2017. január 23. – Hétfő

Nyomtatás
b_300_300_16777215_00_images_stories_Szep_Mualkotas_1174948_517293525012101_57852301_n-2.jpgJézus szavai nem csak az országoknak  szólnak, hanem a mi kisebb közösségeinknek is!!  Ha  egy család meghasonlik önmagával, az a család nem maradhat fent!! Éppen ezért szeretettel kérlek, hogy imádkozzunk a családjainkért, hogy békében, szeretetben éljék életüket, a belső feszültségeket nyugodt párbeszéddel tudják megoldani! Kérjük Isten kegyelmét, hogy a harag, a gyűlölet tüzét tudják, szeretettel, irgalmas megbocsájtással kioltani, mielőtt az eluralkodna az ő életükben és felégetné az ő drága kis szentélyüket, családi otthonukat!! Fogadjuk meg Istenünknek, és egymásnak is, hogy bármi is történik mi nem térünk le a szeretet útjáról! Bármilyen kis hangoskodást, a legapróbb veszekedést, lappangó haragot mint halálos ellenségünket örökre űzzük számon az életünkből, ne hagyjuk, hogy a gonosz mind ordító oroszlán, földi életünket megnyomorítva,  testünket, lelkünket is örök kárhozatra ragadja!!
Szeretettel, 
Csaba t. 
Egy  alkalommal  Jeruzsálemből  írástudók  jöttek  (Kafarnaumba),  és  azt híresztelték Jézusról:  „Belzebub  szállta  meg”,  és:  „A  gonosz  lelkek fejedelmének segítségével űzi ki az  ördögöket.” Ám ő magához hívta  őket, és példabeszédekben szólt hozzájuk: „Hogyan  űzhetné ki a sátán a  sátánt?
Ha egy ország meghasonlik  önmagával, az az ország  nem maradhat fenn.  Ha egy család meghasonlik  önmagával, az  a család  nem maradhat  fenn. Ha  a sátán önmaga  ellen támad  és meghasonlik  önmagával, akkor  nem  maradhat fenn, hanem  elpusztul. Az  erősnek házába  nem törhet  be senki,  és  nem ragadhatja el  a holmiját,  hacsak előbb  meg nem  kötözi az  erőset;  így viszont már kirabolhatja a házát.  Bizony, mondom nektek, hogy az  emberek fiainak minden  bűnt  megbocsátanak,  és minden  káromlást,  bárhogyan  is káromkodnak. De aki a Szentlelket káromolja, az soha nem nyer  bocsánatot, azt  örökös  bűn  terheli.”  (Azért   mondta  mindezt  Jézus),  mert   azt terjesztették: „Megszállta a tisztátalan lélek.”
Mk 3,22-30