A demokrácia szégyene az ír népszavazás

b_300_300_16777215_00_images_stories_Igaz_Pedagogia_baby-1915402_1920.jpg„Számomra azok a nemzetek a legszegényebbek, amelyek engedélyezik az abortuszt, és félnek e csöppségektől, félnek a magzatkorú gyermekektől.” 

(Teréz anya)
A demokráciára sokszor utalnak, mint egy abszolút jó és elérendő rendszerre. A tegnapi ír népszavazás bebizonyította, hogy a demokrácia is lehet ugyanolyan romboló rendszer, mint egy diktatúra, amennyiben nem kötelezi el magát az emberi élet feltétlen védelmére.
„Számomra azok a nemzetek a legszegényebbek, amelyek engedélyezik az abortuszt, és félnek e csöppségektől, félnek a magzatkorú gyermekektől.” (Teréz anya)
Szomorú eredmény született Írország, de még szomorúbb a születendő gyermekek és családjaik számára. Az ír szavazók 66,4%-a tegnap az ír alkotmány 8. módosítása, tehát a születendő gyermekek alkotmányos védelmének eltörlése mellett döntött annak érdekében, hogy életüket a jövőben szabadon ki lehessen oltani.
A Savethe8th (Mentsük meg a 8. alkotmánymódosítást!) kampány szervezői így reagáltak közleményükben:
“A 8. alkotmánymódosítás nem teremtette meg a születendő gyermekek élethez való jogát – csupán elismerte ezen jog létezését, ami mindig is létezett, és mindig is létezni fog. Amit az ír szavazók tegnap támogattak az egy történelmi mértékű tragédia. Azonban egy helytelen dolog nem válik helyessé csupán a többség támogatása miatt.”
David Quinn, az életpárti Iona Institute vezetője a következőt osztotta meg a Facebookon: “Ha az eredmény 99-1 lett volna, akkor is az lenne a helyzet továbbra is, hogy a születendő gyermeknek morális joga van az élethez, akkor is, ha a törvény azt most meg is tagadja. Továbbra is rá kell mutatnunk ennek az új törvénynek az igazságtalan természetére.”
Az írek a szavazás előtt megismerték a törvénytervezetet, amellyel a kormány az abortuszt legalizálni kívánja. Eszerint a 12. hétig bármilyen indokkal el lehet menni abortuszra, amennyiben pedig komoly esély áll fenn az anya egészségének (beleértve a mentális egészséget is) károsodására, a 6. hónapig! Érdemes kitérni a mentális egészség részre. Angliában és Walesben 2016-ban az összes abortusz csaknem 97%-át (közel 180 000 abortuszt) azzal az indokkal végezték el, hogy a várandósság veszélyezteti az anya mentális egészségét!
Ez rámutat a bevezetni kívánt ír szabályozás extrém voltára: olyan 6 hónapos babákat fognak abortálni az anya mentális egészségére hivatkozva, akik életben maradásáért mindent megtennének az orvosok, ha koraszülöttek lennének.
Arról nem is beszélve, hogy amennyiben úgy értékelik, hogy a várandósság azonnali kockázatot jelent az anya életére vagy egészségére (amibe itt is beletartozik a mentális egészség!), akkor a 9. hónapig el fogják végezni az abortuszt. Amennyiben az anya élete veszélyben volt, a 8. alkotmánymódosítás hatályban léte alatt mindent meg lehetett tenni az anya megmentéséért, még akkor is, ha a beavatkozás a magzat sajnálatos halálával járt.
Egy abortuszért a legtöbb esetben nemcsak az anya a felelős, hanem sokan mások is a szűkebb és tágabb környezetéből, illetve az orvosok és a döntéshozók közül.
Tegnap minden egyes írországi abortuszért felelőssé váltak azok, akik a születendő gyermekek alkotmányos védelme eltörlése mellett szavaztak.
Bár nagy különbség, hogy Magyarországon az abortuszról nem a magyar nép döntött, a mi felelősségünkről is érdemes elgondolkodnunk, amennyiben elfogadjuk a szabad abortuszt és szemet hunyunk fölötte.
Zaymus Eszter
CitizenGO
www.777blog.hu