2019. április 2. – Kedd

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szent_Szentek_fullsizeoutput_2d14.jpegA mai ember fél a betegségtől, az elhízástól! Attól, hogy esztétikailag a maga és mások szemében nem lesz elég vonzó, de sajnos attól nem fél ha bűnök torzítják el az arcát, jellemét! Pedig igazából a bűnök azok, amelyek a legmélyebben meg tudnak sebezni bennünket. 
A bűn útjáról való letérés két lépésből áll: egyfelől elfordítsuk arcunkat, figyelmünket azoktól a pillanatnyi "örömöktől" melyek lehúznak, bemocskolnak, ugyanakkor arcunkat a fény felé fordítsuk, az igazi, örök értékek felé. Minden ember boldog akar lenni, de a keresztény ember tudja, hogy a bűn nem tud igazi, hosszú távú boldogságot adni. Ezért szükséges a bűnök megtagadása után Isten akaratát keresni és azt megtenni. Gondoljunk Szt. Ferencre, ő hallotta a kérdést: "Kinek akarsz szolgálni, az Úrnak, vagy egy szolgának?" Isten ezt a kérdést mindannyiunknak szegezi, különösen ilyenkor, a nagyböjti szentidőben: Kinek is akarok szolgálni? Ki akarom szolgálni testi vágyaimat, hiú, kapzsi ösztöneimet, hazug félelmeimet, vagy a szeretet Istenének szeretnék munkatársa lenni? Szt. Ferenc lerakta fegyvereit, odaadta a harci paripáját és elindult gyalog Istent szolgálni. 
A nagyböjti bűnbánat, megtérés nem teljes ha csak a bűneinktől fordulunk el. Ha elcsendesedem, - ami lehet, hogy időbe telik - egészen biztos, hogy nekem is megmutatja a lelkiismeretem által hozzám szoló Isten az igazi boldogságra vezető utat. "Menj, építsd fel templomomat"-mondta San Damiano keresztjén Jézus Krisztus Ferencnek, és ő, akárcsak Mária, Isten felkérésére igent mond: "Legyen nékem a te igéd szerint." Szt. Ferenc útja nem volt egyszerű, könnyű, de ő mégis elindult és már életében a világ nemcsak boldognak, hanem az Egyház egyik legnagyobb szentjének tartja.
Forduljunk el a bűneinktől és adjuk át életünk kulcsát bizalommal teremtő Istenünknek. Ő minden gyengeségünk, kicsinységünk ellenére vezetni fog, átrendezi életünket, lesznek dolgok miket kivesz, és olyan új értékeket fog életünkbe helyezni, melyről mi magunk sem tudtunk. A szikes föld virágoskerté válik, a megmetszett fa bő gyümölcstermés alatt roskadozik!
Az újrakezdést felkínáló, mindmáig munkálkodó Istenben bízva, 
Csaba t.
Kép: Kenyai Krisztus ábrázolás
A húsvéti ünnepekre Jézus fölment Jeruzsálembe. Volt Jeruzsálemben az úgynevezett Juh-kapu mellett egy fürdő, amelyet héberül Beteszdának neveztek. Öt oszlopcsarnoka volt, ahol nagyon sok beteg feküdt: vakok, sánták és bénák. Volt ott egy harmincnyolc éve beteg ember is. Jézus látta, ahogy ott feküdt, és megtudta, hogy már régóta beteg. Megszólította: „Akarsz-e meggyógyulni?” A beteg azt felelte: „Uram! Nincs emberem, aki levinne a fürdőbe, amikor mozgásba jön a víz. Mire én odaérek, már más lép be előttem.” Jézus erre azt mondta neki: „Kelj föl, vedd ágyadat, és járj!” Az ember azonnal meggyógyult. Fölvette ágyát, és járni kezdett. Aznap éppen szombat volt. A zsidók ezért rászóltak a meggyógyított emberre: „Szombat van; nem szabad az ágyadat vinned.” Ő azonban így válaszolt nekik: „Aki meggyógyított, azt mondta nekem: Vedd ágyadat, és járj!” Megkérdezték tőle: „Kicsoda az az ember, aki azt mondta neked, hogy vedd ágyadat, és járj?” A meggyógyult ember azonban nem tudta, hogy ki volt az. Jézus ugyanis továbbment, amikor tömeg verődött össze a helyszínen. Később Jézus a templomban találkozott a meggyógyított emberrel, és ezt mondta neki: „Látod, most meggyógyultál. Többé ne vétkezzél, hogy valami nagyobb bajod ne essék!” Az ember elment, és elmondta a zsidóknak, hogy Jézus volt az, aki meggyógyította őt. A zsidók üldözték Jézust, mert mindezt szombaton cselekedte.  
Jn 5,1-16