2018. június 13. - Szerda

b_300_300_16777215_00_images_stories_IMG_3317.jpgSokszor sokan kérdezik, hogy mi a véleményem akár a melegek felvonulásáról, vagy az abortuszról, házasság előtti nemi életről, stb., stb. A tízparancsolat nagyon világos, egyértelmű és a mi Urunk Jézus Krisztus sem hagy kibúvókat, kiskapukat. Azt látom, hogy mindazok, kik Isten törvényét betartsák, nyugodtak, békések, boldogok. Ellenben azok, akik akár pillanatnyi meggondolatlanságból vagy előre megfontolt szándékkal átlépik Isten parancsait, azok nyugtalanok, feszültek, idegesek, rosszul érzik magukat. A bűn zsoldja a halál, és ezzel kapcsolatosan bármilyen emberi hatalom, parlament dönthet az eutanáziáról, terhesség megszakításról, válásról, nyugalmat nem tud adni a bűnt elkövetőknek. Az emberi törvények a lelkiismereti kérdésekben nem képesek végső válaszokat adni kérdéseinkre, ezen a szinten csak Isten örök érvényű törvényei az irányadók. 
Kisebb testvéri alázattal, emberi gyengeségeim tudatában szeretettel kérek minden embert, élete döntéseit a tízparancsolat fényében hozza meg. Isten parancsainak a törvényei, itt ezen a földön és az örökkévalóságban is a boldogságra vezetnek. 
Szeretettel,
Csaba t.
Kép: Nagyszalontai gyerekeink a Győri Szeretetnap színpadán.
Isten tízparancsolata
A Sínai-hegyen Istentől adott parancsok a valláserkölcsi élet örök érvényű alaptörvényei (Kiv 20). Az embernek Isten és embertársai iránti kötelességeit összegzi. érvényessége minden időben megmarad, mivel Jézus azt mondta: "Nem megszüntetni jöttem a Törvényt, hanem beteljesíteni" (Mt 5,17). 
I. Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj! 
II. Isten nevét hiába ne vedd! 
III. Az Úr napját szenteld meg! 
IV. Atyádat és anyádat tiszteld! 
V. Ne ölj! 
VI. Ne paráználkodj! 
VII. Ne lopj! 
VIlI. Ne hazudj, és mások becsületében kárt ne tégy! 
IX. Felebarátod házastársát ne kívánd! 
X. Mások tulajdonát ne kívánd!
Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy megszüntessem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem tökéletessé tenni. Bizony, mondom nektek, amíg az ég és föld el nem múlik, nem vész el a törvényből egy "í" betű sem, sőt egy vessző sem, amíg minden be nem teljesedik. Aki tehát csak egyet is eltöröl akár a legkisebb parancsok közül is, és úgy tanítja az embereket, azt nagyon kicsinek fogják hívni a mennyek országában. És mindaz, aki megtartja és tanítja őket, igen nagy lesz a mennyek országában.
Mt 5,17-19