3. Állomás - Dönt, ferences kisebb testvér lesz!

Nyomtatás

kep-sztantal.jpgDicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek!

Miképpen kezdetben most és mindörökké!

Életrajzi adatok:

A Szent Keresztről elnevezett kanonoki kolostor, a portugál királyi udvar lelki központja, nagyon gazdag. 1220-ban ide hozzák, Afrikában vértanú halált halt öt ferences szerzetes földi maradványait, így ismeri meg Ferdinánd testvér a város szélén lévő Santo Antonio dos Olivais kis kolostorában élő szegény, egyszerű, ferences testvéreket. A tökéletes szegénység által nyújtott szabadságra vágyó fiatal pap, alázattal kéri, hogy magára ölthesse Szent Ferenc ruháját, és e kis kolostor védőszentje után felveszi az Antal nevet.

 

 

Elmélkedés:
Oly sok nagyobb testvér van, kik utasításokat, parancsokat osztogatnak, kik nekünk és mindenkinek megmondják a szerintük igazat, kiket ki kel szolgálni, kik folyamatosan korlátokat állítanak mindannyiunk elé. Szent Ferenc atyánk felfedezte Krisztus evangéliumában a kisebb testvériség  útját. Ő Mestere példájára szeretne a mások lábát megmosó, alázatos, egyszerű, szolgáló lenni. Ezért magát kisebb testvérnek nevezi, és nem csak az embereknek, hanem a körülöttünk lévő  csodaszép teremtett világnak is tudatosan, a szeretetből szolgáló  kisebb testvére lesz. Szent Ferenc csodálatos útja az égbe vezet, és nyomában Szent Antal is ezen az úton jár, szeretne Krisztus képére és hasonlatosságára átalakulni, szentté válni. Szent Antal, lelki fejlődésének ezen a szintjén már nem arra vágyik, hogy őt csodálják, hogy uralkodjon az emberek, a tárgyak felett, hanem egyszerű  alázattal szeretne jósággal szolgálni a legkisebbek között. Tudatosan dönt a ferences lelkiség mellett, mert megértette, hogy: „aki meg akarja nyerni életét, elveszíti azt, de aki elveszíti életét másokért, az megnyeri az örök életet”, Isten mindennél értékesebb, igaz barátságát.
Könyörögjünk:
Uram, Karácsonykor közénk jött Istenünk, Te a benned lévő végtelen erőt, bölcsességet a mi szeretetünkre, szolgálatunkra használtad fel, kisebb testvérünk lettél jóságosan. A Te utadat járta Szent Ferenc Atyánk, és az ő egyik leghitelesebb követője Szent Antal, a mi példaképünk. Alázattal kérlek, hogy én is a kisebb testvérek lelkületével, a szolgáló szeretet útján járhassak életem minden napján.
Azért, hogy szerető kisebb testvére legyek drága teremtményeidnek, Uram így imádkozom: Miatyánk....