A 2003-2004-es tanév kezdésének alkalmából

2003. szeptember tizenhatodika, kedd reggel. Nem rég jöttem fel a reggeli imaóráról a templomból. Az irodában ülök, és hallgatom az órák előtti nagy zsivajt, mely betölti a kolostort. Isten kegyelméből elkezdtük a tizenegyedik tanévet. Az idén már Déva és Szászváros mellett Szovátán és Kolozsváron is tanév kezdő szentmisét tarthatunk.

 

2003. szeptember tizenhatodika, kedd reggel. Nem rég jöttem fel a reggeli imaóráról a templomból. Az irodában ülök, és hallgatom az órák előtti nagy zsivajt, mely betölti a kolostort. Isten kegyelméből elkezdtük a tizenegyedik tanévet. Az idén már Déva és Szászváros mellett Szovátán és Kolozsváron is tanév kezdő szentmisét tarthatunk.

Déván az idén a meglévő két óvodai csoport, az I-VIII osztály, a bentlakások és a gyermekvédelmi központ mellett, a felnőtt fiataloknak szeretnénk beindítani a nevelő képzőt. Az építkezési vállalkozó a tegnap adta át az új épületet a nevelő képzőnek. A több mint egy hektáros kertben lévő épület felújítása nagyon szépre sikeredett. Az Assisi Porcinkuláról szeretnénk elnevezni ezt az új létesítményt. Szent Ferenc számára az egyik legkedvesebb hely az Angyalos Boldogasszonyról elnevezett kis kápolna volt, melyet ő egyszerűsége, kicsinysége miatt csak Porcinkulának nevezett. Az Isten által küldött, angyallal tárgyaló Mária vállalja az anyaságot, ugyancsak hasonló találkozásból születik Szent József döntése, és feleségül veszi a Szűzanyát. Hiszem, hogy az életben, a családban az igazi nagy lépések az Istennel átbeszélt döntésekből születnek. Hiszem, hogy a nyolc hónapos képzés alkalmat fog adni a fiataloknak, hogy Isten angyalaival átbeszéljék életük nagy kérdéseit, és így helyes döntéseket hozzanak jövőjükkel kapcsolatosan, ugyanakkor lehetőséget is teremtünk, hogy felkészüljenek a felismert feladat vállalására, megvalósítására. Október elsején indítjuk ezt a nyolc hónapos tanfolyamot, azért, hogy jövő nyárra legyen 7-8 nagyszerű új szociális anya, apa a szovátai ház teljes kapacitással való működtetéséhez.

Szászváros nagy újdonsága, hogy Pál Mária helyett, aki vállalta a szovátai ház beindítását, Menyhárt Ernő lett az új igazgató. Gondolom, hogy a most már pár hetes felesége, Menyhárt Rita, valamint a kedves Trifa Mária, akit mindenki csak Baba néniként ismer, és a Magyarországról hozzánk jött Kerekes Viola szintén társai lesznek az intézet vezetésében.

Szováta új és nagyon fontos, szimbólum jellegű létesítmény. Az ingatlan megvásárlására a Magyar püspökkari konferencia kezdeményezésére gyűjtötték össze a pénzt a magyarországi gyermekek. Az elmúlt évben Egyházmegyénk a Szent Erzsébeti gyűjtésből egy komoly összeget ajánlott fel az ingatlan felújítására. Németországban szintén gyűjtést szerveztek, és így kilenc lakrész kialakítását elkezdhettük. Egy lakrészt Isten segítségével sikerült be is fejeznünk, és így már 10 gyermekkel, Pál Mária vezetésével tegnap be is indulhatott a Domokos Kázmérról elnevezett szociális bentlakás. Domokos Kázmér ofm, Erdély egyik legkritikusabb korában, az ezerhatszázas évek derekán vállalta a szerzetesi papságot, majd a hitújítók által megszüntetett erdélyi püspökséget újjá szervezte. Nagyon szeretnénk kis Kázmérokat nevelni, akik a mai Erdély gondjait, problémáit szeretettel és kitartó munkával megoldanák.

Kolozsváron nyolc diákunk tanul az egyetemen, számukra kibéreltünk egy négy szobás tömbház lakást. A házbér meglehetősen magas Kolozsváron. Tízévi házbérből meg lehet vásárolni a lakást. Úgy gondoljuk, hogy a következő évtizedben lesznek gyerekeink az egyetemen, így valószínű, hogy rá fogjuk szánni magunkat arra, hogy Kolozsváron is ingatlant szerezzünk az egyetemista fiataljainknak.


Négy központ, és mind a négy színültig tele, egyetlen üres szoba, ágy sincs. Istennek hála, sok nagyszerű, lelkes fiatal munkatárs – ha jól számoltam 91 – sürög-forog a gyermekeink körül. Úgy érzem, hogy minden sínen van. A szükséges állami engedélyeket megkaptuk. A napi egy EU-s támogatások jóvoltából Istennek hála az intézményeink fenntartási gondjai megoldódtak. Lassan-lassan a nagycsaládunkban felnőttek a tisztségviselők, így nekem mindinkább a lelki, imádságos háttér biztosítása jut feladatul.

Déván, a tanévnyitó szentmisén arról elmélkedtem, hogy Jézus Krisztus világmegváltó munkájába bevonja az apostolait, és bevon bennünket is. Árpád vezér ország építő munkájába bevonta a testvér törzseket is. A hét vezér tudott, és mert vérszerződést kötni, és így együtt országot alapítottak. Mi is kell, hogy merjünk csendben otthon maradni, és imádkozni a másikért, aki Jézus Krisztus nevében, az első vonalban megjelenik. Kell, hogy merjük vérszerződéseket kell kötnünk, még ha fájdalmas is, hogy együtt, egymásra figyelve építsük Isten országát. Nagyon szeretném, ha a Szent Ferenc Alapítvány munkatársai, növendékei még jobban megtanulnának egymásra figyelni, egy csapatban, egy emberként küzdeni, bízni egymásban.

Szívem csordultig van reménnyel! Az Úr már sok nehézségen keresztül vezetett, hiszem, hogy a 2003-2004-es tanév is az Ő irgalmának, és az emberek jóságának az éve lesz. Szeretettel kérlek, hogy nagycsaládunk gondjait, ha imádban az Úrnál jársz, tedd szóvá a Mesternek, Krisztusnak.


Sok szeretettel, Böjte Csaba ofm

Szerző: (Translated by Zsuzsa Horváth)