2017. rekord év volt az El Caminón

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szep_Termeszet_elcamino.jpegSzent Jakab útja egyre nagyobb népszerűségnek örvend. 2017-ben a Santiago de Compostela-ba tartó zarándokok száma újabb csúcsot ért el: már novemberre megdőlt az előző évi rekord.

 

 

 

 

A nyilvánosságra hozott számok alapján 2017-ben október végéig 290 799 zarándok érkezett az észak-spanyolországi városba az El Caminón – jóval felülmúlva az eddigi rekordokat 2016-ból (277 854) és 2010-ből (272 417).
A hagyományos zarándokoklevelet a santiagioi zarándokirodában mindenki megkapja, aki a zarándokútlevélben összegyűjtött pecsétekkel igazolni tudja, hogy legalább az utolsó 100 km-t Santiagoig gyalog, vagy az utolsó 200 km-t kerékpárral tette meg.
Az előzetes éves statisztika alapján 57 680 zarándokkal augusztus volt a legerősebb hónap, ezt követte július 47 470 valamint szeptember 42 188 fővel. Az utóbbi időben népszerű lett a téli zarándoklat is, amit az alacsony hőmérséklet miatt valójában nem javasolnak, ugyanakkor néhány Szent Jakab-zarándok ekkor talál igazi csendre és egyedüllétre az úton, tömeg nélkül.
A Szent Jakab-út egy Európa-szerte kiterjedt úthálózat. A 9. század óta vezeti a zarándokokat a Baltikumtól Lengyelországon, Németországon, Svájcon majd végül Franciaországon át Szent Jakab apostol feltételezett sírjához a spanyol Santiago de Compostela-ba. A középkorban a napi szakaszok legtöbbször egyik szent helytől, ereklyétől a másikig vezettek. A számtalan elágazás és a rávezető utak mellett (attól függően, hogyan számoljuk) 4-6 főbb út vezet Franciaországon keresztül.
Amióta 1982-ben óta II. János Pál pápa, 1987-ben pedig az Európa Tanács felhívást tett közzé a Szent Jakab-út újraélesztésére, az egész kontinensen a reneszánszát éli ez az „európai kulturális mozgalom”, ahogy azt a folyamatosan növekvő zarándokszám is mutatja. Ebben a vallási indíttatás mellett a turizmus és a sport is központi szerepet játszik.
Forrás: katholisch.de
Fordította: Gubicza Krisztina