A kubai főpásztorok üzenete a nemzeti Mária-zarándoklatra

Nyomtatás

ImageA karibi szigetország püspökei augusztus 8-án üzenetükkel köszöntötték annak a nemzeti zarándoklatnak a kezdetét, amely az ország legkorábbi Mária-szobrával, az El Cobréban található Szűzanya-kegyszoborral járja be Kuba legjelentősebb városait.

A Mária zarándoklat 2011. december 12-én ér véget, majd 2012-ben kezdetét veszi az ünnepélyes jubileumi év, mellyel a Madonna de la Caridad de Cobra 400 évvel ezelőtti felfedezésére emlékeznek. A kubai hívek számára nagyon fontos ez a szobor, amelyet a népnyelv a sziget Királynőjének, Oltalmazójának és Anyjának nevezett el.
A kubai főpásztorok levelükben kifejtik, hogy a zarándoklattal nemcsak a Szűzanya-szobor előkerülését ünneplik, hanem azt a jelenlétet is, mellyel Szűz Mária őrködik a súlyos problémákkal küszködő ország felett. E jelenlét már 400 éve segíti a kubaiakat, és mély tiszteletet ébresztett a hívek szívében. A Mária-szobor története folyamán több alkalommal megsegítette a kubaiakat, ezért az ország lakosai, különösen a legszegényebbek arra hívnak mindenkit, hogy minél jelentősebb számban vegyenek részt a zarándoklaton.
Az esemény mottója – „Jézus felé Máriával – a szeretet eggyé forraszt bennünket” – kapcsán a kubai főpásztorok három dolgot emeltek ki üzenetükben. Az első az a példa, melyet Mária ad számunkra: erőshitű asszony, aki hitt Istenben és Igéjében, azt tette, amit az Atya kért tőle. Mária példája arra hív mindenkit, hogy reméljen az örök élet igéjében. Mária továbbá az egyszülött Fiú édesanyja is, aki megmutatta nekünk Jézust, az utat, emlékeztetve arra, hogy aki benne hisz, az sosem csalódik. Harmadikként a kubai főpásztorok arra hívták fel a figyelmet, hogy a Mária-szobor a szeretetközösségben való életre, a békére és az igazságosságra szólít, arra, amelyet minden kubai polgár keres és remél.
A mostani esemény egybeesik a 60 évvel ezelőtti első zarándoklat (1951–1952) időpontjával, továbbá az akkor 50. évfordulóját ünneplő függetlenség kikiáltásával, mely a kubaiakat, legyen az hívő vagy nem hívő, az El Cobre-i Mária-kegyszobor tiszteletéhez vezette.
A kubai püspökök üzenetük végén kiemelik, hogy XVI. Benedek pápa engedélyezi mindazok számára a teljes búcsút, akik részt vesznek az éves zarándoklat eseményein.
Vatikáni Rádió/Magyar Kurír