Csodálom Isten alázatát, csodálom, hogy abból a végtelen magasságból képes közénk jönni és jósággal, türelemmel tanítani bennünket. Nem az szennyezi be az embert ami kívülről jön, hanem ami bensőnkből fakad fel. Szívünkből fakad fel a nagyképű arrogancia, az önzés, a tunyaság, a paráznaság, a torkosság és minden más bűn. Egy embert, egy családot, akár egy győztes pártot is meg lehet hurcolni, sárral meg lehet dobálni, de bemocskolni, szétrothasztani egy embert, egy közösséget csak belülről lehet.
Hiába van valakinek igaza, ha beképzelt, ha arrogáns, ha kapzsi, akkor már nincs igaza, akkor már nem számíthat az igazaknak kijáró elismerése, tisztelete. Nagyon furcsa lett volna, ha húsvét hajnalán Jézus bosszúálló vigyorral megjelent volna Pilátusnak vagy Heródesnek, és diadaltól tobzódva megalázta volna ezeket a szerencsétlen, bűnös embereket. Jézus nagysága, hogy úgy diadalmaskodik, hogy senkit nem győz le, ő a legyőzöttek előtt is szélesre tárja a megtérés, újrakezdés, az örök élet ajtaját. Jézus Krisztus nem Heródest, nem Pilátust, de nem is a "feszítsd meg"-et kiáltó zsidókat győzte le, hanem a harag, a gyűlölet, a kétségbeesés, a reménytelenség, a bosszúvágy lelkét, a mindannyiunkban diadalmaskodni akaró Gonoszt. Nagycsütörtök, nagypéntek szélsőséges körülményei között is Jézus megmaradt, kitartott az irgalmas szeretet útján. Ha nem ezt tette volna, akkor hiába támadt volna fel triumfálva, arrogánsan legyőzve ellenfeleit, mert én nem lennék katolikus szerzetes pap, nem emelném magasba Krisztus keresztjét.
Imádkozzunk, hogy életünk kisebb-nagyobb csatáiban, de akár a jövőt meghatározó választásokban is a pártok ne egymást akarják legyőzni, hanem a szeretet, az összefogás útján elindulva a világot próbálják meg továbbépíteni. Mid van amit nem kaptál? S ha Istentől kaptad a győzelmet, miért lennél arrogáns, beképzelt, nagyképű? Isten irgalma dönthetett volna, és holnap dönthet másképp is. Bűnbánatot tartva tegyünk meg mindent, hogy a bennünk lévő rosszat legyőzzük, hogy Isten szép művét ne tegye tönkre a belőlünk feltörni akaró, gyilkos bűn.
Nagy-nagy alázattal!
Szeretettel,
Csaba t.
A csodálatos kenyérszaporítás utáni napon a Genezáreti-tó túlsó partján maradt népnek eszébe jutott, hogy csak egy bárka volt ott. Tudták, hogy Jézus nem szállt a bárkába tanítványaival; tanítványai ugyanis egyedül hajóztak el.
Közben Tibériásból több bárka jött a hely közelébe, ahol az Úrtól megáldott kenyeret ették.
Amikor tehát a nép nem találta Jézust, sem a tanítványait, bárkába szálltak, és elmentek Kafarnaumba, hogy megkeressék Jézust. Amikor a tó túlsó partján megtalálták, megkérdezték tőle: „Mester, mikor jöttél ide?”
„Bizony, bizony, mondom nektek – felelte Jézus –, nem azért kerestetek, mert csodajeleket láttatok, hanem mert ettetek a kenyérből és jóllaktatok. Ne olyan eledelért fáradozzatok, amely megromlik, hanem olyanért, amely megmarad az örök életre. Ezt az Emberfia adja nektek, – őt ugyanis az Atya igazolta.”
Erre megkérdezték tőle: „Mit tegyünk, hogy Istennek tetsző dolgot cselekedjünk?”
„Istennek az tetszik – válaszolta Jézus –, ha hisztek abban, akit küldött.”
Jn 6,22-29
Csodálom Isten alázatát, csodálom, hogy abból a végtelen magasságból képes közénk jönni és jósággal, türelemmel tanítani bennünket. Nem az szennyezi be az embert ami kívülről jön, hanem ami bensőnkből fakad fel. Szívünkből fakad fel a nagyképű arrogancia, az önzés, a tunyaság, a paráznaság, a torkosság és minden más bűn. Egy embert, egy családot, akár egy győztes pártot is meg lehet hurcolni, sárral meg lehet dobálni, de bemocskolni, szétrothasztani egy embert, egy közösséget csak belülről lehet.