"Az Úr kiválasztott más hetvenkettőt ..."

 
Isten kegyelméből kipróbálhattam kb. 30 fiatallal megélni a fenti evangéliumi sorokat. Jézus Krisztus nevében elindultunk egyszerűen, szegényen, az Isteni gondviselésben bízva és így Vármező, Remete, Köszvényes, Mikháza, Jobbágytelke Székelyhódos volt egy-egy napig az otthonunk. (Szováta környéke). Szívemben nagy hála van, amiért Istenem nevében bejárhattam ezeket a csodálatos szép tájakat, falvakat.

 

Kedves Testvéreim!


Ezek után az Úr kiválasztott más hetvenkettőt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe” (Lk 10.1).



Isten kegyelméből kipróbálhattam kb. 30 fiatallal megélni a fenti evangéliumi sorokat. Jézus Krisztus nevében elindultunk egyszerűen, szegényen, az Isteni gondviselésben bízva és így Vármező, Remete, Köszvényes, Mikháza, Jobbágytelke Székelyhódos volt egy-egy napig az otthonunk. (Szováta környéke). Szívemben nagy hála van, amiért Istenem nevében bejárhattam ezeket a csodálatos szép tájakat, falvakat. Munkánkban egyedül a Jézusi tanítás vezetett. Betértünk a gazdagok, előkelők házába, de elmentünk a legszegényebbekhez is. Mindenhova Isten békéjét próbáltuk vinni. Nem vendégeskedni akartunk, hanem szolgálni. Meghallgattuk az emberek gondját, baját, örömét, bánatát. Ahol engedték, próbáltunk segíteni. Voltak közülünk, akik arattak, takartak, szőnyeget mostak, téglát vetettek, házat tapasztottak stb. Csodálatos volt az, hogy mindenki szeretettel fogadott, még a szektások is megvendégeltek. Vadidegen emberek házában szálltunk meg, és megtapasztalhattuk, hogy Jézus Krisztusban testvérek vagyunk. A mi Urunk nevében megnyílik az emberek szíve, és nagyon sok, nagyon mélyről jövő gond, fájdalom válik láthatóvá. Mély családi tragédiákba, egyszerű emberek mindennapi hősies helytállásaiba, kimondhatatlanul kemény, szívós munkában eltöltött évekbe tekinthettünk be. Alázattal köszönöm azt a tiszta őszinteséget, amellyel bennünket fogadtak. Egész napos családlátogatás után este hétre meghívtuk a templomba az új barátainkat. Annak ellenére, hogy „nagy dolog idő” volt, a plébánosok csodálkozására mindenütt a szentmisére szépen, sokan összegyűltek. A szentmise után a fiatalokkal, gyermekekkel eljátszottunk, így utunkat hangos gyermekkacagás kísérte. Szinte hihetetlen, de a hat faluban egyetlen személy sem volt elutasító, „idegen” számunkra. Sehol sem kellett a port lerázzuk a lábunkról.



Boldog emlékű Csiszer Elek atya, és a többi ferences emléke elevenen él az emberek szívében. Mikházán a polgármesterrel az élen az egész falu ott volt a szentmisén, és mint a régi szent gyökér fiatal hajtásait fogadtak, kérték, hogy költözzünk vissza minél hamarább. Egy bácsi kezemet szorongatva mondta, hogy a vak Simeon példájára azt kérte, hogy az Isten engedje meg, hogy megláthassa a ferences szerzetesek Mikházára való visszaköltözését. Szelíden azt is mondta, az ős öregember, hogy eléggé meg van fáradva, úgyhogy iparkodjunk a költözéssel, mert addig nem tud meghalni, míg az évtizedek óta tartó imádsága meghallgatásra nem talál. Egy húsz éves háromgyerekes anya arra kért, hogy kereszteljük meg őt is, a gyerekeit is. Nagyon jó volt látni szent elődeink munkájának a gyümölcseit.



Nagyon jó Jézus Krisztus nyomába lépni, Szent Ferenc atyánk példájára kolduló vándor barátnak lenni. Úgy gondolom, hogy ez az, amit szívesen tennék egy életen keresztül.



Szeretettel, Csaba t.