Kedves
Magyarországi Testvéreim!
SEGÍTS A REMÉNYNEK!
A napokban megvásároltuk Bethlen Gábor szülőházát. A sok-sok anyagi jellegű
ígéret mellett, ez a vásár, gazdasági szempontból, egy hatalmas halálugrás volt
a közel háromszáz szórványban élő, családból kihullott gyermeket befogadó és
gondozó alapítványunk számára. Az épületért közel annyi pénzt adtunk ki, mint
az alapítvány munkatársainak egy évi fizetése. Minden összegyűjtött pénzünket
befektettük, sőt még kölcsönöket is vettünk fel, hogy legalább részben
kifizethessük a bástyát.
Nézem ezt a szép reneszánsz épületet, melyet Bethlen Farkas, a nagyfejedelem
édesapja „csináltatott 1538-ba”, ahogyan az ajtó fölötti szép faragott kőbe magyarul
bele van vésve. Az alagsoron lőrések tátongnak, az emeleten szépen faragott kő
ablakkereteken keresztül nézhet ki az ódon bolthajtásos termekből az arra
látogató.
Nézem ezt a közel ötszáz éves ékszert, és töprengve kérdem: Mi az, ami
fontosabb a kenyérnél, fizetésnél, iskola fenntartásánál? Miért kockáztatunk
ilyen nagyba? Miért adtuk oda biztos megélhetésünket?
Bethlen Gábor, erdélyi fejedelem alatt, a három nemzet, saját országgyűlésén
vitatta és döntötte el, újból és újból, Erdély lakóinak a sorsát. Akkor az
egymással parolázó, de sokszor egymásnak is feszülő indulatok Erdély földjén
születtek. Itt születtek a törvények, melyet e föld gyermekei vállaltak, és
váltottak valóra. Az erdélyi fejedelemség, az ide-oda csatolások előtt,
tündérkert volt.
Számomra megvalósítandó álom a tündérkert. Istenért és hazáért élni érdemes. De
nekünk csak szülőföldünk van. A haza számomra Erdélyt jelenthetné, a
Kárpátokat, az Oltot, a Marost, a Körösöket s a többi csodát, szépséget, melyet
Isten szeretetében ajándékozott. A napokban jó néhány fiatalt megkérdeztem,
hogy mit jelent számotokra Bethlen Gábor és kora? Sajnos, nincs se tárgyi
tudás, se érzelmi kötődés, se más jellegű kapcsolat e korral. Tízből nyolc
szinte semmit sem tudott e korról. Nem ismerjük a fejedelemség korának
szokásait, hagyományait, gondolkodásmódját, értékeit. Pedig ezer szálon kellene
megragadni a múltat, melynek reneszánsza holnapot, jövőt jelenthet e térség
lakóinak.
Ha
a családjainkat egy-egy kézhez hasonlítjuk, akkor elmondhatjuk, hogy csak
vérző, csonka kezek vannak Erdély földjén. Minden család sok sebből vérzik.
Van-e olyan román, magyar, német, cigány család Erdélyben, aki ne veszítette
volna már mostanig is el a távolba vesző vonatokba, autókba, repülőkbe temetve
családtagjait, barátait?
Maholnap csak árvák, csonkabonkák lakják ezt a földet. Sajnos ma Erdély nem
haza, hanem váróterem, amelyben fiataljaink csak az átrobogó alkalmas vonatra
várnak. A mindennapi kenyérnél is fontosabba remény, a jövő. A megálmodott kiút
az összedőlő mában életet jelent. A felsejlő holnap körvonalai erőt tudnak
adni, hogyha kell, akár üres gyomorral is tovább tudjon menni az ember. Igen,
egészen biztos, álmok, jövőkép nélkül hiába adunk meg mindent a felnövekvő
generációknak, mert nincs útja az életnek, mely a holnapba vezetne.
Itt mindenki mindent elad, de aki élni akar, az álmodik, vesz és épít!
Megvettük Bethlen Gábor szülőházát. Ez a ház jövőt jelent. Egy pislákoló fényt
az alagút végén. Én nem azért fogadtam és nevelem szeretettel az árva
gyermekeket, hogy majd integethessek egy nyugatra gördülő vonat után. Én azt
akarom, hogy gyermekeim meghívják az otthonaikba a vándort, akit jósszerencséje
Erdély független földjére hozott. Én azt akarom, hogy majd gyermekeim,
körülállják a ravatalomat, és évszázadok múltán is legyen, aki az emlékezet
gyertyáját meggyújtja a síromon. Igen, azt akarom, hogy akik itt születtünk,
azoknak ne csak szülőföldje, de hazája is legyen Erdély.
Békét akarok, melynek áldó nyugtató keze megtanítja felnövekvő gyermekinket
házat, hazát építeni, földet művelni, testvérkéz után nyúlni, és szerelmesen
átölelni egymás derekát. Van itt hely mindenkinek. Nem kell senkit elűzni
innen, csak fel kell építeni a hazát, nem mások ellen, hanem magunkért.
Szertettel kérek minden Erdélyt szerető, Erdélyt akaró embert: románt, magyar,
németet, cigányt, mindenkit, hogy segítsenek megvenni és kijavítani ezt az ősi
épületet. Legyen Bethlen Gábor szülőháza, a többi fejedelemség korabeli
emlékkel együtt, Erdély visszasírt aranykorának a szimbóluma. A mindennapi
imán, egy-egy romba dőlt épület kijavításán túl, tanulmányozzuk ezt a kort,
annak szokásait, hagyományait, öltözködését, zenéjét, táncát. Ezer szállal
kötődve a múlthoz építsük fel a jövőnket. Göröngyös út, de Erdély népének nem
adatott más út.
Őszinte meggyőződéssel: Böjte Csaba ofm