2018. augusztus 17. – Péntek

b_300_300_16777215_00_images_stories_Alapitvany_Hirek_IMG_9206.jpgSzerelem, házasság, gender elmélet?! Jézus álláspontja nagyon világos: "Teremtő kezdetben férfinak és nőnek teremtette az embert, és azt mondta: A férfi ezért elhagyja atyját és anyját, feleségéhez csatlakozik, és ketten egy test lesznek? Így már nem ketten vannak, hanem csak egy test. Amit tehát Isten egybekötött, ember szét ne válassza.”   Mt 19,3
Az Egyház ezen a téren is a jézusi tanítás útján akarja vezetni a bizalommal hozzá forduló embereket! Én is ezt teszem, ezért szeretnék létrehozunk egy tanösvényt, melyet nemes egyszerűséggel csak a Szerelem Útjának nevezek! Népünk legszebb szerelmes verseinek írója, Petőfi Sándor, lángoló szívvel bebarangolta egész Erdélyt! Sándor és szeretett felesége, Szendrei Júlia Erdély földjén ismerkedtek meg.  Istennek hála, Petőfi útja során mindenütt, a maga érzelmeit, a szerelemmel kapcsolatos gondolatait, szebbnél szebb versekben meg is fogalmazta! Ezek a szép szerelmes versek meg is jelentek, számunkra elérhetők! Ezért javaslom, hogy magát Petőfi Sándort és az ő drága szerelmét, Júliát kérjük fel, a szerelem útján tanító mesterünknek! Legyenek ők, akik állomásról, állomásra vezetnek mint magasabbra a párválasztás csodálatos ösvényén, a beteljesülő örömök útján!
A Szerelem Útja Nagyváradról indulna és Székelyhíd, Gálospetri, Nagykároly, Tiborszállás, Erdőd, Szatmár, Nagybánya, Koltó lenne a kilenc állomás! A kilenc helység, a sikeres párválasztás kilenc állomásán szeretne hosszan vezetni! 
1. Ismerd meg önmagadat! Ajándék létedet azért kaptad, hogy te magad is áldás, ajándék legyél! 
2. Ismerkedés: Egy nekem tetsző lányt, fiút, hogy szólíthatok meg, mi alapján dönthetek? Ki számára vagyok én Isten drága ajándéka, kiben találhatom meg az én drága mennyországomat, menyasszonyomat? 
3. Az udvarlás sokszor nem is olyan könnyű feladata! Együttjárás, barátkozás gyönyörű, göröngyös útján!
4. Leánykérés: egy nyílt, határozott döntés felvállalása valaki mellett!
5. Jegyesség: barangoljam be, ismerjem meg  szerelmem gondolkozását, félelmeit, álmait, repüljek együtt párban azzal, ki örökre a társam szeretne lenni!
6. Családalapitás, esküvőre készülés, házasság: Első nagy közös "munkátok" megszervezni a saját házasságotokat, az esküvőt!
7. Nászút, a mézes hetek, testi, lelki eggyéválás.
8. A házasélet jelképe a két egymás melletti gyűrű, a végtelen szimbóluma! Mindennap ugyanaz, ketten együtt az örökkévalóságban!
9. Gyermekvállalás: szerelmetek drága gyümölcse a kacagó, aranyos kisbaba.
Szeretném úgy kidolgozni a szerelem útját, hogy azt örömmel, jókedvvel bárki hosszan járhassa, akár kisautóval, busszal, biciklivel, vagy akár szerelmének a kezét fogva, gyalog! Természetesen az is fontos, hogy a szerelem útjához készült forgatókönyv alapján a fiatalok, bárki, bárhol ezt a meditációs utat hosszan járhassa!
Az alaptörvények mindig az egyetemes megoldásokat tartották, tartják szem előtt, nem a kivételeket! Úgy gondolom, hogy nekünk nem harcolnunk kell a másképpen gondolkodókkal, hanem az egyetemes örök eszmék mentén kell megfogalmazzuk és felmutassuk a fiataljainknak, azt a sejtjeinkbe írt pályát, melyen járva a boldog családban, békében élhetünk... 
Sok szeretettel várom e szép terv megvalósításához a javaslataitokat, a segítségeteket! Gyertek hozzuk létre a Szerelem Tanösvényt a fiataljainknak,
Csaba t. 
Egy alkalommal a farizeusok próbára akarták tenni Jézust. Megkérdezték tőle: „Szabad-e a férfinak bármilyen okból elbocsátania a feleségét?” Jézus ezt felelte: „Nem olvastátok-e, hogy a Teremtő kezdetben férfinak és nőnek teremtette az embert, és azt mondta: A férfi ezért elhagyja atyját és anyját, feleségéhez csatlakozik, és ketten egy test lesznek? Így már nem ketten vannak, hanem csak egy test. Amit tehát Isten egybekötött, ember szét ne válassza.” 
A farizeusok azonban erősködtek: „Miért írta hát elő Mózes, hogy válólevelet kell kiállítani, és úgy kell elbocsátani a feleséget?” Jézus kijelentette: „Mózes a keményszívűségtek miatt engedte meg, hogy elbocsássátok feleségeteket, de kezdetben nem így volt. Mondom nektek: aki elbocsátja feleségét – hacsak nem a paráznasága miatt – és mást vesz el, házasságtörést követ el.” 
Erre a tanítványok megjegyezték: „Ha így áll a dolog férj és feleség között, akkor nem érdemes megházasodni.” Jézus így válaszolt: „Nem mindenki tudja ezt felfogni, hanem csak az, akinek Isten megadja. Mert van, aki úgy született, hogy alkalmatlan a házasságra, és van, akit az emberek tettek ilyenné, de van, aki a mennyek országáért önként lemond róla. Aki fel tudja fogni, fogja fel!”  
Mt 19,3-12