Szegénység, - egyszerűség - boldogság!

b_300_300_16777215_00_images_stories_Csaba_levelek_viragok.jpg  Azt mondom ezért nektek: Ne aggódjatok életetek miatt, hogy mit esztek vagy mit isztok, sem testetek miatt, hogy mibe öltöztök! Nem több az élet az eledelnél s a test a ruhánál? Nézzétek az ég madarait! Nem vetnek, nem aratnak, csűrbe sem gyűjtenek - mennyei Atyátok táplálja őket. Nem többet értek ti náluk? Ugyan ki toldhatja meg életét csak egy könyöknyivel is, ha aggodalmaskodik? Hát a ruházat miatt miért nyugtalankodtok? Nézzétek a mezők liliomait, hogyan nőnek: nem fáradoznak, nem szőnek-fonnak, mégis, mondom nektek, még Salamon sem volt dicsősége teljében úgy felöltözve, mint egy ezek közül. Ha a mezei virágot, amely ma virít, holnap pedig a kemencébe kerül, így öltözteti az Isten, akkor benneteket, kishitűek, nem sokkal inkább? Ne aggodalmaskodjatok hát, és ne kérdezgessétek: Mit eszünk, mit iszunk? Ezeket a pogányok keresik. Mennyei Atyátok tudja, hogy ezekre szükségetek van. Ezért ti elsősorban az Isten országát és annak igazságát keressétek, s ezeket mind megkapjátok hozzá! Ne aggódjatok tehát a holnap miatt, a holnap majd gondoskodik magáról! A mának elég a maga baja.

(Máté 6,25-34) 

 

A Szent Szegénység Úrnője, Szent Ferenc atyánk szíve boldogsága! Sajnos, sokáig ezt a boldogságot én sem ismertem, és mind oly sok ember, csak törtettem mindenféle anyagi és más jellegű javak után! Mind kispap, Fehérváron a kommunizmus alatt nagyon nehezen tudtunk jó könyvekhez jutni. Egy-egy nagy szent tiszta írása hatalmas értéket jelentett! A lelki élet, az imádság nagymesterének, Avilai Nagy Szent Teréznek az agyonolvasott, kopott könyve, a szent önéletrajza melyet egy idős pap bácsitól kaptam, számomra nagy értéket jelentett, és mégis engedtem az egyik társam kérésének, kölcsön adtam, és ő a városba azon nyomban el is vesztette. Emlékszem, ültem a kápolnában és lelkem mélyén hatalmas indulatok, viharok dúltak! Nagyon dühös voltam magamra is, de erre a kispapra is, aki nekem ezt a pótolhatatlan kárt okozta! Nem elég, hogy a kommunista rendszer elégette a könyveket, most még mi is kellő elővigyázatosság nélkül a megmaradt egyetlen példányt elszórjuk?! 
Ültem a kápolnában, és akkor és ott számomra nem volt jelen sem az Isten, sem a testvéri szeretet, de még az áhítatos imádság sem! A lelkemben tombolt a sebzett birtoklás utáni vágy, a harag és a szomorúság! Akkor én már meghoztam az életre szóló döntést, Szent Ferenc nyomába lépve elindultam, hogy szerzetes legyek! Így ismertem a mesterem egyik nagyon szép, számomra azóta is oly sokat mondó történetét: Egy reggel, egy nagyon szegény néni kopogtatott be abba a kolostorba ahol szent Ferenc is tartózkodott, segítséget kért, pénzt a téli tűzifára, kenyérre, ruhára. A házfőnök az igazat mondta: sajnos nekünk sincs semmink, szegények vagyunk! És ekkor a szegénység nagy mestere megszólalt: van egy szentírásunk, a reggel abból olvastunk fel, adjuk oda anyánknak ezt a könyvet, mert abból azt tanultuk, hogy meg kell osztanunk mindenünket a szegényekkel! A házban néma csend lett, és a könyvet nagylelkűen a néninek adták, hogy menjen és adja el, hogy az árából a szükségleteit kitudja elégíteni! Sokáig ültem a kápolnában, hagytam, hogy ez a nagy igazság átmossa lelkemet, majd felálltam, és a szobámba menve minden egyes könyvem első oldalára szépen nagybetűkkel beleírtam, hogy tiéd és mindenkié! Írtam a betűket, lelkem felszabadult és megtelt fénnyel és örömmel, éreztem, hogy szabadon, boldogan szárnyalhatok! Társaim tudták, hogy mennyire elszomorított a könyv elvesztése, ezért nem értették, hogy én vigyorogva mi jót csinálok. Kíváncsian, nagy szemekkel néztek és megkérdezték, hogy mit csinálok? Mi jót csinálhatnék, - feleltem boldogan a birtoklás vágyától megszabadulva, - létrehoztam életem első könyvtárát, melyből bárki bármikor, kéretlenül is bármelyik könyvet magával viheti! Ezért írom minden könyvemre, hogy: Tiéd és mindenkié!
Igen, a gonosz lélek próbálja elfeledtetni velünk Krisztus Urunk örök érvényű szép szavait: "Nézzétek az ég madarait! Nem vetnek, nem is aratnak, és magtárakba sem gyűjtenek, hanem a ti mennyei Atyátok táplálja őket. Nem értek ti sokkal többet azoknál? Ti aggodalmaskodók, melyiktek tudja életét egyetlen lépésnyivel is megtoldani? És a ruházat miatt miért aggodalmaskodtok? Figyeljétek a mezők liliomait, hogyan nőnek, pedig nem fáradoznak és nem is szőnek. Mondom nektek: Salamon még dicsősége teljében sem öltözött úgy, mint egy ezek közül! Ha a mezei virágot, amely ma virul és holnap a kemencébe kerül, így öltözteti az Isten, akkor titeket nem sokkal inkább, kicsinyhitűek? Ne aggodalmaskodjatok hát, hogy Mit együnk? vagy: Mit igyunk? vagy: Mibe öltözzünk?! Ezeket a pogányok keresik. Mert a ti mennyei Atyátok jól tudja, hogy minderre szükségetek van. Ti elsősorban az Isten országát és annak igazságát keressétek, és ezeket mind megkapjátok hozzá. Ne aggódjatok hát a holnap miatt! A holnap majd gondoskodik magáról! Elég a mának a maga baja." A gonosz lélek sajnos nagyon sokszor sikeresen próbálkozik, és az összegyűjtött anyagi javak alatt roskadozó emberek, már nem is érzik a kapzsiság hatalmas malomkövét mely lehúzza, és az anyagi javakért sóvárgó életüket verejtékes vergődéssé teszi! Minek oly sok ruha, cipő, minek oly sok szoba és szekrény, az a sok lim - lom mi lehúz és szárnyalásra teremtett lényedből, egy sötét odúba szorult vakonddá tesz! Félelmetes, a gonosz képes erényt kovácsolni a mohó kapzsiságból, a beteges bírvágyból, és bűnös könnyelműségnek beállítani a nagylelkűségünket! A gonosz, Jézusnak is felkínálta a birtoklás örömét a negyvennapos pusztai böjtölése alatt: Borulj le előttem és imádj, s a világ minden kincsét neked adom mert az enyém, és annak adom akinek akarom! Igen, az egész bevásárlóközpontot, mindent felkínál a gonosz, és Jézus képes nemet mondani a csábításra! Vajon mi Mesterünk nyomában járunk, képesek vagyunk a birtoklás vágyát messze űzni magunktól? 
A szent szegénység útján csetelve - botolva megyek, de minden egyes kis csata mit nem a kapzsiságom, hanem a nagylelkűségem nyer meg, örömmel, fénnyel, boldogsággal tölt el! És minden olyan alkalom, mikor a “bölcs megfontolás”, az elővigyázatos óvatosság diadalmaskodik, szegényebbé, szomorúbbá, kisebbé tesz! Az évek alatt sokszor mondták, hogy ezt - azt ne osszak meg másokkal, egy- egy ház felújítását, gyermekekkel való benépesítését ne vállaljam fel nagylelkűen. A tanácsokat bölcs argumentumokkal alá is támasztották, én mégis azokra a döntéseimre vagyok büszke, melyeket a mindent odaadó Krisztus szellemében hoztam! Ha őszinte vagyok, magam előtt is be kell valljam, hogy csak azokból a döntéseimből született élet, melyeket Szent Ferenc szenvedélyes szegénység iránti elkötelezettsége vezérelt! A testvéreivel mindent megosztó irgalmas szeretet, egy olyan tiszta boldogsággal tudja megajándékozni azt aki bátor szívvel ezt felvállalja, amit a rozsda nem rág szét, s amit a moly nem képes megemészteni, s ami megmarad az utolsó ítéletre is! Jó dolog jónak lenni! Jó dolog nagylelkűen, túlcsorduló mértékkel mérni, szolidaritást vállalni a bajban lévő testvéreinkkel! Jó dolog mindazt, mit az emberek nagylelkűségéből, vagy előadásaim és e könyvek kopogtatása által munkával megszerezhettem, azt nagylelkűen megosztani a legkisebbekkel, a bajban lévő gyermekekkel! Jó dolog volt annak idején a könyveimet megosztani a társaimmal, hisz ma mind a 78 házban kisebb nagyobb könyvtárral büszkélkedhetünk, és mindenik könyvtárunkban olyan mély, szép lelki olvasmányok is vannak, miket annak idején, mind kispapok, egymás kezéből kapkodtunk ki!   
Hiszem, hogy járható ez az út, s bár még nagyon messze vagyok a szegénység tiszta vonású úrnőjétől, tudom, hogy itt ezen a földön csak az ő kezét fogva juthatunk a legegyszerűbben a Szentháromság színe elé!
Szeretettel:
Csaba t.