Lassan - lassan vége a 2016-2017-es tanévnek

b_300_300_16777215_00_images_stories_Alapitvany_Hirek_IMG_1470.JPGLassan - lassan vége a 2016-2017-es tanévnek. Az elmúlt 15 napban hosszan látogattam gyermekvédelmi hálózatunk nagy részét. A következő napokban szeretnék még néhány házat meglátogatni, hogy együtt imádkozzunk a kollégákkal, Isten kegyelmeiért, a jószívű emberek adományaiért együtt adjunk hálát, a tanév során felmerülő gondokra együtt keressünk választ. 

Június 16. péntek 17.00 órától Torockón tartunk szentmisét és megkereszteljük egyik gyermekünket. 
Június 17. szombat 12.00 órától Kolozsváron a Piarista templomban mutatok be szentmise áldozatot, melyen az oltár körül és a kántori szolgálatot a Szent Klára Otthon diákjai szolgáltatják. E szentmisén a férjhez adandó lányaink számára, egy fiatal pár, hogy jó példával elöl járjon, Isten előtt házasságot köt. 
Június 18. vasárnap, a Dózsa György községhez tartozó Teremiben, az Irgalmasság Házánál mutatok be szentmisét 11.00 órától, melyre nagy szeretettel hívom, várom a marosvásárhelyi és Marosvásárhely környékén lévő napközi otthonaink diákjait, kollégáit is. A szentmise után szeretnénk  közösen ebédelni.
Június 20. kedden Ditróban 14.00 órától tanévzáró szentmise a napközi otthonunkban, melyre szeretettel várjuk a környékbeli otthonaink, a napközik munkatársait. 
Június 23. péntek, Jézus Szíve ünnepén 10.00 órakor találkozunk Petrozsényben a Jézus Szíve Otthonunk kápolnájában, ahonnan a kollégákkal gyalog el fogunk menni Lónyára (8-10 km), hol d.u. 17.00 órától részt veszünk a búcsús szentmisén.
Szeretettel, 
Csaba t.

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

Nem abban bízom, hogy én keresem az Istent, hanem abban, hogy Isten keres engem. A kettő között lényeges különbség van. (Böjte Csaba: Ablak a Végtelenre)

Ma 2017. december 15. péntek, Valér napja van. Holnap Etelka és Aletta napja lesz.

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Szentferencalapitvany.org

Nap Szentje

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

Emberfia

Jézus így szólt tanítványaihoz: „Csípőtök legyen felövezve, kezetekben pedig égő gyertya legyen. Hasonlítsatok az olyan emberekhez, akik urukra várnak, hogy mihelyt megérkezik a menyegzőről és zörget, rögtön ajtót nyissanak neki. Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Pillanatkép

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube