Isten országa köztünk és bennünk van

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szent_Istenkeresok_benkovichFerenc.jpgFolytatódott Veres András nagyböjti elmélkedéssorozata

Március 9-én a győri Szent Kamillus- és a Szentlélek-plébánia hívei zarándokoltak a Nagyboldogasszony-székesegyházba, ahol Veres András megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke szentmisét mutatott be és folytatta a Miatyánkról szóló nagyböjti elmélkedéssorozatát.
A szentmisén koncelebrált Benkovich Ferenc, a Szentlélek-templom, illetve Berkes Gyula, a Szent Kamillus-templom plébánosa, Bognár István püspöki irodaigazgató, városplébános, valamint Kaposi Gábor győr-révfalui plébános, egyetemi lelkész. A szentmise előtt a zarándokok keresztúti ájtatosságot végeztek Benkovich Ferenc vezetésével.
Veres András püspök elmélkedése középpontjába a „jöjjön el a te országod” kérést helyezte. Elmondta: az „Isten országa” kifejezés egyes vallásokban egy e világban megvalósítandó konkrét államra is utal. A teokrácia, az istenuralom egy ma is elfogadott felfogás a keleti népek körében, ők ugyanis nem tesznek különbséget a vallási értékrend, a civil és az egyházi társadalom között. Egyesek sajnos szélsőséges módon visszaélnek ezzel a felfogással – utalt a terrorcselekmények elkövetőire. – Vajon milyen istenkép él azokban az emberekben, akik Istenre hivatkozva gyilkolnak? – tette fel a kérdést a főpásztor.
Az ószövetségi ember nem ismerte azt az istenképet, amit mi a jézusi kinyilatkoztatásban kaptunk meg. Számunkra nehéz megérteni, hogy az ószövetségi Szentírás egyes könyveiben miért ábrázolják az Urat bosszúállóként. A kinyilatkoztatás csak fokozatosan járta át az emberek gondolkodását. Egyedül Jézus, a Fiú tudott hitelesen, minden emberi tévedés nélkül tanítani az Atyáról. Krisztus kinyilatkoztatásából megismerhettük az irgalmas, megbocsátó, feltétel nélkül szerető Atyát. Ezért mondja Babits Mihály: „Ő az Áldás, Ő a Béke / nem a harcok istensége. // Ő nem az a véres Isten: / az a véres Isten nincsen.” (Zsoltár gyermekhangra)
Jézus tanításában központi szerepet kapott az Isten országának meghirdetése, új tartalommal töltötte meg ezt a fogalmat. Több példabeszédében elmondta, hogy Isten országa igazságban, szeretetben, békében kibontakozó ország, amit semmilyen más földi értékkel nem lehet összehasonlítani, és ennek eléréséért minden áldozatot érdemes és szükséges meghozni. Ezt bizonyítja a földből drágagyöngyöt kiásó ember példája, aki mindenét eladta, hogy megvehesse azt a földet, és a kincset magáénak tudhassa.
Krisztus tanításában az Isten országa azonos az örök élettel. Jézus azért testesült meg, azért jött közénk, az emberi világba, hogy Isten uralmát, országát meghirdesse és megvalósítsa. Ő minden embert meghívott az országába. Isten országa ott van, ahol az emberek befogadják Jézus Krisztus evangéliumát, s aszerint élnek: ahol a mindennapi életben Isten törvényei érvényesülnek, ahol felismerik, hogy a tízparancsolat nem terhet jelent, hanem áldást hoz. Ha mégsem áldást terem az életünkben, annak egyetlen oka van: hogy nem a tízparancsolat szerint élünk. Isten országa nincs helyhez, időhöz, társadalmi berendezkedéshez, kultúrához kötve: köztünk, bennünk van. Az üdvösséghez nem elengedő, hogy meg vagyunk keresztelve, jobb esetben bérmálkoztunk is, még jobb esetben rendszeresen járunk templomba… Ez mind szükséges, de a keresztény élet, a Krisztus-követés ennél több: gyakorlatra kell váltanunk az evangéliumot – hangsúlyozta Veres András.
Fontos, hogy elgondolkodjunk azon, nem vagyunk-e akadálya annak, hogy Isten országa köztünk, bennünk kiépüljön. Rossz tanúságtételünk, helytelen magatartásunk nem akadálya-e annak, hogy Isten országa kiteljesedjék? Isten országa nem egy elvont eszme, hanem konkrét valóság. Igaz, teljes kibontakozása Krisztus második eljövetelekor várható, de addig mindnyájunk feladata, hogy Isten országát jelenvalóvá tegyük életünkben és abban a társadalomban, amelyben élünk. Isten országa egyszerre ajándék és erkölcsi feladat. Jézus hív bennünket mindennap imádkozni: „jöjjön el a te országod!” Isten országa ajándék, amely a szereteten alapuló közösségben bontakozik ki, tehát egy állandóan alakuló, változó, dinamikus közösség.
Veres András püspök arra is kitért, hogy Isten országának eljövetelét a gonosz erők megpróbálják feltartóztatni. Minden korban voltak olyanok, akik megkísérelték az Egyházat lerombolni. Ők és eszméik eltűntek, de az Egyház megmaradt, mert mint „titokzatos test”, elpusztíthatatlan. Isten gondviselő szeretete jól láthatóan végzi munkáját a történelem lapjain. Akár egy ember is kiállhat egy világbirodalom ellen, ha Isten országát képviseli, és győzni fog – gondoljunk csak Szent II. János Pál pápa példájára.
Imádkozzuk: „jöjjön el a te országod”! Ne a miénk, hiszen mi a legtökéletesebb anyagból is csak nevetséges figurát tudunk csinálni. Isten országa jöjjön el, amely az igazság, az öröm és a béke országa. Adja Isten, hogy a béke és öröm országának napról napra építői és részesei lehessünk! – zárta prédikációját a főpásztor.
A szentmisét követően a jelenlévők Veres András megyéspüspök vezetésével a Könnyező Szűzanya kegyképénél és Boldog Apor Vilmos püspök sírjánál imádkoztak.
A nagyböjti zarándoklatok utolsó állomása a győri Szent Kamillus-templomban lesz március 23-án. A főpásztori szentmise 16.30-kor kezdődik. Ezután végzik a hétstációs keresztutat a Kálvária-dombig.
Forrás: Győri Egyházmegye
Fotó: Ács Tamás
Magyar Kurír