2017. február 19. – Évközi 7. vasárnap

Nyomtatás
b_300_300_16777215_00_images_stories_Szep_Termeszet_312638_460511290_small.jpgElolvastam a csatolt írást, majd Krisztus csodálatos evangéliumát, és most mérhetetlen szomorúság, fájdalom lobog bennem! "Huszein nagyon mély szegénységből érkezett, kilátástalan jövő előtt állt: se pénz, se munka, és senki nem mondta el neki mi a helyes és mi nem az. Huszein most 21 éves, mindössze 14 volt amikor először csatlakozott egy iszlamista militáns csoporthoz. A terrorista az újságíróknak most azt mondta, több mint 200, a yazidi kisebbséghez tartozó nőt erőszakolt meg Irakban 2013-tól  2016-ig, míg elfogták! Saját bevallása szerint 500 embert ölt meg, sokukat lefejezte, de az Iszlám Állam terroristája azt mondja, áldozatként tekint magára." 
Szerintem valóban áldozat! A mi közömbösségünk, önzőségünk áldozata! Közel 6000 gyermeket fogadtam be az utcáról eredményesen... Több millió pedagógus van Európában, pap, szerzetes is nagyon sok van, de a nyomornegyedekben sajnos nagyon ritkán lehet eggyel is találkozni! Tavaly Ferenc pápa Rómába hívott több más pappal egyetemben engem is, ott mondták, hogy a világon 150 millió utcagyerek van, igen, közel tízszer annyi Huszein ma este nem fog hazamenni édesanyjához, édesapjához odabújni, mind ahány lakója van Romániának! Ők, ha nem szólítjuk meg bölcs szeretettel, előbb-utóbb elindulnak, hogy ennek a nyomorult embernek a kezéből kiesett fegyvert felvegyék, és a nyomába lépve a mi fejünkre törjenek!
Huszonöt évvel a rendszerváltás után Erdélyben is, de a térség többi országában is mindenki a maga javával törődik, nézem a híreket és azt látom, hogy pitiáner politikai ambícióktól fűtve még a civil szervezeteket is bedarálják a pártok! Európa, a világ jövője a tét, és mi acsarkodunk, kormányokat akarunk önös érdekből buktatni, olimpiáról vitázunk és nem vesszük észre, hogy egy globális forradalom mindannyiunkat elsöpörhet!
Kérdem én, miért nincs egyetlen országos katolikus TV az egész Kárpát-medencében? Hány ezer teológus, pszichológus diplomát osztottak ki, de ha az ember felmegy az internetre, sajnos nagyon kevés színvonalas keresztény értéket megosztó hírrel találkozik, bölcs, nyugodt kerekasztal beszélgetést hall! Mi papok, szerzetesek, merünk prófétaként megszólalni?? Most lehetne kiadni szabadon bármilyen könyvet, bármilyen filmet lehet forgatni, lehet nyelveket tanulni, misszióba menni, rádiót szerkeszteni, lehet hirdetni az evangéliumot szabadon, miért nem tesszük!?  
Fegyverrel le lehet győzni, el lehet pusztítani Huszeint, de sajnos az erőszak, a gyilkosság zsákutca, túl sok a kisemmizett, hontalan, mindig lesz aki ellen háborúzzunk, és a vérontásnak soha nem lesz vége! Jézus kétezer évvel ezelőtt hívta Pétert, az apostolait, a tanítványait, bölcsen felkészítette őket, majd nyomban küldte is, mint bárányokat a farkasok közé, hogy hirdessék a testvéri szeretetet, az irgalmas jóságra épülő békés, új világrendet! Jézus Krisztus mikor azt mondja, hogy menjetek el a világ végéig és hirdessétek az evangéliumot, akkor nem valami jámbor tanácsot ad, hanem egy olyan parancsot, melytől a földi életünk és az örök életünk függ! Itt nem az a kérdés, hogy van-e karizmám, hanem az, hogy teljesítem-e Krisztus parancsát!?
Jézus, ha ma újból közénk jönne, hiszem, hogy csendesen újból vállalná a kereszthalált és ugyanúgy küldene, hogy hirdessük békésen az evangéliumot, csak előbb a pénzüket kereső kalmárokat, béreseket elhajtaná!
Háborgó szívvel, 
Csaba t. 

Megerőszakolt 200 nőt, mert ez normális

Abban az  időben  Jézus  így szólt  tanítványaihoz:  Hallottátok,  hogy  a régieknek ezt mondták: Szemet szemért,  fogat fogért. Én pedig azt  mondom nektek: Ne szálljatok szembe a gonosszal,  hanem ha valaki arcul üt  téged jobb felől, tartsd oda neki a bal  arcodat. Aki perbe fog, hogy elvegye  a ruhádat, annak add  oda a  köntösödet is.  És ha  valaki egy  mérföldnyire kényszerít, menj  vele kétannyira.  Adj annak,  aki kér,  és aki  kölcsönt akar, el ne fordulj tőle.
Hallottátok,  hogy   ezt  mondták:   Szeresd  felebarátodat   és   gyűlöld ellenségedet. Én  pedig azt  mondom nektek:  Szeressétek  ellenségeiteket, tegyetek jót  azokkal, akik  gyűlölnek benneteket,  imádkozzatok  azokért, akik üldöznek  és  gyaláznak  titeket,  hogy  gyermekei  legyetek  mennyei Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra  és gonoszokra egyaránt, és esőt  ad mind az igazaknak, mind a bűnösöknek.
Ha ugyanis csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, ugyan mi lesz a jutalmatok? Nem teszik meg ezt a vámosok is? És ha csak a  testvéreiteknek köszöntök, mi az, amivel többet tesztek? Nem teszik meg ezt a pogányok is?
Ti legyetek  olyan  tökéletesek,  mint  amilyen  tökéletes  a  ti  mennyei Atyátok!
Mt 5,38-48