Nicolaus Cusanus (1401-1464) német bíboros, teológus, filozófus és természettudós. A hit békéje című könyvét 1453-ban írta, abban az évben, amikor II. Mehmet szultán elfoglalta Konstantinápolyt, véget vetve a Keletrómai Birodalom több mint ezeréves fennállásának.

Cusanus könyvében a különböző vallások – többek között zsidó, keresztény, iszlám, buddhista, perzsa, huszita – képviselői beszélgetnek a hitről, a béke megteremtésének lehetőségeiről. Megszólal Péter és Pál apostol, valamint a Megtestesült Logosz, Jézus Krisztus is. Cusanus azt vizsgálja, vajon a vallás miért vezethet háborúhoz s állíthatja egymással szembe az embereket. Meggyőződése szerint a vallási igazság megértése békét von maga után.

Bölcseletében Isten fogalmából indul ki, amelyből „boldogság, szeretet és egység következik. Mindaz pedig, ami távoli Istentől, időleges, disszonáns és törékeny.” Cusanus ebből azt a következtetést vonja le, hogy a vallásos hit lényege nem lehet a vallások sokfélesége, éppen ellenkezőleg, „e sokszínűség sokkal inkább az egységhez és békéhez vezető kapu.” Annak érdekében, hogy elfogadhatóvá tegye ezt a gondolatot, Cusanus alaposan megvizsgál minden egyes, számára ismeretes vallási csoportot, s rámutat: mindegyik létezése feltételezi az igazság ugyanazon tiszteletét. Végül megállapítja: a vallás nem lehet megosztó, hiszen ez az igazsággal ellentétes, keresztény módon kifejezve „a vallás nem lehet más, mint Isten akarata, amelyet a világ minden sarkából kiindulva kell keresni. Ezért aztán a pluralitás nem átok, hanem áldás.”

A könyvben olvasható párbeszédeket egy látomás vezeti be. A népek képviselői a mennyei konferencia földi résztvevőiként tizenheten jelennek meg, közülük nyolcan Szent Ágoston Isten városáról című művében is szerpelnek: görög itáliai, indiai, perzsa, káldeus, szkíta, francia és spanyol származásúak. Négy másik szereplő, a szaracén (arab), zsidó, jakobita (szír) és tatár a laikus Raimundus Lullus (1231 és 1316 között élt, Cusanus bölcseletének egyik fontos forrása) írásaiban tűnik fel. A török, német, örmény, cseh és angol szereplők Cusanus saját korának alakjai. A beszélgetőtársak mindegyike bölcs és tapasztalt személyként jelenik meg. Cusanus szándéka és üzenete egyértelmű: az oszmán agresszióra adandó igazi keresztény válasznak a békét kell megcéloznia. A könyv elsősorban ezt akarja megértetni velünk. A szerző számára azonban ez nem zárja ki Európa fegyveres védelmét.

A kötet fordítója, Bakos Gergely OSB, aki jegyzetekkel is ellátta a könyvet és Személyes béke? címmel utószót írt hozzá, emlékeztet: a Bibliában, amelynek nyelve, képei és elbeszélései alapvetően meghatározták Cusanus gondolkodását, a béke sokkal többet jelent a fegyvernyugvásnál. „A bibliai béke (salóm) magába foglalja mindazt, ami lehetővé teszi az emberi élet kiteljesedését. Mint ilyen, szoros kapcsolatban van a megváltással, ember és Isten kapcsolatának helyreállításával. Így értve a békét, az megegyezik az üdvösséggel, legalábbis annak evilági vonatkozásaival. A keresztény számára e béke lényegileg személyes, mivel Jézus Krisztus személyén keresztül valósul meg – egy olyan emberi személy által, aki egyszersmind a szentháromságos Isten Második Személye.” Nem véletlen tehát, hogy az emberré lett Ige központi szerepet játszik Cusanus művében. Ugyanígy alapvetően fontos gondolkodásában a szeretet és a hit szoros kapcsolata. Ahogyan Szent Pál apostol megfogalmazza: „Hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni. Szükséges azonban, hogy e hit a szeretet cselekedeteiben nyilatkozzék meg, mivel ezek híján a hit halott.”

A mennyei konferencián résztvevő, különböző nemzetekhez tartozó bölcsek több mű vizsgálata során arra jutnak, hogy minden sokféleség inkább a szertartásokban, semmint az egy Isten imádásában található. Ezt az egy Istent kezdettől fogva minden nép föltételezte és minden istentiszteletben Őt imádják, amint arról a különféle írások tanúskodnak. A sötétség fejedelmének hatalma azonban sokszor félrevezette az egyszerű népet, ezért az emberek nem figyeltek arra, hogy mit tesznek. Ám az értelem jegyében a vallások egyetértése megköttetett. A Királyok Királya pedig megparancsolta, hogy a bölcsek térjenek vissza a földre és az igaz istentisztelet egységére vezessék a nemzeteket, valamint azt is, hogy segítő szellemek vezessék a bölcseket s álljanak mellettük. Azután pedig felhatalmazásukkal élve gyűljenek össze Jeruzsálemben, mint közös középpontban – a három egyistenhit, a zsidó, a keresztény és az iszlám szent helyén –, „és mindenki nevében fogadják el az egy hitet s e hitre alapozva erősítsék meg a tartós békét…” .

Bakos Gergely OSB az utószóban rámutat, hogy az egység valamifajta előzetes „föltételezése” nélkül aligha remélhetünk többet, mint a különböző meggyőződésű és eltérő gyakorlatokat követő személyek, illetve csoportok fegyverszünetét. Sajnálattal állapítja meg: „Mai világunk liberálisnak és multikulturálisnak hívott demokráciái arról tanúskodnak, hogy egy ilyesfajta tűzszünet aligha biztosítja a tartós fegyvernyugvást, még kevésbé a (vallási) békét.” A béke és a vallás lényegileg személyes valóságként való felismerése ugyanabba az irányba mutatnak: egy olyan emberközpontú gondolkodás felé, amely magát a tényleges embert, „az igazi Másikat kívánja elgondolni – komolyan véve annak személyes életét, elköteleződését és tapasztalatait. Cusanus művét egy ilyen nézőpontú gondolkodásnak kell újragondolnia”.

Nicolaus Cusanus: A hit békéje, ford. Bakos Gergely, Fides et ratio – A vallásbölcselet kiskönyvtára, 8. kötet, Szent István Társulat, 2017.

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír