2018. január 13. - Szombat

b_300_300_16777215_00_images_stories_Alapitvany_Hirek_IMG_E6566K.jpgA kő, amelyet az építők elvetettek, szegletkővé lett. Az Úr tette azzá, s ez csodálatos a szemünkben.” (Mt 21, 42). 
Olyan könnyen ítélkezünk és sokszor az ítéletünk lesújtó: ebből a gyermekből nem lesz soha semmi! A napokban két hajdani diákunk keresett meg, akik mára életerős férfivá váltak. Mindkettő szép eredményt ért el, munkahelyük van, családalapítás előtt állnak, szeretetet adnak és ők maguk is szeretetet kapnak, jó volt velük találkozni! Hisznek Istenben, önmagukban, az életben, úgy érzem, hogy mindkettőjükre e földön bárhol, bármilyen család csak büszke örömmel nézne fel! Ami közös, hogy mindketten mély szegénységből jönnek, mindketten az alapítványunk házaiban nőttek fel, és mindketten egy - egy üveg bort hoztak, hálás szeretetük jeleként! 
Mondhat bárki bármit, félre kell tenni az előítéletet és Jézus Krisztus példájára, akár a XXI. század Lévijeihez, a nyilvános bűnösökhöz is oda kell mennünk, le kell hajolnunk azokhoz is, akiktől a közvélemény semmi jót nem vár!  Az ember nem ilyennek vagy olyannak születik, az ember olyan, mint egy őssejt, melyből sokszor nem is ismert külső, belső hatásra ilyen vagy olyan szervünk fejlődik ki. A gyermekből, de a felnőtt emberből is bármi lehet! Jézus szeretetében, bizalmának melegében, Léviből Krisztus mellett Isten szentje lett, áldás népére, az emberiségre! 
Milyen jó lenne, ha Jézus példájára, a körülöttünk élő emberekből ki tudnánk szeretni a tisztességes, becsületes embert, a világot tovább álmodó, építő szentet! Igazából a bűn útján megtorpanó emberek a mi kudarcaink, nem voltunk mellettük eléggé ügyesek, bölcsek, szentek, nem Krisztus szeretetével álltunk mellettük!
Szeretettel, 
Csaba t. 
Kép: Mi lesz a gyermekből??
Miután Jézus meggyógyított egy bénát, kiment a Tibériás-tó partjára.
Nagy sokaság tódult hozzá, ő pedig tanította őket. Amint Jézus elhaladt a vám mellett, észrevette, hogy ott ül Lévi, aki Alfeus fia volt.
Odaszólt neki: "Kövess engem!" Lévi (akit Máténak is hívtak) felállt, és követte.
Később Jézus elment vendégségbe Lévi házába. Ott Jézussal és tanítványaival együtt sok vámos és nyilvános bűnös is asztalhoz telepedett, mert sokan oda is elkísérték. Amikor a farizeusok közül való írástudók látták, hogy Jézus együtt eszik a nyilvános bűnösökkel és a vámosokkal, ezzel a kérdéssel fordultak a tanítványokhoz: "Miért eszik és iszik a ti Mesteretek együtt a vámosokkal és a nyilvános bűnösökkel?" Ennek hallatára Jézus ezt válaszolta nekik: "Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Én nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket."
Mk 2,13-17