Pál Mária vagyok, elvált asszony, és biológiai utódaim hiányában is Istent dicsőítem, mert megáldott sok árva - fél árva, utcagyerekkel. Ezeket a gyerekeket a szívemből szültem meg, így váltam anyává a szászvárosi Szent Erzsébet Gyermekotthonban. 

Ma reggel két gyerekemet vittem orvoshoz, és hazafele jövet elváltunk, hogy jelenthessem a tanítójuknak az állapotukat. Az út szélén felrázva gondolataimból erélyesen rám szolt egy csinos, feszes fehér nadrágban, blúzban öltözött barna nő: -Hová mész?- ahogy a hangra figyeltem, egyik gyermekem édesanyját ismertem fel. Elmondtam hová megyek, és rákérdeztem, hogy mennyit kap a mai "partiért". Mondta, hogy van akitől 50 ezret, van akitől 100 ezret, de van aki kilöki a kocsiból és elhajt... Közben egy rendőrautó hajtott el mellettünk, a nő összerezzent. Segítségemet kérte gyermekei, szülei eltartásáért, és azért hogy a múlt heti rendőrségi razzia következményéből származó pénzbírságot az 1.500.000 lejt kifizethesse, mert különben 15. -től beviszik a börtönbe, mesélte könnybe lábadt szemekkel. Ebben a nőben, aki az ajtóm előtt kiabál négy éve segítségért, aki az utca túl oldaláról szólít meg s követelőzik teli szájjal, aki, amikor szegény csomagokat osztunk mindig kettőt kér magának, aki kikacag ízléstelen öltözékem miatt, ennek a nőnek a szemében Istent láttam sírni. Döbbenetes volt. Megértettem őt. Nem a szakma miatt áll az út szélén, hanem létszükségletből. 

Három gyerekünket vittük vakációra az egyik kis faluba. Kedves, vidám arcú, csengő hangú, nótás gyerekek. Mosolyog a szemük, arcuk, s a testük minden mozdulata. Bárki rájuk néz, kedvet kap arra, hogy felkapja az ölébe, és pördüljön velük egyet saját tengelye körül... A gyerekek, ahogy betoppantak a kapun, csilingelő hangon kiabálták: Édesanyám, édesanyám! Mindenhová benéztek: pincében, hajdani tyúkudvarba, fásszínbe, s végül a kert végében kukoricasort kapálva találtak rá. Kedves csipogó hangúkra az édesanya rákönyökölt a kapa nyelére, s merev tekintettel kérdezte: Jöttetek? Az csonka család 4 éve vesztette el a családfőt, az anya ebben kis hijján megtébolyodott.

Késő őszi, zimankós reggelen ismertük meg a három gyereket a szászvárosi vonatállomáson. Lakásuk a lerobbant 1100-as Dacia személygépkocsi. Már hónapok óta, a 7 éves  kislány két kisebb testvére fölött anyáskodik, míg édesapjuk a városban keresi kenyerüket. A gyerekek édesanyjukról úgy emlékeznek, hogy biciklivel bevásárolni ment, már egy féléve és az óta nem tért vissza. Az apa kért segítséget a gyerekek gondozásában.

  
Három gyerekünket vittük látogatóba süket-néma szüleikhez, a szobában a 6 hónapos kisbabát találtuk, aki, a szomszédok vallomása szerint, már másodnapja sírdogált egymagában. Döbbenetes volt látni fáradt kis arcát, nedves öltözetét ...
Miután lefektettem a gyerekeimet,  és egy kicsit elcsendesedtem, egyszer csak egyik társam kopogott az ajtón, és rémült arccal mondta, jöjjek gyorsan, mert egy édesanya hívat. Kisírt szempárral néztem szembe, és az édesanya kétségbeesetten kérlelt, fogadjuk be a gyermekeit, mert attól tart, hogy otthon megfagynak. Az egyik óvónő ajánlotta magát, matracokat fektetett le a padlóra, kis pizsamákat szedett elő a szekrény aljából, megmosdatta a gyermekeket és lefektette őket maga mellé. Öröm volt nézni azt a két hálás, mosolygós szempárt, ahogy a kellemes melegben csilingelő hangon kérdezősködtek: " Mi ez? Mi az? Ki ez? Ki az?".   

A négygyerekes édesanya, akinek három gyereke hozzánk jár óvodába, mesélte, hogy a télen két napig nem volt tűzifája. Sírva panaszolta, hogy a hideg lakásban töltötte az ünnep utolsó napjait ötöd magával. Az édesapáról, már egy éve semmit sem tudnak, aki Spanyolországba ment szerencsét próbálni. A gyerekek összekucorodva dugták ki fejüket a paplan alól, segélykérő tekintetükkel. Egyetlen jövedelmük az állami gyerekpénz, ebből tartják fenn magukat, élelmet és villanyt fizetnek. Az édesanya a vizet több száz méterről hordja a műanyag palackokkal. Hálatelt szívvel köszönte a segítségünket, hogy végre leteltek az ünnepek, és újra hozhatja a gyerekeit naponta az óvodába. A szoba egyik sarkában, kupacban állottak a mosásra halmozott ruhák. Szégyenkezve mondta, hogy nincs semmiféle mosószere, és a műanyagtüzelőtől füst szagú lesz a szárított ruha.