Szilágyi Áron az olimpiai pályázatról: Senkit nem hibáztatok

Nyomtatás

b_300_300_16777215_00_images_stories_Igaz_Pedagogia_lead-2-1024x576.jpgVolt szerencsém egy előadását hallani, bátran állíthatom, hogy egy nagyszerű ember!! 

Isten áldását kérem terveire, álmaira!! 

Csaba t. 
A kétszeres olimpiai bajnok kardozó csalódottan élte meg az olimpiai pályázat visszavonását, de azt mondja, nem dőlt össze a világ. Reméli, az ő életében még rendez Budapest olimpiát. Interjú Szilágyi Áronnal.
Miután hazaért Rióból, többször elmondta, néhány hónapot várna az elemzéssel. Fél évvel a címvédés után hogyan értékeli: miben volt más a két megnyert olimpia?
A legfőbb értékeléseket elvégeztük. Jelentős a különbség a riói és a londoni győzelem között: 2012-ben huszonkét évesen, nem a favoritok közé tartozó, de becsvágyó fiatalként léptem pástra. Rióban már készültek belőlem az ellenfeleim, és esélyesként indultam.
Hol tárolja az érmeit?
Nincs kiemelt helyük a lakásban, dobozban vannak valahol a könyvespolcon. Csak akkor mutogatom őket, ha megkérnek rá. Számomra nem az érem jelenti az értéket, hanem ami mögötte van.
Ugyanolyan lökést adott a második olimpiai aranya, mint az első? Mi hajtja most előre?
A harmadik olimpiai arany.
Napról napra jobb, gyorsabb, rutinosabb szeretnék lenni. Csomó dolgon kell dolgoznunk. Ebben a négyéves periódusban próbálom tisztázni, mi hozható még ki a karrieremből, mi lehet a pályafutásom teteje.
Mit érezne annak?
A felkészülés alatt nemcsak az egyéni, hanem a csapatversenyre is nagy hangsúlyt fektetünk. Három olimpián szerepeltem, és csapatban vagy rosszul jött ki a lépés, vagy eleve nem kvalifikáltunk, vagy nem is rendezték meg a mi számunkat. Bízom benne, hogy Tokióban bizonyítunk majd.
Kire néz fel két olimpiai címmel a háta mögött?
A csapattársaim és az edzőim véleménye sokat jelentenek nekem. A sportágban rengeteg az olimpiai és világbajnok sportoló, igazán értékes ember. Megtalálom azokat a figurákat, akiket példaképként tudok állítani.
Sok gyerek kezdett vívni a sikeres olimpiai szereplés hatására?
London után hullámban érkezett rengeteg kicsi edzeni, hasonló a helyzet most is. Fél háromtól nyolcig teltházas a Vasas vívóterme. Fantasztikus érzés, hogy példaképek lehetünk a fiataloknak és közelebb kerülnek a sportágunkhoz.
Ad tanácsokat, segít a gyerekeknek?
A bátrabbak akár edzés közben elhívnak vívni. Gyakran odajönnek hozzám, kérdeznek párat, és szívesen állok a rendelkezésükre. Boldogsággal tölt el, hogy érdeklődnek a vívás iránt.
Hogy áll a tanulmányaival?
Pszichológia szakon abszolváltam, és tavasszal diplomázom az ELTE-n nemzetközi tanulmányokból. A tanulás és a sport párhuzamossága komoly kompromisszumokat igényel, próbálok mindkét fronton helytállni.
Hol helyezkedne el a diplomáival?
Az aktív sport mellett nincsenek komolyabb terveim, egyszerűen érdekeltek ezek a területek. Homályos, hogy mit fogok velük kezdeni a későbbiekben.
Edzőként el tudja magát képzelni?
Egyelőre nem. Az edzői szakma komoly elhivatottságot és teljes embert igénylő feladat, olyanoknak való, akik jó pedagógusok, szeretik a gyerekeket és imádják a sportágukat. Aktív karrierem után a vívás közelében maradnék, hogy segítsem a következő generációt, de hogy edzőként vagy más formában, az a jövő zenéje.
Magyarország visszavonta az olimpiai pályázatát. Mint a kampány egyik arca, milyen érzések kavarognak önben?
Csalódottan éltem meg a bejelentést. De senkit sem hibáztatok. Szívvel-lélekkel támogattam a projektet, tudtam vele azonosulni. A magyar társadalom egészét építő és kifejezetten pozitív hozadékú terveket vázoltak fel. Ez a hajó elúszott, de nem dőlt össze a világ.
Számtalan városban nem rendeztek még olimpiát. Budapest is ilyen marad.
Nem lát rá esélyt, hogy a közeljövőben olimpiát rendezzünk?
Remélem, hogy megélem ezt. Budapest és Magyarország szerves része az olimpiai mozgalomnak, megérdemelnénk a rendezést.
Ha jelentkezünk a 2028-as olimpiáért, újra beáll az ötlet mögé?
A budapesti olimpia elképzelését támogatom, de több kell hozzá, hogy egy ilyen volumenű projekthez a nevemet adjam.
Mégpedig?
Olyan pályázati anyag, amit a szívügyemnek tekinthetek.
A legutóbbit milyen mélységben ismerte?
Sokat beszélgettem a pályázatvezetőkkel, szervezőkkel, próbáltam informálódni. Nem állítom, hogy fejből felmondtam volna a háromezer oldalas megvalósíthatósági tanulmányt, de a főbb pontokat igen.
Mint általában mindenről, a lefújt olimpiáról is higgadtan beszél.
Nyugodt természetű vagyok. A páston előfordul, hogy egy-egy asszón felhergelem magam. Jó, hogy a vívóteremben kiélem az agresszív energiáim.
Mik a rossz szokásai?
A késő esti csokoládéevés vált azzá. Más nem jut eszembe, pedig biztosan van. Ha a páromat megkérdezné, biztosan mondana kapásból ötöt-tízet.
Augusztusban összeházasodnak. Mindent megterveztek?
Nagyon készülünk az esküvőre. Szeretnénk, ha maradandó élmény, emlék maradna egész életünkre. Örülünk, hogy hamarosan elérkezik a boldogító igen pillanata.
A gyermekvállalásról beszéltek már?
Nem jött szóba. Jelenleg az esküvő a legfontosabb.
Nemrég osztotta meg a Facebook-oldalán, hogy egy pólót küldött önnek egy testvérpár. Gyakran lepik meg ajándékokkal a rajongók?
Elég sűrűn. Amikor élménybeszámolókon járok, a gyerekektől rajzokat, kis bábukat, kézműves dolgokat kapok. Jól esik, hogy kifejezik a szeretetüket és felnéznek rám.
Rossz tapasztalata nem volt?
Magyarországon remek a szurkoláskultúra. Nincsenek zaklatóim és elvetemült alakok, akik reggelente verik az ajtót.  Csak a szép ért eddig.
Hozzászólásokat olvas?
Cikkeknél nincs értelme, de a Facebook-közösség nagy motivációt jelent. Folyamatosan jönnek a pozitív megjegyzések, nemcsak hozzászólásban, hanem levélben is. Ösztönző erőt ad, hogy több tízezer ember áll mögöttem.
Más sportágakat kipróbálhat?
Óvatos vagyok, de nem a zéró toleranciában hiszek. Az olimpiát megelőzően országúti kerékpároztunk, teniszeztünk, túráztunk az osztrák hegyekben a csapattal. Januárban síelni mentem a párommal és családjával. Próbálunk a felkészülést segítő alternatív sportágakat is bevonni, de tény, hogy élsportolóként rendkívül vigyáznom kell az egészségemre.
Tavaly az olvasói szavazatok alapján az InStyle önt választotta a legstílusosabb férfinak. Sokat törődik a megjelenésével?
Abszolút nem tartom magam divatos embernek. Legtöbbször sportosan öltözködöm. Örültem a díjnak, mert a sport és a teljesítmény egyre nagyobb érték a stílus világában is.
Fotó: Berecz Valter
www.24.hu