Miklósa Erika az örökbefogadásról mesélt: Nagyon vártuk ezt a kislányt!

b_300_300_16777215_00_images_stories_Igaz_Pedagogia_1920-1.jpgAz operaénekesnő és férje, Csiszár Zsolt a Családvarázs sorozatban mesélt arról, hogy milyen kockázatot jelentett egy olyan csecsemőt magukhoz venni, aki halva született.

Miklósa Erika kevéssel a 45. születésnapja előtt, 2015-ben lett anya. Lánya, Bíborka nyílt örökbefogadással érkezett a Bölcső Alapítványtól. Az énekesnő gyermekkora óta tervezte, hogy örökbe fogad, ugyanis a nagymamája is nevelőszülő volt. De Bíborka érkezése után kiderült, hogy a férje családjában is történt hasonló: neki a nagymamája nem volt „édesgyerek”.
A Családvarázs című YouTube-sorozat 13. epizódjában az énekesnő és a férje a kamerák előtt meséltek arról, hogy más-e egy ilyen családban élni. „Eleven, élénk, energikus és sohasem fárad el, szociálisan érzékeny, ami jellemző rám is, jellemző a gyerekkoromra” – mesélte az énekesnő a lányáról, és hozzátette, hogy saját magát látja benne.
„Bejártam az egész világot, a legnagyobb elismeréseket kaptam meg, ezután jött a gyerekvállalás” – mondta az énekesnő. A jelenlegi jogszabályok szerint az örökbefogadó és az örökbefogadott között 45 évnél nem lehet nagyobb a korkülönbség, és a pár épphogy nem csúszott ki ebből a határból. „Amikor mi odakerültünk, hogy megvolt minden papírunk, hogy örökbefogadók legyünk, akkor kiderült, hogy gyakorlatilag van 2-3 hónapunk, hogy egy csecsemőt [kaphassunk].”
Bibi halva született, így a házaspár részéről kockázatos volt, hogy magukhoz fogadják. „A nővérke hozta ki, a kezében volt még...” – mesélte Zsolt. „... és rám nézett a Bibi – tette hozzá Erika –, és felkacagott. Hét napos volt.
Az volt a tekintetében, hogy »na végre megtaláltatok!«”
A továbbiakban sem alakult szokványosan a család élete: Zsolt maradt GYES-en, délután pedig Erika hazaért a próbáról, akkor ő váltotta a férjét. Az énekesnő elmondta, hogy Bibinek biztos, hogy lesznek testvérei, természetes módon vagy örökbefogadással, de lesznek.

www.fidelio.hu