Szent József napja van, szentmisére készülök. Tudom, hogy minden szentmise, karácsony éjszakája.

Minden templom betlehemi barlang, és minden oltár jászol, mert a lényeg ugyanaz, Isten testet ölt, közénk jön, mert nagyon szeret bennünket. Karácsony éjszakáján emberré lett, törékeny, esendő kisgyermekké! Ma a szentmisében kenyérré, borrá lesz, az Eukarisztiában ugyanaz az Isten jön közénk és élő szeretettel ölel át mindannyiunkat.

Csodálatos nagy titok! A kis Jézusnak József nem a test és a vér kívánságából lett az apja, hanem Isten akaratából. A mennyei Atya felkérte, és ő szeretettel igent mondott. Szeretem magam elé képzelni, hogy az érett, erős, felnőtt József, a nyakába kapaszkodó törékeny gyermek Jézussal megy Egyiptom poros útjain, óvja és védi, szeretettel hordozza. Meg aztán később Názáret csendes mindennapjaiban, milyen csodálatos lehetett Józsefnek az egyszerű hétköznapokban látni a keze között felnövekvő Istent.

Törékeny  kis oltáriszentség, ujjaim között lebeg a szentmisében. Belém hasít a felismerés, Szent József  csodálatos útján járok. Kicsinységem, gyengeségem ellenére Isten rám bízta magát, kezembe adta törékeny testét, hordozhatom. Olyan sebezhető, nem beszél, én nyújthatom hódolatra az idejött pásztoroknak, bölcseknek, testvéreimnek.

Az oltár előtt püspököm kérésére kimondott igenemnek súlya van! Fogom a szentséget, hordozom, járom Szent József útját! Csodálatos titok, nagyon jó gondviselőre lenni a Szentségnek, hordozni a törékeny fényt, mely beragyogja a világot, Szent József mai utódaként élni.

Csodálom e végtelen Isteni alázatot, ahogy kezembe adja önmagát, ahogy bizalommal rám, papjára, a porszemre hagyatkozik, hogy magasba emeljem és általam megáldja a világot.

Papi szeretettel,

Csaba t.
Gyulafehérvár, 2012 március 19