Szentkúti pünkösd 2018

Nyomtatás

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szent_Unnepek_19023551_1401066696635611_1861426403692008338_o.jpgSzeretettel köszöntöm a mátraverebély-szentkúti ferences rendház közössége nevében.

Orosz Lóránt házfőnök vagyok, a ferences szóhasználat szerint gvárdián, vagyis őr. Őrzője egyrészt annak a testvéri közösségnek, amely jelenleg itt szolgál, másrészt pedig őre a Szentkútnak, amely körül nemzeti kegyhelyünk megszületett.
Több mint nyolcszáz éve érkeznek a zarándokok ide, hogy a hétköznapok megszokottságából kilépve Istenre találjanak, ahogyan a 83. zsoltárban imádkozzuk: „Boldog ember, akinek te vagy erőssége, és zarándokútra indítja szíve. Amikor átvonulnak a tikkadt völgyön, forrás fakad ott, mert áldással halmozza el a korai eső.” A szent hely és a környező cserháti dombok szépsége megkönnyítik a kiengesztelődést az Istennel, az emberekkel, és önmagunkkal. A szentgyónás életre kelt, ahogyan a víz életet fakaszt a zsoltáros szerint. Az így hazatérő zarándok tud hálát adni Istennek, tud türelmesebb lenni a környezetével, egyszóval tud jobb ember lenni. Mi négyen ezért vagyunk itt, munkatársainkkal és a szolgálatunkba bekapcsolódó atyákkal és testvérekkel együtt ebben akarunk segíteni, ezért várunk szeretettel minden istenkeresőt.
Orosz Lóránt OFM
Kegyhelyigazgató
Program:
PÜNKÖSD SZOMBATJA (május 19.)
10.00 Gyóntatás, énekes Mária-köszöntő
10.30 Litánia
11.00 Szentmise (P. Orosz Lóránt OFM)
15.30 Gyalogos zarándokok fogadása
16.30 Gyóntatás
16.45 Énekes Mária-köszöntő
17.15 Ünnepi vesperás (P. Fejes Antal OFM)
18.00 Előesti szentmise (P. Bán Jónás OFM)
20.00 Virrasztás, népi áhítat
23.00 Gyertyás keresztút (P. Orosz Lóránt OFM)
24.00 Éjféli mise (P. Szabó József OFM)
PÜNKÖSDVASÁRNAP (május 20.)
07.00 Zarándokok fogadása, gyóntatás
09.00 Szentmise (P. Kardos Csongor OFM)
09.45 Énekes Mária-köszöntő
10.15 Katekézis: Mi a liturgia? (Varga András esperes)
11.00 Ünnepi szentmise, körmenet (P. Dob­szay Benedek OFM, tartományfőnök)
14.00 Litánia, zarándokok és kegytárgyaik megáldása (P. Bán Jónás OFM)
18.30 Ünnepi vesperás (P. Fejes Antal OFM)
PÜNKÖSDHÉTFŐ (május 21.) Szűz Mária az Egyház Anyja – a jubiláns házasok zarándoklata
08.00 Zarándokok fogadása, gyóntatás
09.00 Szentmise (P. Bán Jónás OFM)
09.45 Énekes Mária-köszöntő
10.15 Katekézis: Az Atya, mint a liturgia forrása és célja (P. Komáromi Előd OFM)
11.00 Ünnepi szentmise, körmenet, a jubiláns házasok esküjének megújítása és megáldásuk (Kocsis Fülöp, gk. metropolita)
14.00 Litánia, zarándokok és kegytárgyaik megáldása (P. Fejes Antal OFM)
14.30 Pünkösdi koncert (Rényi Ede Kamara­zenekar, Miskolc)
www.szentkut.hu