Az egyház papjai, akik Szent Péter után megkapták a kötés/oldás hatalmát, szabják meg, hogyan tudjuk a szereteten esett lyukat befoltozni.

A búcsúk a lelki újjászületést segítik elő, megtisztítanak, erőt adnak ahhoz, hogy talpra álljunk és továbbmenjünk. A bűn, a gonosz lélek mintha levágna belőlünk valamit, de Isten mégis lehetőséget ad arra, hogy újjászülessünk, hogy újra erőt nyerjünk feladataink vállalásához.

Nem azért, mert mi olyan ügyesek, életrevalók vagyunk, hanem mert egy nagy család tagjaiként egymást megajándékozzuk.
Jézus azt mondja: „Nézd, az ajtóban állok és kopogok. Aki meghallja szavam, és ajtót nyit, bemegyek hozzá, vele eszem, ő meg velem.” [Jel 3,20] Nekünk is kell tenni valamit, hogy Istennel kiengesztelődjünk, hogy Előtte megtisztuljunk. Sokféleképpen kifejezhetjük tisztulási vágyunkat: meggyónunk, imádkozhatunk, részt vehetünk egy lelkigyakorlaton, elvégezhetünk egy keresztutat, zarándoklaton vehetünk részt... Mindannyian, az egyház tagjai, élők és megholtak, egy nagy közösséghez, egy családhoz tartozunk, akik törődnek egymással, akik szeretik egymást, mindenüket megosztják egymással, nem hagyják, hogy a másik nélkülözzön, míg ők bőségben vannak.

Isten szemében a lelki kincs a legértékesebb „valuta”, amellyel a szentek bőségesen rendelkeznek. Lelki kincstárukat megosztják azzal, aki éppen szűkölködik, közbenjárásukra, érdemeikre való tekintettel Isten elengedi a megbánt bűnök ideig tartó büntetését, vagyis teljes búcsúban részesül, ha az ember például egy szent ünnepén nyitott szívvel részt vesz, gyón és áldozik, tiszta szívvel hátat fordít bűneinek és hibáinak, imádkozik a pápa szándékára. Ezt felajánlhatja élő vagy megholt szeretteiért is. Jó érzés az, amikor az ember érzi, hogy meg szeretne tisztulni, meg szeretne szabadulni vétkeitől, de ha ez a maga erejéből nem megy, akkor az Egyháztól, a közösségtől „mankókat”, segítséget kap.