A kereszténység első ezeréves történelme

Nyomtatás
aug10.jpgA kereszténység első ezeréves történelmében is voltak csoportok, akik az apostoli tanítással  szembehelyezkedtek, voltak, akik Krisztus istenségét, mások emberségét tagadták, mégsem végezték ki őket. A hitüket azzal védték, hogy ők maguk adták életüket érte.
Az Egyházat az első századokban üldözték, ezért csak azok vallották magukat kereszténynek, akik életüket teljes meggyőződésből valóban Krisztus tanításai szerint élték. Nagy Konstantin császár idején véget ért az üldözés, sőt a katolikus hit államvallás lett, mindenkit megkereszteltek és katolikusnak mondta magát, függetlenül attól, hogy csak formálisan volt keresztény, életét csak a szokások,hagyományok szintjén alakította Jézushoz.
Ha ezek az emberek bármi rosszat tettek, lehetett mondani: „Lám, lám, ilyen hatalom- és pénzéhesek, erkölcstelenek a katolikusok!”