2011. január 16-án, vasárnap tartják az Elvándorlók és Menekültek Világnapját, amelynek témájául a pápa ebben az évben az „Egyetlen emberi család” címet választotta. Ez lesz a 97. világnap. Az alkalomra írt pápai üzenetet kedden délelőtt mutatták be a vatikáni sajtóirodában. Az Elvándorlók és Úton levők Pápai Tanácsa által közzétett adatok szerint a világon 15 millió a külföldre menekülők száma, míg az országon belül menekülők száma 27 millió. Olaszországban minden 12. személy külföldi, többségük román, albán és marokkói.


Bővebben: XVI. Benedek pápa beszéde Románia új szentszéki nagykövetéhezA Szentatya október 21-én fogadta Bogdan Tătaru-Cazabant, Románia újonnan kinevezett szentszéki nagykövetét. Az audiencia során beszélt Románia a rezsim bukását követő helyzetéről, a vallási gyökerekről, az egyház és az állam párbeszédéről és a katolikus-ortodox párbeszédről.

Az október 16-án esedékes Élelmezési Világnapra írt üzenetében XVI. Benedek a következő témákra hívja fel a világ közvéleményét: óvni kell a víz és a természeti javak kincsét, anyagi támogatást kell nyújtani a mezőgazdaság fellendítéséhez. A magánérdekeket félretéve meg kell valósítani az emberarcú szolidaritást. Ehhez szükséges a nemzetközi intézmények megújítása a szubszidiaritás elve alapján.


Bővebben: A Szentatya magyarul emlékezett meg a vörösiszapömlés áldozatairól és károsultjairól„Szeretettel köszöntöm a magyar híveket, különösen azokat, akik Miskolcról, Tesmagról, Gödről, Dányból és Kislétáról jöttek. Megemlékezem a kolontáriakról, akiknek el kellett hagyniuk otthonukat és mindenkiről, akiket a mérgező iszap sújtott. Imáimba zárom azokat, akik életüket veszítették. Szívesen adom apostoli áldásomat rátok és mindazokra, akik az érintettek segítségére sietnek. Dicsértessék a Jézus Krisztus!” – mondta a Szentatya az október 13-ai, szerdai általános kihallgatáson részt vevő magyar híveknek.

Bővebben: Hírek-Aktualitás XVI. Benedek: Ma névtelen hatalmak teszik rabszolgává az embereketMa névtelen tőkék teszik rabszolgává az embereket, névtelen hatalmak, amelyek felhasználják őket, kínoznak és ölnek. Pusztító erőt képviselnek, amely fenyegeti a világot. Jelen van továbbá a terrorista ideológiák hatalma is. Ezek szerint Isten nevében kell erőszakot elkövetni, de hamis istenségekről van szó, amelyeket le kell leplezni – mondta XVI. Benedek pápa a közel-keleti püspöki szinódust megnyitó, rögtönzött beszédében.

Bővebben: XVI. Benedek: A katolikus újságírás nagy elkötelezettséget kívánA Szentatya október 7-én, a Tömegtájékoztatás Pápai Tanácsa ötödik alkalommal megrendezett katolikus sajtókongresszusának zárónapján az Apostoli Palota Kelemen-termében találkozott a katolikus újságírókkal, akikhez az esemény alkalmából beszédet intézett. Köszöntőjében üdvözölte Claudio Maria Celli érseket, a pápai dikasztérium elnökét, továbbá a 85 országból érkezett kétszáz újságírót.