Szent Pongrác István, az erdélyi Alvincban született, Brünnben lépett be a Társaságba. A kétéves próbaidő után 1605–7-ben Prágában bölcseletet tanult. 1608-ban Laibachban ismételte tanulmányait, és szükség esetén helyettesítette a tanárokat. 1609–11-ben Klagenfurtban tanított középiskolában, és könyvtáros volt. 1612–5-ben Grazban végezte teológiai tanulmányait. 1615-ben szentelték pappá. 1616–8-ig Homonnán magyar hitszónok és iskolaigazgató volt. 1619-ben a kassai katolikus kapitány kérte magához, ahol a sziléziai Grodzieczki Menyhért és Kőrösi Márk kanonok is dolgozott. Júliusban Pongrácz és Kőrösi együtt végezték évi lelkigyakorlatukat. A harmincéves háború kitörése után Bethlen Gábor erdélyi fejedelem betört Magyarországra, és csapatai Rákóczi György vezetése alatt elfoglalták Kassát. A kálvinista hajdúk a három papot hosszú kínzatások után szeptember 7-én megölték.

A vértanúk közbenjárásával Isten áldását kértük a felvidéki és az egész kárpátmedencei testvéreink életére!! Példájuk erősítsen, bátorítson mindannyiunkat a jóban!  

Tisztelettel,

Csaba t. 

„Rákóczi […] először Körösit akarta megtörni […] Előkelő emberekből álló küldöttséget menesztett hozzá, melynek szónoka […] arra kérte, pártoljon át Bethlenhez, tagadja meg hitét, kövesse Kálvin vallását, s az esetben nemcsak szabadságát nyeri vissza, hanem megkapja a széplaki apátság birtokait is.”

(Részlet Eperjessy István vallomásából)

1619. szeptember 7-én halt mártírhalált a három kassai vértanú, Pongrácz István, Grodecz Menyhért és Kőrösi Márk, akiket a városba bevonuló Rákóczi György hajdúi gyilkoltak meg katolikus hitük miatt. A hitviták tüzében ebben az időszakban számos hasonló incidensre sor került, melyek során a régi és reformált kereszténység hívei sajnálatos módon egyaránt kitűntek kegyetlenségükkel.

Miután Bethlen Gábor fejedelem (ur. 1613-1629) 1618-ban szövetséget kötött a Habsburg uralom ellen fellázadó cseh rendekkel, a török hűbéres Erdély az 1619-es esztendőben hadjáratot indított a királyi Magyarország ellen. Bethlen nem titkolt célja a királyság újraegyesítése volt, amire jó esély is mutatkozott, ugyanis a Habsburgok türelmetlen, erőszakos valláspolitikája folytán a protestáns többségű felvidéki területek felszabadítóként fogadták őt. 

Az aranykorát élő Erdély hadi sikereit látva azonban hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy ebben az időben nem csak Bethlen és II. Ferdinánd (ur. 1619-1637) között húzódott súlyos ellentét, de a királyi Magyarország lakosai is megosztottak voltak. A vallási szembenállás sajnálatos módon sok helyen véres eseményekbe torkollott, a felek durvaságát a háborús helyzet pedig még inkább fokozta; erre ad példát a három kassai vértanú halála is, akiket Rákóczi György – a későbbi fejedelem (ur. 1630-1648) – hajdúi 1619 szeptemberében gyilkoltak meg.

A felvidéki hadjárat során az erdélyi hadak szeptember 3-án érték el Kassa városát, melynek parancsnoka, Dóczi András főkapitány egyezkedni kényszerült, hiszen egy protestáns többségű város védelme a belső ellenállás miatt igencsak reménytelen feladatnak tűnt. Dóczi kétnapos alkudozás után megállapodott Rákóczival Kassa átadásáról, és azzal a feltétellel nyitotta meg a város kapuit, hogy a katolikus lakosságnak és papságnak nem esik bántódása. Sajnos, a hatalom birtokában Rákóczi György már nem váltotta be ígéretét, féktelen katonái ugyanis azonnal házi őrizetbe vették az összes katolikus papot, Dóczit pedig elhurcolták Erdélybe. 

A legszörnyűbb sors három jezsuita szerzetesnek, Pongrácz Istvánnak, Grodecz Menyhértnek és Kőrösi Márknak jutott osztályrészül, akik előzőleg éppen a protestáns-katolikus összeütközések miatt menekültek Kassára; maga Pongrácz egyébként a korábbi években konfliktusba került a Felvidék egyik leghíresebb református prédikátorával, Alvinci Péterrel is. A város székesegyházának sekrestyése, Eperjessy István vallomása szerint a három szerzetest a katonák két napon át éheztették, hogy rábírják őket a kálvinista hitre való áttérésre, ám a fenyegetések és az ígéretek egyaránt hatástalannak bizonyultak. Szeptember 7-én aztán a hajdúk ismét foglyaikra rontottak, és mivel a kínzások ekkor sem törték meg a jezsuitákat, Kőrösit és Grodeczet lefejezték, Pongráczot pedig – mivel már holtnak vélték – egyszerűen belevetették a város egyik szennygödrébe.

A vértanúkat egy kassai polgárasszony később tisztességgel eltemette, ám a Bethlen és Forgách Zsigmond nádor között zajló béketárgyalások során Pálffy Katalin – a nádor felesége – elérte, hogy a fejedelem a három szerzetes holttestét kiadja a királyi Magyarország számára. A férfiak ereklyéi így előbb a Pálffyak birtokára – az alsósebesi templomba, majd a hertneki várba – kerültek, majd 1635-től a nagyszombati klarisszák őrizték azokat. Miután II. József (ur. 1780-1790) 1784-ben feloszlatta a rendet, a később szentté avatott férfiak földi maradványait a szintén Nagyszombatban található orsolyita templomba vitték. 

A kanonizációs procedúra ugyanakkor több évszázadon át húzódott: Pázmány Péter már 1628-ban folyamodott a vértanúk boldoggá avatásáért, ám a Szentszék 1905-ig várt a döntéssel, amikor is X. Pius pápa engedélyezte a kassai vértanúk nyilvános tiszteletét. Szentté avatásukra egészen a közelmúltig, II. János Pál pápa 1995-ös szlovákiai látogatásáig kellett várni; a jezsuita rend magyarországi tartománya azóta védőszentjeként tiszteli Szent Márkot, Menyhértet és Istvánt, akiknek egyházi ünnepét vértanúságuk napján, szeptember 7-én tartják. 

Szerző: Tarján M. Tamás