"Abban az időben Péter odament Jézushoz, és megkérdezte: „Uram, ha vétkezik ellenem testvérem, hányszor kell megbocsátanom neki? Talán hétszer?” Jézus így felelt: „Nem mondom, hogy hétszer, hanem hetvenszer hétszer."
mt 18,21
Kiengesztelődés, megbocsátás, újrakezdés!? Szabad, lehetséges, vajon a Teremtőnk mit szól ehhez?? Jézus nagyon világosan fogalmaz, mi egymásnak "hetvenszer hétszer", azaz végtelenül sokszor kell megbocsátanunk! Isten végtelenül irgalmas, és mi, ha Isten képére hasonlatosságára születtünk, akkor nem csak meg kell tanulnunk kiengesztelődni, de nap mint nap gyakorolnunk is kell ezt a szép erényt. Van haragosod? Bocsáss meg neki!! Imádkozz, hogy megszülessen a köztetek az áldott béke!
18.00 Szentmise Szentkirályon: Oly sokan ijesztgetnek, untatnak, félelmet gerjesztenek e világban!! Jézus Krisztus a biztatás, a bátorítás Istene!! Azért jött közénk kétezer éve, és a szentmiseáldozatban ma is azért jön, hogy bátorítson, hogy ne féljünk egymástól, de a bennünk lévő sötétségtől, korlátoktól, gyengeségektől se!!
20.00 Rózsafüzér: Tegyek meg mindent, hogy minden egyes nap egy tized rózsafüzér beleférjen az életembe! Sokszor felgyorsul az idő, látszólag, nincs mikor elvégezni az imát, de te ne alkudj, ne keress kibúvót, legyen időnk az Istenre!
Szép napot kívánok,
Csaba t.
Kép: A Kutyakaparó Csárdában is elmondtunk egy tized rózsafüzért
Petőfi Sándor: KUTYAKAPARÓ
Kivül-belül szomorú csárda ez
A Kutyakaparó,
Éhen-szomjan szokott itt maradni
A jámbor útazó,
Mert eledelt nem kap, és hogyha csak
Rápillant borára,
Megátkozza Noét, hogy szőlőt is
Vett be a bárkába.
A kis szobán hosszu vékony asztal
Nyujtózkodik végig,
Feldőléstül erőtlen lábai
Már csak alig védik.
Amily hosszu az asztal, mellette
Olyan hosszu a pad,
Közepe, nem a sok űlés, hanem
Vénség miatt horpad.
Átellenben az ágy. Réges-régen
Lehetett megvetve;
Lefekünni beléje, nem támad
Senkinek is kedve.
Fejét egyik vállára bocsátá
A pufók kemence,
Redők gyanánt tisztes agg homloka
Meg van repedezve.
Mogorva vén ember itt a csaplár,
Szavát sem hallani,
Szájat ő csak azért tart, hogy legyen
Mivel ásítani.
Ilyen a csaplár, a vén Dömötör;
Hát a felesége?
Ez takaros menyecske lehetett
Annak idejébe'.
De az idő a szegény jó asszonyt
Megviselte rútul,
Noha ötven, ötvenöt esztendőn
Még nem igen van túl.
Boglyas fakó haja beillenék
Repce-petrencének,
És melléje mindjárt szörnyü képe
Madárijesztőnek.
Ő sem igen beszél; s ha szól, száját
Szidalomra nyitja,
Hogy a vármegye a betyárokat
Már mind kipusztítja;
Még mikor a világ ezeké volt,
Ha nem csordult, cseppent,
De ezek híjával a kereset
Egészen megcsökkent. -
Odabenn a Kutyakaparóban
Így forog a világ,
Ily szomorún, s az ember vidámabb
Dolgot kivül se' lát.
Ablaka csak egy van, és annak is
Üveg csak a fele,
Fele pedig ó kalendáriom
Kitépett levele.
Pendelyes gyerek voltam még, mikor
Az az eső esett,
Mely falának kétharmad részéről
Levitte a meszet,
S ami rajta imitt-amott maradt,
Az egészen sárga,
S korommal írt furcsa figurákkal
Van telefirkálva.
Pózna végén abroncs a cégére,
Ha véle összevesz
A szellő, mint az akasztott ember,
Oly búsan lengedez.
Jószágból a csaplárnak nem jutott
Egyéb egy kuvasznál;
A ház végénél szundikál naphosszat,
Nem árt, nem is használ.
És amilyen maga ez a csárda,
Olyan a vidéke,
Körülötte a homokbuckáknak
Se' hossza, se' vége.
A meztelen homokban alig teng
Egy-két gyalogbodza,
Mely fekete gyümölcsét nyaranként
Kedvetlenül hozza.
A harangszó a távol falukból
Meghalni jár ide,
S az eltévedt madár körülnéz csak
S odább megy ízibe.
Még a nap sem süt itt úgy, mint máshol;
Bágyadtabb sugara,
Mintha szánakozva tekintene
Ez árva csárdára.
A csárdától vagy száz lépésnyire,
Kopár dombtetőn fent,
Senki által meg nem látogatva,
Áll egy régi kőszent;
Ennek is valaki egy kopott tarisznyát
Akasztott nyakába,
Mintha mondta volna: menj isten hírével,
Mit állsz itt hiába!
Pest, 1847. január
2021 aug. 12.