2018. szeptember 13. – Csütörtök

Nyomtatás
b_300_300_16777215_00_images_stories_Szep_Termeszet_IMG_E4501.JPGSzomorú szívvel olvastam az újságban: 
"Az Európai Parlament (EP) szerda kora délután, közel 70 százalékos többséggel, jóváhagyta a magyarországi helyzetről szóló jelentést, és a következő szintre léptette a Magyarország ellen zajló hetes cikkes eljárást." Index
Mi itt a teendő? „Nektek, akik hallgattok engem, ezt mondom: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket. Azokra, akik átkoznak titeket, mondjatok áldást, és imádkozzatok rágalmazóitokért....." Lk 6,27 Jézus a mai evangéliumi részben, mindenkinek világos utat mutat! Most is mind minden alkalommal, ha konfliktusba kerülünk bárkivel tovább kell menni a szeretet útján! Indulatok, gyűlölet nélkül, nyugodtan érvelve, párbeszédet kell folytatni, saját igazunkról, észérvekkel meg kell győznünk a másképpen gondolkodókat!! Jézus mindezt nem csak mondja, kéri, hanem ő maga is nagypéntek után, szembemegy átdöfött lábbal, átdöfött szívvel az emmauszi tanítványokkal és nyugodtan, szeretettel elkíséri őket! Útközben Jézus olyan bölcsen, kedvesen beszél, érvel, tanit, hogy az út végén ezek a hitükben megroskadt, szeretetükben megingott emberek nem csak azt mondják, hogy "lángolt a szívünk, míg hallgattuk öt", hanem van erejük éjnek idején visszamenni a társaikhoz, és ők maguk rázzák fel a golgota "botrányában" megroskadt társaikat!!
Egy út van előttünk, a szeretet, a párbeszéd útja, ez az út vezet az életbe, a holnapba, ezen az úton kell járnunk külön külön is, de együtt is mint nép!!
Szeretettel,
Csaba t. 
Jézus a hegyi beszédben így szólt tanítványaihoz: „Nektek, akik hallgattok engem, ezt mondom: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket. Azokra, akik átkoznak titeket, mondjatok áldást, és imádkozzatok rágalmazóitokért. Ha arcul üt valaki, tartsd oda a másik arcodat is. Annak, aki elveszi köntösödet, add oda a ruhádat is. Mindenkinek, aki kér tőled, adj, és aki elviszi, ami a tied, attól ne kérd vissza. Úgy bánjatok az emberekkel, ahogy szeretnétek, hogy veletek is bánjanak. Mert ha csak azokat szeretitek, akik titeket is szeretnek, milyen jutalmat várhattok érte Istentől? Hisz a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik. Ha csak azokkal tesztek jót, akik veletek is jót tesznek, milyen jutalmat érdemeltek? Hisz ezt a bűnösök is megteszik. Ha csak a visszafizetés reményében adtok kölcsönt, milyen hálára számíthattok? A bűnösök is kölcsönöznek a bűnösöknek, hogy ugyanannyit kapjanak vissza. Szeressétek inkább ellenségeiteket: tegyetek jót, adjatok kölcsön, és semmi viszonzást ne várjatok, így nagy jutalomban részesültök, és fiai lesztek a Magasságbelinek, hisz ő is jóságos a hálátlanok és a gonoszok iránt. Legyetek tehát irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas. Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek. Ne ítéljetek el senkit, s akkor titeket sem ítélnek el. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak. Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is.” 
Lk 6,27-38