A jezsuiták virágzó telepeket, úgynevezett redukciókat hoztak létre a dél-amerikai indiánok számára, ahol békében és magas színvonalon gazdálkodhattak a szerzetesek tudásának segítségével, ahol példaértékűen megvalósult a demokratikus elvek alapján felépülő keresztény közösség és szociális gondoskodás.

Nem csoda, hogy a kommunista és liberális oktatás, tájékoztatás agyonhallgatta azt, hogy a szerzetesek a gyakorlatban meg tudták valósítani mindazt, amire ők képtelenek voltak.

Persze ez a rendkívül szép és haladó kezdeményezés is érdeksérelemmel járt egyesek számára, mert az indiánok szívesen települtek ezekbe a közösségekbe, így a földesurak elveszítették szolgáikat, ezért mindent megtettek, hogy „besarazzák” és megszüntessék ezeket a kommunákat.

Nagy élmény volt, amikor San Franciscóban meglátogattuk a missziós központot, melyet Junípero Serra alapított. Az általuk létrehozott telepekből nagyvárosok lettek (pl. San Diego, San Francisco vagy Los Angeles). Életrajzírói szerint több mint 24 ezer mérföldet járt be, nagyrészt gyalogosan, sebzett lábakkal. Lehetett látni a régi képeken, hogyan fejlődött ki a világváros a szeretetből és a jóságból. Hány névtelen missziós nyitott kórházakat, iskolákat, és a földön ülve tanította az egyszerű bennszülötteket a szép, az igaz, a jó megtételére. Az életük nem volt irigylésre méltó: elszakadva családjuktól, sokszor a legcsekélyebb kényelem, higiénia nélkül dolgoztak úgy, hogy életük állandó fenyegetettségnek volt kitéve, hiszen sokakat lemészároltak, és szervezetük is kevéssé volt ellenálló a helyi betegségekkel szemben.

Az emberiség adós azzal, hogy közkinccsé tegye a misszionáriusok hihetetlen erőfeszítését,szeretetét, amellyel az európai kultúrkincseket sok-sok áldozat árán elvitték az elmaradott földrészekre. Ha az emberiség életéről ódát kellene írni, akkor a missziósok életét írnám meg,ez lenne az egyik legszebb fejezet az egymáshoz való önzetlenségről, jóságról, lehajlásról.