A világegyház május 20-án ünnepli a
tömegtájékoztatás 41. világnapját. A világnap témája „A gyermekek és a
tömegtájékoztatási eszközök: a nevelés kihívása”. A Szentatya ez alkalomból írott üzenetében a szülők, az Egyház és az iskola felelősségére hívja fel a figyelmet.
Kedves Testvéreim!
1. A
tömegtájékoztatás 41. világnapjának témája – „A gyermekek és a
tömegtájékoztatási eszközök: a nevelés kihívása” – két rendkívül fontos
szempont átgondolására késztet minket. Az egyik a gyermekek képzése. A
másik talán kevésbé kézenfekvő, de nem kevésbé lényeges, ez pedig a
média alakítása, formálása.
Azok az összetett kihívások,
amelyekkel korunkban a nevelésnek szembe kell néznie, gyakran
kapcsolatosak a média elterjedt hatásával. A globalizáció jelenségének
egyik vonása, hogy a média – a gyors technológiai fejlődés
következményeként is – jelentősen meghatározza a kulturális környezetet
(vö. II. János Pál, A gyors fejlődés kezdetű apostoli levél, 3). Van,
aki azt állítja, hogy a média befolyása vetekszik az iskola, az Egyház,
sőt még a család formáló hatásával is. „Sokak számára a valóság
megfelel annak, aminek a média állítja.” (Tömegtájékoztatás Pápai
Tanácsa, Aetatis Novae, 4)
2. A gyermekek, a média és a nevelés
kapcsolatára két szempontból tekinthetünk. Az egyik: ahogyan a média
„neveli”, alakítja a gyermekeket. A másik: a gyermekek nevelése arra,
hogy megfelelően reagáljanak a médiára. Kölcsönösség merül fel:
egyrészt a médiaipar felelőssége, másrészt az olvasók, a nézők és
hallgatók aktív és kritikus részvétele. A tömegtájékoztatási eszközök
helyes használatára való nevelés ebben az összefüggésben alapvető a
gyermekek kulturális, erkölcsi és lelki fejlődése szempontjából.
Hogyan
kell megvédenünk és elősegítenünk a közjót? A szülők, az Egyház, az
iskola felelőssége, hogy a média szelektív használatára neveljék a
gyermekeket. A szülők szerepe elsődleges fontosságú. Joguk és
kötelességük, hogy a tömegtájékoztatási eszközök körültekintő
használatának biztosításával úgy alakítsák gyermekeik tudatát, hogy
képesek legyenek helyes és objektív véleményt nyilvánítani, amelynek
nyomán el tudják dönteni, hogy megnézzenek, meghallgassanak-e egy
ajánlott műsort, vagy ne (vö. II. János Pál, Familiaris consortio,
apostoli buzdítás, 76). Az iskolának és a plébániának bátorítania és
segítenie kellene a szülőket abban a meggyőződésben, hogy a szülői lét
e nehéz, de hálás területén az egész közösség támogatja őket.
A
médiára való nevelésnek pozitívnak kellene lennie. Ha azt mutatjuk a
gyerekeknek, ami esztétikailag és erkölcsileg kiemelkedő, segítjük
őket, hogy saját véleményük alakuljon ki, meggondoltak legyenek, és
fejlődjön az ítélőképességük. Fontos, hogy felismerjük a szülői
példamutatás alapvető értékét, és előnyös megismertetni a fiatalokkal a
gyermekirodalom, a szépművészet és a magasztos zene klasszikusait. Bár
a népszerű irodalomnak mindig meglesz a maga helye a kultúrában, a
szenzációkeltés csábítását nem szabadna passzívan elfogadni az oktatási
intézményekben. A szépség mint isteni tükör inspirálja, élettel és
erővel tölti el a fiatal szívet és elmét, míg a csúnya és vulgáris
dolgok lehangoló hatással vannak az ember hozzáállására, magatartására.
Mint
a nevelésben általában, úgy a tömegtájékoztatási eszközök használatára
való nevelésben is fontos, hogy szem előtt tartsuk a szabadság helyes
gyakorlását. Nagy felelősséget jelent ez. A szabadságot gyakran úgy
mutatják be, mint az élvezetek, az új élmények fáradhatatlan keresését.
Ez inkább átok, mint szabadság! Az igazi szabadság sohasem ítélné az
egyént – főleg nem egy gyermeket – az újdonság telhetetlen keresésére.
Az igazság fényében akkor tapasztaljuk meg a valódi szabadságot, amikor
válaszolunk Istennek az emberiségnek mondott „igen”-jére. Ő arra hív
minket, hogy ne válogatás nélkül, hanem meggondoltan válasszuk a jót,
az igazat, a szépet. A szülők az őrei ennek a szabadságnak, akik
fokozatosan növekvő szabadságot adva gyermekeiknek vezetik el őket az
élet mélyebb örömére (vö. Beszéd a családok V. világtalálkozóján,
Valencia, 2006. július 8.)
3. A médiaipar csak oly mértékben tud
eleget tenni a szülők és nevelők azon őszinte kívánságának, hogy a
gyermekeket a szépségre, igazságra és jóságra neveljék, amennyiben
támogatja az ember alapvető méltóságát, a házasság és a családi élet
valódi értékét, valamint az emberiség pozitív vívmányait és
célkitűzéseit. Ebből ered az az igény, hogy a média legyen elkötelezett
a tényleges nevelésben és az etika tiszteletben tartásában. Ezt nemcsak
a szülők tartják különösen fontosnak és sürgetőnek, hanem azok is, akik
társadalmi felelősségtudattal rendelkeznek.
Bár
megállapíthatjuk, hogy a média területén dolgozók közül sokan azt
szeretnék tenni, ami helyes (vö. Tömegtájékoztatás Pápai Tanácsa, Etika
a tömegtájékoztatásban, 4.), el kell ismernünk, hogy azok, akik e
szakterületen dolgoznak, „pszichológiai nyomással és különleges etikai
dilemmákkal kerülnek szembe” (Aetatis Novae, 19), és olykor azt látják,
hogy a gazdasági verseny az általános mérce alábbadására kényszeríti
őket. Minden olyan törekvés, és program – beleértve az animációs
filmeket és videó játékokat –, amelyek a szórakozás jegyében
felmagasztalják az erőszakot és antiszociális viselkedést tükröznek
vagy közönségessé teszik az emberi szexualitást, perverziónak minősül,
főleg, ha ezek a műsorok gyerekeknek vagy serdülőkorúaknak szólnak.
Hogyan magyarázzuk meg ezt a „szórakozást” annak a számtalan ártatlan
fiatalnak, akik erőszak, kizsákmányolás és visszaélés áldozataivá
válnak. Mindenkinek el kellene gondolkodnia azon az ellentéten, ami
Krisztus – aki „ölébe vette [a gyermekeket] és kezét rájuk téve
megáldotta őket” (Mk 10,16) – és aközött áll fenn, aki egyet is
megbotránkoztat e kicsik közül, akinek „jobb volna (…), ha malomkövet
kötnének nyakára” (Lk 17,2). Ismét felhívást intézek a médiaipar
felelőseihez, hogy bátorítsák a gyártókat a közjó megóvására, az
igazság megerősítésére, az egyéni emberi méltóság védelmére és a család
szükségleteinek tiszteletben tartására.
4. Az Egyház, a
megváltás üzenetének fényében, mely rá lett bízva, az emberség tanítója
is, és szívesen segíti a szülőket, a nevelőket, a média szakemberit és
a fiatalokat. A plébániai és az iskolai programoknak ma élenjárónak
kellene lenniük a médiára való nevelésben. Az Egyház szeretné
megosztani azt a látásmódot, amely az emberi méltóságot állítja minden
értékes kommunikáció középpontjába. „Krisztus tekintetével nézem a
másikat, és többet tudok neki adni a külsőleg szükséges dolgoknál: a
szeretet pillantását ajándékozhatom neki, amire annyira szüksége van
(Deus Caritas est, 18).
XVI. Benedek pápa