Az emberiség adós

jul29.jpgA jezsuiták virágzó telepeket, úgynevezett redukciókat hoztak létre a dél-amerikai indiánok számára, ahol békében és magas színvonalon gazdálkodhattak a szerzetesek tudásának segítségével, ahol példaértékűen megvalósult a demokratikus elvek alapján felépülő keresztény közösség és szociális gondoskodás.
Nem csoda, hogy a kommunista és liberális oktatás, tájékoztatás agyonhallgatta azt, hogy a szerzetesek a gyakorlatban meg tudták valósítani mindazt, amire ők képtelenek voltak.
Persze ez a rendkívül szép és haladó kezdeményezés is érdeksérelemmel járt egyesek számára, mert az indiánok szívesen települtek ezekbe a közösségekbe, így a földesurak elveszítették szolgáikat, ezért mindent megtettek, hogy „besarazzák” és megszüntessék ezeket a kommunákat.
Nagy élmény volt, amikor San Franciscóban meglátogattuk a missziós központot, melyet Junípero Serra alapított. Az általuk létrehozott telepekből nagyvárosok lettek (pl. San Diego, San Francisco vagy Los Angeles). Életrajzírói szerint több mint 24 ezer mérföldet járt be, nagyrészt gyalogosan, sebzett lábakkal. Lehetett látni a régi képeken, hogyan fejlődött ki a világváros a szeretetből és a jóságból. Hány névtelen missziós nyitott kórházakat, iskolákat, és a földön ülve tanította az egyszerű bennszülötteket a szép, az igaz, a jó megtételére. Az életük nem volt irigylésre méltó: elszakadva családjuktól, sokszor a legcsekélyebb kényelem, higiénia nélkül dolgoztak úgy, hogy életük állandó fenyegetettségnek volt kitéve, hiszen sokakat lemészároltak, és szervezetük is kevéssé volt ellenálló a helyi betegségekkel szemben.
Az emberiség adós azzal, hogy közkinccsé tegye a misszionáriusok hihetetlen erőfeszítését,szeretetét, amellyel az európai kultúrkincseket sok-sok áldozat árán elvitték az elmaradott földrészekre. Ha az emberiség életéről ódát kellene írni, akkor a missziósok életét írnám meg,ez lenne az egyik legszebb fejezet az egymáshoz való önzetlenségről, jóságról, lehajlásról.

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

„Nagy kérdés, hogy mire épül egy kapcsolat, egy házasság. Ha az anyagi javak megszerzésére, a testi szépségre, a gyönyörökre, a reprezentálásra, akkor homokra épül. Ahogy telnek a hónapok, évek, előbb-utóbb jönnek a viharok, nekizúdulnak a háznak, és romba dönthetik: jön valaki, aki izgalmasabb örömöket tud kínálni, aki szebb, fiatalabb, kívánatosabb, aki érdekesebb e világi célokat tud mutatni, nagyobb jólétet tud nyújtani, és akkor könnyen le lehet térni a hűség és a szeretet útjáról.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Ma 2024. április 19. péntek, Emma napja van. Holnap Tivadar napja lesz.

Szentferencalapitvany.org

Nap Szentje

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

Miért van az, hogy....

Jézus Krisztus szenvedett Poncius pilátus alatt , megfeszítették, meghalt és eltemették
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube