"Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj"

b_300_300_16777215_00_images_stories_Igaz_Pedagogia_IMG_4600_2.jpgMost július 6-án Udvarhelyen és 7-én Csíksomlyón, 18.00 órától szeretettel várunk!

Hisszük és valljuk, hogy az Oltáriszentségben az ég a földdel összeér, Isten irántunk való szeretete megtestesül! Végtelen nagy titok, hisz nem mást állítunk, mint azt, hogy a szentostya valóságos kenyér, de ugyanakkor valóságos Isten is a szentmiseáldozatban!  Ahogy karácsonykor Mária igenjére Isten emberré lett, ugyanúgy a szentmisére összegyűlt hívek és papok imájára, Jézus Krisztus újból megtestesül, kenyérré lesz! A szentáldozásban, a természetfölötti világ és a mi világunk boldogan egyesül.  A vándorló Egyház úti eledele maga a megtestesült, közénk jövő Jézus Krisztus, az Eukarisztia!
Biztos vagyok benne, hogy ezt a nagy csodát nem tudjuk kellőképpen felfogni, megérteni, átelmélkedni, de talán nem is ez a legfontosabb, mert Isten nem a "megértés" parancsát adta nekünk, hanem a szeretet parancsát, ezért is határoztunk úgy, hogy hetente legalább egy órát a 168-ból, az Oltáriszentség előtt imádságban töltünk! Lakjuk be újból a templomainkat, gyűljünk össze élő hittel az oltár körül, legyen a mi nagy családunk az Oltáriszentség Testvérisége! Hozzunk létre egy olyan közösséget, melynek a tagjai az Oltáriszentség tiszteletében teljesítik Isten első parancsát: "Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj", de ugyanakkor betartják a minden teremtmény felé kötelező szeretet parancsolatot is! Istent imádni, s a teremtményeket tiszta szívből szeretni, ez az ember útja ezen a földön!
A hónap első hétvégéjén, többnyire első pénteken, szép ősi szokás szerint, mi papok elvisszük a betegekhez az Oltáriszentséget. Jó lenne ha mi, egészségesek is elmennénk a templomokba, kápolnákba, s leborulva az oltár előtt, találkoznánk az Oltáriszentségben köztünk lévő Jézus Krisztussal! Most első csütörtök estén 18.00 órától Székelyudvarhelyen, a Pió atya ház kápolnájában, majd másnap, első pénteken Csíksomlyón, a Szent István kollégium kápolnájában szeretnénk színtén 18.00 órától szentmisét bemutatni, és utána egy órás szentségimádást tartani. Nagy szeretettel hívunk és várunk, gyertek legyünk egymásnak is jó testvérei az Oltáriszentségben köztünk lakó Jézus Krisztus szeretetében, készüljünk együtt a 2020-as Eukarisztikus évre. 
Kisebb testvéri szeretettel, 
Csaba t. 

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

Ma 2017. július 24. hétfő, Kinga és Kincső napja van. Holnap Kristóf és Jakab napja lesz.

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Szentferencalapitvany.org

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

A középkori prédikációs stílus

A középkori prédikációs stílussal nem lehet mindenben egyetérteni.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Pillanatkép

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube