Mária ünnep

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szent_Szentek_20180905esztergom.jpg„Ma, szeptember 8-án tartjuk a Boldogságos Szűz Mária születésének liturgikus ünnepét, aki az egész világ megváltásának hajnala és reménye. Ez a Mária-ünnep mélyen gyökerezik a hívők szívében és áhítatában [...], mert tudatában vannak annak, hogy az ő születésével vették kezdetüket Isten tervében azok az üdvözítő események, amelyek aztán oly szoros kapcsolatot teremtettek Mária és az ő Fia között.

Örvendezzünk tehát, ahogy megemlékezünk Megváltónk Anyjáról. Ahogy Damjáni Szent Péter mondotta: »Valóban, ha Salamon és vele együtt egész Izrael népe a templom felszentelését oly bőséges és fényűző áldozattal ünnepelte meg, milyen és mennyi örömöt hoz majd Szűz Mária születése a keresztényeknek? Mert az ő méhébe, mint a legszentebb templomba, szállt le Isten a saját személyében, hogy emberi alakot nyerjen, és látható formában lakozzék kegyesen az emberek között.«
A gyermek Máriának ajánljuk hát ma alázatos imádságunkat a világért és az Egyházért.” 
Szent II. János Pál pápa
Tudja-e, hol van a világ legnagyobb, egyetlen vászonra festett képe?
Méretei ugyanúgy impozánsak, mint az oltárképet befogadó bazilika méretei. A kép a reneszánsz egyik leghíresebb itáliai mestere, Tiziano Mária mennybevitele című festményének az eredetivel mindenben megegyező, ám kinagyított másolata. A világ legnagyobb egyetlen vászonra festett képe egyike kiemelkedő különlegessége hazai legjeinknek.
Rudnay bíboros Vatikánt álmodott az esztergomi Várhegyre
Ha betérünk az esztergomi Nagyboldogasszony és Szent Adalbert főszékesegyházba, vagy közismert nevén az esztergomi bazilikába - hazánk legnagyobb templomába -, a 71 méter magasra nyúló kupola látványa mellett elsősorban a főoltár mögötti monumentális festmény ragadja meg a tekintetünket.
Rudnay Sándor esztergomi érsek és bíboros hercegprímás, amikor 1819-ben hivatalba lépett, elhatározta, hogy visszaadja érseki székhelyének régi fényét, és Szent István egykori bazilikájának helyén megteremti a Magyar Siont.
Rudnay bíboros grandiózus álma a vatikáni Szent Péter bazilikával vetekedő hatalmas, az egész Várhegyet betakaró épületegyüttes felépítése volt.
A terv a maga teljes monumentalitásában azonban nem valósulhatott meg.
Ezt egyrészt a pénzhiány okozta, másrészt viszont politikai okokból  hiúsult meg a terv kivitelezése, mivel a bécsi Habsburg-udvar egyáltalán nem nézte jó szemmel, hogy a birodalom legnagyobb temploma a „rebellis magyarok" földjén épüljön fel.
Mégis, 1831-re elkészült az óegyiptomi stílusú altemplom, valamint felhúzták a főfalakat is. A monumentális altemplomról a magyar nyelvújítás óriása, Kazinczy Ferenc ekként emlékezett meg:
Egyiptusi lélek szállja meg a nézőt, midőn itt a temérdek izmú oszlopokat látja..."
1838-ban, az addigi építésvezető, Packh János tragikus halála miatt a magyar klasszicista építészet legnagyobb mesterét, Hild Józsefet bízták meg a munkálatok folytatásával.
Az építkezés egyik különlegességének számított a török időkben elpusztult középkori bazilika egyetlen épségben fennmaradt részének, Bakócz Tamás bíboros-érsek 1507-ben emelt vörös márvány kápolnájának – a legszebb korai reneszánsz műemlékünknek – a szétbontása, és  az új székesegyházba történt beépítése.
A monumentális bazilikát még a munkálatok befejezése előtt,1856. augusztus 31-én Scitovszky János bíboros hercegprímás szentelte fel Ferenc József jelenlétében.
Liszt Ferenc erre az alkalomra komponálta az Esztergomi misét, amit ő maga vezényelt a felszentelési ünnepségen.
A bazilika felszentelésére komponálta Liszt Ferenc az Esztergomi misét, amit a világhírű zeneszerző saját maga vezényelt az ünnepi szertartáson
Az építkezés befejezése azonban már Scitovszky bíboros utódjára, SimorJános hercegprímás-érsekre várt.
A bazilika felszentelésére,1856-ra készült el a főoltár hatalmas oltárképe, amelynek megfestésére még korábban Michelangelo Girgoletti velencei festőművész kapott megbízást azzal a meghagyással, hogy Tiziano Frariban lévő Mária mennybevitelét ábrázoló képét másolja le, jelentősen felnagyítva az itáliai reneszánsz mester festményét.
Az eltérő arányok miatt a képen több kompozíciós változtatást is végre kellett hajtani, amit végül a velencei művész sikerrel megoldott.
A méretek miatt a festmény elkészítéséhez egyedi, külön vásznat szőttek., A Mária mennybevitelét ábrázoló 13,5 méteres magas, valamint 6,6 méter széles főoltárkép
1856-tól a világ legnagyobb, egyetlen vászonra festett képének számít.
E nemzetközileg is unikumnak számító leg mellett az esztergomi bazilika számos további hazai rekorddal is rendelkezik.
A kupola teteje az altemplom szintjétől mérve kereken 100 méter magas, és ezzel a mérettel az esztergomi bazilika számít jelenleg hazánk legmagasabb épületének.
5 660 négyzetméteres alapterületével, 118 méteres hosszával és 49 méteres szélességével a Nagyboldogasszony és Szent Adalbert székesegyház Magyarország legnagyobb temploma, 17 méter vastag falai pedig egész Közép-Európa legvastagabb falrendszerének számítanak.
www.origo.hu