2018. január 7. - Vasárnap

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szep_Termeszet_screenshot.pngUrunk megkeresztelkedése
"Arra sem vagyok méltó, hogy lehajoljak és megoldjam a saruszíját." Mk 1,7
Alázat! Jézus Krisztus, Keresztelő Szent Jánosról mondta: Asszonyok szülöttei között nem volt nagyobb Keresztelő Jánosnál! Az Ószövetség utolsó prófétája, Keresztelő Szent János tud tisztelettel, szeretettel beszélni Jézus Krisztusról. Az ember igazi nagysága a szerénység, az alázat! Milyen jó lenne megtanulni Keresztelő Szent Jánostól ilyen tisztelettel, szeretettel beszélni a Megváltóról. Iratkozzunk be az alázatosság iskolájába és gyakoroljuk ezt a szép erényt, amelyről a lelki élet mesterei azt tanítják, hogy a lelki élet fundamentuma, sőt kapuja - az alázat nyitotta meg oly sok szent előtt a mennyek országát. Gondoljunk csak a könnyeivel Jézus lábát mosó Mária Magdolnára, vagy a nagypénteken Jézushoz kiáltó jobb latorra. Igazából az Újszövetség szentjei számára is az alázat a legrövidebb út, az ég felé vezető út az utak közöl. Szent Ferenc atyánk magáról és közösségéről úgy beszél, mint az assisibeli bűnbánó kisebb testvérek közössége. Több alkalommal is társaival onnan ahol őt dicsérték, örömmel köszöntötték elmenekült, mert nagyon veszélyesnek tartotta a beképzeltség, gőgösség bűnét. 
Az életszentség hírében álló, sok-sok ember által felkeresett, megcsodált Keresztelő Szent János személyét szemlélve gondolkodjunk el azon, hogy hogyan állunk az alázatosság erényével, 1-től 10-ig hányast adnék magamnak a szép erényből?
Szeretettel, 
Csaba t.
Abban az időben Keresztelő János ezt hirdette: "Aki utánam jön, hatalmasabb nálam. Arra sem vagyok méltó, hogy lehajoljak és megoldjam a saruszíját. Én vízzel keresztellek titeket, ő pedig Szentlélekkel keresztel majd meg benneteket!" Ezekben a napokban történt, hogy eljött Jézus a galileai Názáretből, és megkeresztelkedett Jánosnál a Jordánban. És mindjárt, amint feljött a vízből, látta, hogy megnyílik az ég, és a Lélek, mint egy galamb, leszáll rá. Az égből pedig szózat hallatszott: "Te vagy az én szeretett Fiam, benned kedvem telik!"
Mk 1,7-11