Egységben az erő!!

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szent_Fopasztorok_2103270_Articolo.jpgFerenc pápa együtt misézett az antióchiai görög melkita pátriárkával az egyházi kommúnió jeleként

Kedden reggel a Szent Márta-ház kápolnájában Ferenc pápa koncelebrált szentmisét mutatott be I. József antióchiai görög melkita pátriárkával. A főpásztorok Rómában tartózkodnak látogatáson, miután február elején Libanonban lezárult a görög melkita egyház szinódusa. A szentmisét a testvéri szeretet jegyében mutatták be, tanúskodva arról az egyházi kommúnióról, amelyet a pápa tavaly június 22-én kelt levelében engedélyezett a frissen megválasztott pátriárkának.
Egy ősi egyház vezetője és Péter utódának ölelése
A hétfői audienciát követően a kedd reggeli szentmisén is visszatért a pápa ennek az egységnek a jelentőségére. „Ez a szentmise testvérünkkel, József pátriárkával az apostoli kommúnióról tanúskodik: ő egy ősi egyház atyja, aki eljön, hogy megölelje Pétert, ami azt jelenti, hogy szeretetközösségben van Péterrel. Ez a mai szertartás jelentése: egy egyházatya megöleli Pétert. Egy gazdag egyház, amelynek a katolikus teológián belül megvan a maga teológiája, csodálatos liturgiája, és a népe, melynek nagy részét ebben a pillanatban keresztre feszítik, mint Jézust. Ezt a szentmisét ezért a népért ajánljuk fel, amely szenved, a Közel-Kelet üldözött keresztényeiért, akik életüket adják, javaikat, tulajdonukat, mert elüldözik őket. És felajánljuk ezt a misét József testvérünkért is” – mondta a kedd reggeli szentmisén Ferenc pápa.
Felejthetetlen pillanat a görög melkita egyház számára
Az antióchiai pátriárka a maga részéről a jelen lévő püspökök nevében köszönetet mondott a pápának ezért a szép szentmise kommúnióért. Személy szerint meghatódott a testvéri szeretetért, gesztusokért és szolidaritásért, melyet a pápa a görög melkita egyház iránt mutatott. Végül ígéretet tett, hogy mindig megőrzik a Szentatyát szívükben, mind a papok, mind a hívek. Elraktározzák emlékezetükben ezt az eseményt, ezeket a történelmi pillanatokat, melyek leírhatatlanul szépek: ez a testvériség, ez a szeretetközösség, mely összeköti Krisztus minden tanítványát. Köszönjük, Szentatya! – zárta szavait I. József görög melkita pátriárka a Szent Márta-házban bemutatott szentmisén.
(gá)
http://hu.radiovaticana.va