A fájdalmas lélek dalai

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szent_Szentek_22291475_1741409665900708_7582023734469277703_o.jpgKeresztes Szent János

A fájdalmas lélek dalai, ki nem tudja Istent méltóképp szeretni

Alacsony sorsom lángja

ha szeretettől kaphatna erőre,

halált is leigázna,

s a tenger vize tőle

merő tűz volna, heve egyre nőne,

tengeren túllobogna,
a három gépezet ropogna attól,
izzásban szétomolna,
tüzek a tűzfolyamból,
szeretet volna minden neve akkor.
Nem elég így szeretni,
szívemnek élő, égő szomjusága
vágyát el nem felejti,
s hiába annyi lángja,
szomjának enyhülését nem találja.
Az örök tűz olyan nagy,
hogy benne mind e lángok elenyésznek,
nagysága egy atomnak
a teremtett egészhez,
egy csöpp e láng az óceánhoz képest.
Agyag szívem e forró
vágyakozást már nem sokáig állja,
vadvirághoz hasonló,
mi szirmait kitárja
és hervad máris, szétpereg virágja.
Kölcsönfényét e fénynek
hogyan is nyújtóztatná oly magasra,
ahol tüzei égnek
annak, ki fénynek Atyja,
s magas egekben lángjait kirakta.
Ó, sors nyomorusága,
22
ó, szeretetnek kurta röpülése,
habár magasba szállna,
nincs mód rá, hogy elérje,
a szeretetnek nem fér közelébe.
Alig emelkedik föl,
röpülni tolla oly igen erőtlen,
ha elszakad a földtől,
rövidke útra röppen,
megbiccen szárnya százszor útja közben.
Alacsony röpülésem
e hevület, bár hajtaná magasra,
hogy Istenhez elérjen,
az égben hogy fogadja,
s bár rátekintene az egek Atyja!
Isten örök tüzétől
jutna e láng hatalmas lángolásra,
ha tüzem szítaná föl,
s elnyelné szomjusága,
örökös lángként inná önmagába!
E tűz lakása tűznek,
itt láng ölelkezik örökös lánggal,
lángom emésztő tűz ez,
mi a szeretet által
szeretetemnek fölgyújt parazsával.
Mellemnek olthatatlan
vágyakozása elcsitulni így fog,
mert látja, oldhatatlan
kötés kötöz az Úrhoz,
mi elpusztít, de Tőle el nem oldoz.