XVI. Benedek pápa a Szent Péter téren tartott szerdai általános kihallgatáson katekézisét Aquinói Szent Tamás személyének és életművének szentelte. A „teológus pápa” érthető módon nagy figyelmet fordított a „teológia védőszentjének”. 

A Szentatya idézte elődje, II. János Pál tanítását, aki a Fides et ratio című enciklikában rámutatott: Aquinói Szent Tamásra mindig úgy tekintett az egyház, „mint a gondolat mesterére és a teológia művelésének igaz modelljére”. Benedek pápa utalt a katolikus katekizmusra, amely Szent Ágoston után a legtöbbször Aquinói Szent Tamást idézi, összesen 61 alkalommal. Szent Tamás a Doctor Angelicus, „angyali doktor” nevet nyerte el az utókortól.

Tamás 1224-ben vagy 1225-ben született a híres bencés monostor, Montecassino tőszomszédságában fekvő Aquinóban. Nápolyban tanult a II. Frigyes császár által alapított egyetemen, ahol korlátozás nélkül taníthatták Arisztotelész filozófiáját. Tamás  itt kapta domonkosrendi hivatását, de a rendbe csak nagykorúságának elérése után léphetett, mert a család ellenállt szándékának. Párizsba küldték tanulni, ahol Nagy Szent Albert lett a mestere és egyben barátja is. Albert mester hívására a kiváló tanítvány követte őt Kölnbe, ahol mélyebben megismerte Arisztotelész összes művét és azok arab kommentárjait.

Benedek pápa Aquinói Szent Tamás korának filozófiai kérdéseiről is beszélt. Ebben az időszakban a latin világ kultúráját jelentősen ösztönözte az Arisztotelész műveivel való találkozás. Az ismeretről, a természettudományokról, a metafizikáról, a lélekről, az etikáról szóltak ezek az írások, és valójában a Krisztus előtti és Krisztus nélküli világról adtak átfogó képet a puszta értelem segítségével. Tamás korának fiataljait érthető módon lebilincselte ez a filozófia, melyet sokan azonnal, kritikai megfontolás nélkül fogadtak el, míg mások tartottak a pogány Arisztotelésztől és a keresztény hittel szembeni ellenségnek tekintették.

Valójában két kultúra találkozott ekkor – magyarázta Benedek pápa a szerdai általános kihallgatáson tartott katekézisében –, mégpedig a kereszténység előtti arisztotelészi kultúra, a maga gyökeres racionalitásával és a klasszikus keresztény kultúra. Bizonyos körök elutasították Arisztotelészt, főként Avicenna és Averroes arab tudósok fordításában és kommentálásában. Ezek az Arisztotelész-kommentárok azt tanították ugyanis, hogy az emberek nem rendelkeznek személyes értelemmel, hanem csak egyetlen egyetemes értelem létezik, mint egy mindenkiben közös szellemi lényeg. Az arab kommentárok másik gondolata a világ öröktől fogva létezését tanította. Viták sora robbant ki, nemcsak meg az egyetemek és a katedrálisok falai között, hanem az egyszerű emberek körében is.

Ebben az összefüggésben mutatott rá Benedek pápa Tamás alapvető jelentőségére, hiszen a nagy domonkos teológus az eredeti görög szövegek új latin Arisztotelész-fordításait tanulmányozta, nem támaszkodott többé az arab kommentárokra, és megkülönböztetett igaz, kétséges és elvetendő arisztotelészi elemeket. Benedek pápa katekézisének legfontosabb gondolata: Aquinói Szent Tamás kimutatta, hogy a hit és az értelem között természetes harmónia létezik. Ez volt Szent Tamás nagy műve: egy olyan korban, amelyben a hit láthatólag kénytelen volt megadni magát a tudás előtt, kimutatta, hogy azok együtt haladnak. Tamás új szintézist teremtett, mely az eljövendő századokat alakította.

Aquinói Szent Tamást kiváló képességei miatt Párizsba hívták az ottani domonkosrendi egyetemre, ott kezdte el egészen haláláig tartó irodalmi tevékenységét: teológiaprofesszorként először a Szentírást magyarázta, és kommentárokat írt Arisztotelész könyveihez. Szisztematikusan fejtette ki gondolatait, ezek között a leghíresebb a Summa Theologiae (A teológia összegzése). Írásait pipernói Reginald, rendtársa és barátja foglalta egységbe, rendszerezte, és Tamás halála után be is fejezte.

Katekézise utolsó részében a pápa Aquinói Szent Tamást mint eucharisztikus embert mutatta be. Párizsból Tamás Orvietóba érkezett IV. Jenő pápa kérésére, aki megkérte a Corpus Domini, vagyis Úrnapja ünnepe liturgikus szövegeinek kidolgozására. A bolsenai eucharisztikus csodának emléket állító Úrnapja Szent Tamás-i himnuszai egyszerre tanúsítják a szerző mélységes hitét és ragyogó elméjét. Tanítványai sürgetésére Tamás egy időre visszakerült Párizsba, ahol ünnepelt tanárként  oktatott. Arisztotelészi alapvetése miatt ugyanakkor sokan támadták, ezért elöljárói hazarendelték Nápolyba, ahol az egyszerű népet tanította, tiszta, egyszerű, világos beszéddel.

Tamás életének utolsó pár éve rejtélyekkel teli. 1273-ban közölte Reginald barátjával, hogy abbahagy minden munkát, mert egyik szentmise közben – természetfeletti intésre – megértette, hogy amit eddig írt, az nem más, mint egy „marék szalma”. Halála előtt nagy alázat töltötte el őt. Útban Lyon felé, az ökumenikus zsinatra igyekezve, a Róma alatti Fossanova ciszterci kolostorában halt meg.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír