Itt Fatimában, 100 évvel az események után is döbbenetes felkeresni a helyszíneket!!
Csaba t.
Most segíts meg, Mária, ó irgalmas Szűzanya.
Keservét a búnak-bajnak eloszlatni van hatalmad.
Hol ember már nem segíthet, a Te erőd nem törik meg.
Hő imáit gyermekidnek, nem, Te soha nem veted meg.
Hol a szükség kínja nagy, mutasd meg, hogy anya vagy.
Most segíts meg, Mária, ó irgalmas Szűzanya.
1917 októberében több mint 70 000 szemtanúja volt a portugáliai Fátimában a napcsodának, amely során az égitest egy ezüstkoronghoz vált hasonlóvá. A Nap eleinte tűzkerékként forgott saját tengelye körül, majd úgy tűnt, hogy rövidesen lezuhan. Mindazok, akik jelen voltak az eseménynél, azért sereglettek össze, mert néhány hónappal korábban három helybéli gyermek előtt többször is megjelent egy titokzatos női alak, akit már akkor sokan Szűz Máriának véltek, így az erre az októberi napra várt újabb jelenést már saját szemükkel szerették volna megtapasztalni.