2018. augusztus 9. – Csütörtök

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szent_Szentek_IMG_E9200.JPGA keresztről nevezett Szent Teréz Benedikta (Edith Stein) szűz és vértanú, Európa társvédszentje
„Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket." Döbbenetes hallani Jézus szájából, hogy mi, a marék porból született lények képesek vagyunk érdemtelenül belépni e végtelen isteni szeretet kohójában! Ahogyan az Isteni személyek egymást szeretik, ugyanúgy szeretnek bennünket is, és Jézus arra biztat, hogy merjük, akarjuk viszonozni ezt a határtalan szeretetet! Igen, életünk célja Istent imádni, s a teremtményeket szeretni!  A mérce a mérték nélküli szeretet! Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást." Jn 13,34 
Szeretettel, 
Csaba t. 
Kép: Isten és ember egy asztalhoz ül.
Jézus így tanított az utolsó vacsorán: „Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg az én szeretetemben! Ha megtartjátok parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében. Ezeket azért mondtam nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök ezzel teljes legyen. Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket! Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint annak, aki életét adja barátaiért. Ti barátaim vagytok, ha megteszitek, amit parancsolok nektek. Nem mondalak titeket többé szolgának, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondalak benneteket, mert mindazt, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket; és arra rendeltelek, hogy elmenjetek és gyümölcsöt hozzatok: maradandó gyümölcsöt. Bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Azt parancsolom nektek, hogy szeressétek egymást!”  
Jn 15,9–17