Ez biztatás mindannyiunknak

szept3.jpgSok olyan szentünk van, akik megtérésük előtt léha, könnyelmű, csapodár életet éltek.
Amikor megtapasztalták Isten szeretetét, felismerték akaratát, egész életüket Neki szentelték.
(Ez nem jelenti azt, hogy minden szent embernek papnak vagy szerzetesnek kell lennie – valaki édesanyaként, édesapaként, a munkahelyén is megélheti az Istennek való teljes odaadást, egyszerűen, derűsen, feltűnés nélkül szolgálja Jézust a mellette élő emberekben.)
Ez biztatás mindannyiunknak, hogy a legnagyobb mélységből is fel lehet jutni a fényre, senki elől nincs elzárva az életszentségre vezető út. Sőt a bűnből megtért emberek sokszor még nagyobb vágyat éreznek, hogy kárpótolják Istent elvesztegetett, elpazarolt szeretetükért, mint az az adós, akinek nagy tartozását engedték el.
Amikor egy szentben felismerem a gyengeséget, a gyarlóságot, amely ellen keservesen küzd, ez reményt ad, hogy a hibáimmal nem vagyok elveszett ember, és ha mindennap újrakezdem, én is egyre közelebb kerülhetek Istenhez.

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

„Nagy kérdés, hogy mire épül egy kapcsolat, egy házasság. Ha az anyagi javak megszerzésére, a testi szépségre, a gyönyörökre, a reprezentálásra, akkor homokra épül. Ahogy telnek a hónapok, évek, előbb-utóbb jönnek a viharok, nekizúdulnak a háznak, és romba dönthetik: jön valaki, aki izgalmasabb örömöket tud kínálni, aki szebb, fiatalabb, kívánatosabb, aki érdekesebb e világi célokat tud mutatni, nagyobb jólétet tud nyújtani, és akkor könnyen le lehet térni a hűség és a szeretet útjáról.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Ma 2024. április 19. péntek, Emma napja van. Holnap Tivadar napja lesz.

Szentferencalapitvany.org

Nap Szentje

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

Miért van az, hogy....

Jézus Krisztus szenvedett Poncius pilátus alatt , megfeszítették, meghalt és eltemették
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Pillanatkép

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube