2017. január 29. – Évközi 4. vasárnap

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szent_Szentek_IMG_8990_2.jpgAz én olvasatomban a nyolc boldogságról szóló Jézusi tanítás azt jelenti, hogy az az ember boldog: aki az ő Urát Istenét imádja és csak neki szolgál! 
Tavaly, 2016 novemberben hatalmas tömeg gyűlt össze egy híres látomás hatására Krakkóban, hogy Jézus Krisztust trónra emelje. Az eseményen részt vett az állam elnöke és a miniszterelnök is. 
Biztos, hogy nálunk egy ilyen esemény korai és erőltetett lenne, de én arra biztatlak, hogy ma vasárnap,  a templomba, szentmise végén, az áldozás utáni csendben, egyedül ajánld fel magadat, gyengeségeiddel, akár a visszatérő bűneiddel együtt Istenednek, és kérd meg Jézus Krisztust, hogy legyen a te királyod!! Ne félj Megváltónk elé állni, a szentírás azt tanítja, hogy Isten a pislákoló mécsbelet nem oltja el, a megroppant nádszálat nem töri el! Ő aki érted fölment a golgotára nagypénteken, egészen biztos, hogy komolyan fogadja a te döntésedet, azt, hogy Isten első szent parancsolatát betartva, Teremtőd imádását, szolgálatát tekinted életed legfőbb céljának!  
Legyen Krisztus a királyod, így nem csak megérted Jézus egyik legszebb üzenetét a nyolc boldogságról, de meg is tapasztalod azt a belső békét, boldogságot, ami  mindennél drágább és édesebb, és amely Teremtőnk áldott jelenlétéről árulkodik!
Szeretettel, 
Csaba t. 
Abban az  időben:  Jézus,  látva  a  tömeget,  fölment  a  hegyre,  leült, tanítványai pedig köréje  gyűltek. Akkor szólásra  nyitotta ajkát, és  így tanította őket:
„Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa.
Boldogok, akik sírnak, mert ők vigasztalást nyernek.
Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet.
Boldogok, akik  éhezik és  szomjazzák az  igazságot, mert  ők  kielégítést nyernek.
Boldogok az  irgalmasok,  mert nekik  is  irgalmaznak. Boldogok  a  tiszta szívűek, mert meglátják Istent.
Boldogok a békességszerzők, mert őket Isten fiainak fogják hívni.
Boldogok, akiket üldöznek az igazságért, mert övék a mennyek országa.
Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak  titeket és üldöznek, ha  hazudozva mindenféle gonoszsággal vádolnak titeket.
Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a ti jutalmatok az égben.”
Mt 5,1-12a