Megerőszakolt 200 nőt, mert ez normális

b_300_300_16777215_00_images_stories_Igaz_Tarsadalom_isis4-1024x576.jpgSaját bevallása szerint 500 embert ölt meg, sokukat lefejezte, de az iszlám Állam terroristája azt mondja, áldozatként tekint magára.

Amar Husszein remélhetőleg többé nem gyilkol, és már soha többé nem jár nő közelében, miután az Iszlám Állam „harcosát” a Kurd erők tavaly októberben elfogták Kirkutban. A terrorista újságíróknak most azt mondta, több mint 200, a yazidi kisebbséghez tartozó nőt erőszakolt meg Irakban 2013-tól – ekkor lépett az IÁ-ba – elfogásáig.
Vezetőik, parancsnokaik engedélyt adtak erre, Husszein szerint pedig: „a fiatal férfiaknak szükségük van erre, ez normális”.
A terrorcsoport iraki előrenyomulása során rengeteg nőt erőszakolt meg, és adott el szexrabszolgának, férfi rokonaikat általában meggyilkolták. Amara Hussein saját bevallása szerint mintegy 500 embert ölt meg, mert bárkit fejbe lőttek vagy lefejeztek, akit „szükséges volt” – idézi a metro.
Az első gyilkosság még elég nehéz volt, utána már ment minden. Hét, nyolc, 10, 30 vagy akár negyven embert vittek ki egyszerre a sivatagba, szemüket bekötözték, aztán golyó a fejbe. „Ez volt a normális” – fogalmaz a terrorista, aki bár beismerte, hogy habozás nélkül ölt, mégis áldozatnak tartja magát.
Nagyon mély szegénységből érkezett, kilátástalan jövő előtt állt: se pénz, se munka, és senki nem mondta el neki, mi a helyes és mi nem az. Husszein most 21 éves, mindössze 14 volt, amikor először csatlakozott egy iszlamista militáns csoporthoz.
www.24.hu