Erdélyi Ferences Rendtartomány

Nyomtatás

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szent_Kozosegek_20181107_230313.jpgSZENT ISTVÁN KIRÁLYRÓL NEVEZETT ERDÉLYI FERENCES RENDTARTOMÁNY RÖVID ISMERTETŐJE

A kezdetek
Erdélyben a ferencesek letelepedése az 1240-es évekre tehető. Németországból és Magyarországról jöttek az első rendtagok. Ez abból is kikövetkeztethető, hogy az első kolostoraink éppen a szász városokban alapítódtak: Beszterce, Nagyszeben, Szászváros, illetve Székelyvásárhely (Marosvásárhely) ahol a Magyarországról jött ferencesek telepedtek le. A kezdeti nehézségek ellenére is lassan növekedni kezdett a Rend Erdélyben.
Sajnos az 1550-es évektől küzdelmes évtizedek következtek az erdélyi kusztodia (őrség) életében. A törökdúlás és a Petrovics Péter helytartósága alatt teret nyert hitújítás szinte teljes egészében megszüntette Erdélyben a ferences életet és felszámolta a kolostorokat. Kivételt a Csíksomlyó-i kolostor jelentet, de ez sem a vezető hatalom kegyéből, hanem az ősi hithez ragaszkodó katolikus lakosság szívós ellenállásának köszönhetően. 
A XVII. század a kusztódia életében új lendületet hozott, kiváltképpen 1630-tól kezdődően: Jeles ferences egyéniségek léptek előtérbe: P. Damokos Kázmér, P. Somlyai Miklós, P. Kájoni János és még sokan, mások. P. Damokos Kázmért Rómában püspökké szentelték. Ő volt az egyetlen püspök Erdélyben akkor, amikor a protestáns fejedelmek, a vallásszabadság ellenére, nem engedtek megyéspüspököt működni. Közben gimnáziumot és nyomdát alapítottak Csíksomlyón. 
Az önálló kusztódia, majd rendtartomány
1640, február 3-án, Kázmér atya közbenjárására az erdélyi kusztódiát, VIII. Orbán pápa, „Salvatoris nostri" kezdetű apostoli levelével Szent István Király védnöksége alatt önállóvá tette és Rómának rendelte alá. 
Az 1700-as évek elején a kusztodia gyors növekedésével 14-re szaporodott a rendházak száma és a rendtagok száma pedig 137-re emelkedett. Az akkori kusztos, Csató Elek, Milánóban, az 1729-ben tartott általános káptalanon a Rend vezetőségétől kérte az őrség rendtartományi rangra emelését. A Miniszter Generális, Soto János alaposan megvizsgálta a kérelmet és az 1729. június 12-én kiadott rendelete alapján, az őrséget rendtartománnyá nyilvánította Szent István Király védnöksége alatt, Csató Eleket nevezvén ki első tartományfőnöknek. 
A XVII.- XVIII. században alapított, újraalapított, illetve visszaszerzett kolostorok a következők voltak: Mikháza 1635, Szárhegy 1664, Esztelnek 1684, Székelyudvarhely 1706, Vajdahunyad (visszaszerzés) 1710, Dés 1712, Nagyszeben (visszaszerzés) 1716, Medgyes (visszaszerzés) 1721, Segesvár 1723, Brassó (visszaszerzés) 1724, Kolozsvár (visszaszerzés) 1725, Gyulafehérvár 1725, Szászváros (visszaszerzés) 1728, Szászsebes 1731, Marosvásárhely (újraalapítás) 1735. Torda 1735. Fogaras 1736, Szamosújvár 1744, Torockószentgyörgy 1750, Szék 1752. Kőhalom 1762. Hátszeg 1769. 
A Provinciának 1729 és 1780 között volt az aranykora. 1780-ban a rendtartománynak volt 24 helye és 354 rendtagja, ebből 270 felszentelt pap, míg az egyházmegyének ugyanekkor csak 90 papja volt. 
A század végén, 1780-tól aztán jött a történelmi hideg zuhany: II. József császár korlátolt és korlátozó uralma, amely akadályozta, leépítette a szerzetesek működését. 
A 19. század vége és a 20. század eleje a Rendtartomány megreformálásával telt. Mielőtt az Egyház és a Rend legfőbb elöljárósága hivatalosan elrendelte volna a rendi reformot, már korábban fújdogálni kezdett a Szentlélek szele. Jelentkezett a nagyobb lelkiség igénye és az azért való erőfeszítés. László Polikárp atya vezetésével, több rendtag kijelentette, hogy a papok helye nem a szántóföldeken vagy a tanárkodásban van, hanem az Egyház oltárainál és szószékein. A reform megvalósításában, a laza szerzetesi élet felszámolásában, a Regulához való szigorúbb ragaszkodásban nagyon fontos szerepet játszott P. Csiszér Elek, P. Dávid Antal és a korábban említett Polikárp atya. 
Amikor Románia belépett az első világháborúba, az ország keleti részén lévő kolostorok sokat szenvedtek. Simon Jenő exminiszter belehalt a sok meghurcoltatásba és durva bánásmódba. Sajnos, a háború befejezte után sem változott a helyzet, sőt az 1929-ben a Román állam és a Vatikán között megkötött Konkordátum is csak látszatra biztosította a szerzetesek jogait, a gyakorlatban nem. 
Miután László Polikárpot, aki átvezette a rendtartományt a századfordulón, beválasztották a Rend legfelsőbb tanácsába, definitor generálisnak Rómába, P. Kóry Ottó lett a tartományfőnök 1903-tól 1911-ig. 1911 és 1914 közötti időben P. Csiszér Elek volt a tartományfőnök aki szavaival, de főleg szent életének példájával ápolta és építette a szerzetesi fegyelmet és előmozdította a belső lelkiséget. 1914-ben P. Tréfán Leonárdot választották meg tartományfőnöknek. A közbeeső első világháború és az azt követő politikai felfordulás miatt, főnökségét meghosszabbították 1924-ig. Őt követte 1924 és 1930 között P. Sándor Vitális a rendtartomány vezetésében. 
Az ő hivatali ideje alatt indultak az Amerikai Egyesült Államokba az erdélyi ferences misszionáriusok, az ottani katolikus magyar hívek lelkipásztori szolgálata céljából. A többnyire erdélyi rendtagokból álló kusztodia, amely az Erdélyi Rendtartományhoz tartozott, 1923 és 1992 között fejtette ki áldásos munkáját, az USA-beli Youngstown központtal. Ma két fiatalabb testvérünk a Detroit-i magyar Szent Kereszt templomban végez lelkipásztori munkát. 
1930-ban P. Imets Károly lett a tartományfőnök. Akit 1936-tól az újráválasztott P. Sándor Vitális követett a rendtartomány vezetésében. 1938-ban meglátogatta rendtartományunkat az akkori Miniszter Generális Mária Bello Leonárd. P. Hajdú Leander tanúsága szerint a Generális atya, távozóban ezeket mondta: „A Rend számos rendtartományaiban tettem látogatást, de ilyen nagy szegénységet s testvéri szeretetet, amilyen itt virágzik, sehol sem találtam”. 
P. Boros Fortunát 1942 és 1948 között lett az erdélyi ferences provincia tartományfőnöke. (1948-tól a brassói kolostor házfőnöke lett. Innen hurcolták el 1951. augusztus 20-án éjjel a Duna-csatorna kényszermunka táborába, ahol 1953. március 16-án halt vértanúhalált.)
A második világháború befejezése után 1946-ban népmissziók tartását rendelte el a főpásztor, Márton Áron az egész egyházmegye területén. A cél a lelkiélet visszaállítása és a hívek megvigasztalása volt. A ferences atyák, élükön P. Lukács Manszvéttel, 125 egyházközségben tartottak népmissziót, nagy lelki és erkölcsi sikerrel. 
Az Erdélyi Ferencesek keresztútjaAz 1948 - 1989-es évek súlyos megpróbáltatások negyven esztendeje volt az erdélyi Szent István Provincia életében. Az utolsó rendikáptalanra a legnagyobb titokban Medgyesen 1948-ban került sor, ahol P. Benedek Fidélt választották meg. Ő 1979. május 26-ig, mintegy 31 évig kormányozta a provinciát az üldözés és a felszámolás idején. 
A kommunista kormány a rendtartomány megsemmisítésére törekedet. A végső csapást 1951 augusztus 20-ra időzítetek, a provincia égi-pártfogójának ünnepére. Ekkor éjnek idején karhatalommal megrohamozták a még meglévő rendházakat, illetve minden helyet, ahol csak ferences szerzetesek voltak. Egy-két óra leforgása alatt kellett összecsomagolják a legszükségesebb ruházatot, és lesötétített teherautókon, fegyveres katonai kísérettel elszállították őket, mintegy 122 rendtagot, a Máriaradnán lévő kolostorunkba, a kiéheztetés és az önként történő feloszlás szándékával. 
„A rabtartók abban reménykedtek, hogy vagy a hiányok, vagy pedig az egymás közti esetleges civakodások miatt, majd önkéntesen szétmennek a rendtagok. De csalódtak. Mert másnap egy gyűlésen megszülettek a Radnai Határozatok magatartásunkra vonatkozólag. Elhatároztuk, hogy folytatjuk a szerzetesi és lelki életünket. Az isteni Gondviselés és a rendtagok ügyessége megtartott bennünket. – Írja Benedek Fidél atya „Az Erdélyi Ferences Rendtartomány” című könyvében. Majd fojtatja: - Ellenségeink csodálkoztak, hogyan tudunk ilyen körülmények között élni? Tanulmánnyal foglalkoztunk. Szabadegyetemet nyitottunk. Dolgoztunk… Szép élet folyt úgy a templomban, mint az imakóruson. Tíz hónapig éltük ezt az összezsugorított életet!”
Mivel a rabtartók terve nem vált be és nem történt meg az önkéntes feloszlás ezért 1952 májusában elosztották a testvéreket három kényszerlakhelyre: Körösbánya, Dés és Esztelnek kolostoraiba. Itt kényszerlakhely jelleggel tartották 1964-ig, amikor megszüntették a kényszerlakhely-kötöttséget, de továbbra sem mehettek vissza kolostoraikba a testvérek. A felsorolt kényszerlakhelyeken a megélhetés Isten irgalmából és az erdélyi jó hívek támogatásával biztosítva volt. De a lakásviszonyok szörnyűek voltak. Ugyanakkor a rezsim szolgái gondoskodtak, hogy az aranyéletet megkeserítsék. 
Az 1970-es 80-as évek nagyobb zaklatás nélkül teltek el, míg 1989 meghozta a felszabadulást. 
A külső körülmények miatt a ferencesek nem tarthattak káptalant, és nem választhattak új provinciálist. Éppen ezért Benedek Fidél atya halála előtt, a rendkívüli felhatalmazás alapján végrendeletében jelölte ki az utódát: P. Écsy Jánost, aki 1979, május 26 és 1982. április 19-ig állt az Erdélyi Ferences Rendtartomány élén. P. Pöhacher Balázs 1982. április 19-én lett az erdélyi ferencesek tartományfőnöke elődje végrendelete alapján. 1988-ban a Rend titokban delegátus generálist küldött Erdélybe káptalan tartás céljából, P. Harmath Károly dr., személyében. Ezen titkos káptalanon, Brassóban a testvérek ugyancsak P. Pöhacher Balázst választották meg. Ő megérte a Rendtartomány felszabadulását, és elindította a provincia megújulását. 1991. április 25-én halt meg Brassóban. 
Az első szabad káptalant Csíksomlyón tartották 1991. április 24 és 26 között, ismét fr. Harmath Károly dr. delegátus generális elnökletével. Ez a káptalan P. Benedek Domokos dévai házfőnököt választotta meg tartományfőnöknek. Domokos atya ezt a tisztséget 2000-ig viselte, amikor utódjául, Csíksomlyón, fr. Páll Leót választották a testvérek, a szászvárosi házfőnököt és jelöltek magiszterét. 
Újjászületés
1990-től újra indult az élet a Provinciában: Új tagokat vehettek fel az elöljárók, legelsősorban az egyházmegyés papságból léptek át néhányan a rendbe, megyéspüspöki engedéllyel. Ifjak jelentkeztek felvételre. Beindult a jelöltek intézménye. Ami jelenleg Csíksomlyón működik. A noviciátus Magyarországon, Szécsényben van a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartománnyal együtt. Itt egy rendtársunk segédmagiszteri feladatot tölt be. Teológiai tanulmányaikat klerikusaink Gyulafehérváron az egyházmegyés kispapokkal együtt végzik. Ferences nevelésben pedig a Szászsebes-i kolostorunkban részesülnek, ahol Szabolcs testvér a magiszterük, aki ugyanakkor a Gyulafehérvári Teológián Erkölcstant tanít. Egy fölszentelt rendtársunk a Jeruzsálemi Ferences Biblikus intézetben folytatja tanulmányait. 
A rendtartományunk újjászületését szemmel kísérte, és nagy érdeklődéssel figyelte a Rend mindenkori legfőbb elöljárója. 1990 után mindegyik Miniszter Generális meglátogatta rendtartományunkat. 2004 júniusában Fr. José Rodríguez Carballo miniszter generális atya Erdélyből hazatérve Rómába, többek között ezeket írta fr. Leó tartományfőnökhöz intézett levelében: „A testvérekkel való találkozás élményét megőrzöm, és imádságban megemlékezem Rólatok. Különösen sokat adott nekem az újbóli szembesülés a 40 éves elnyomás valóságával, amely közepette annyi testvér maradt hűséges a Rendhez, de amelynek következményeivel az evangelizáció feladatai során napról napra meg kell küzdenetek… 
Szeretném ismét megújítani buzdításomat mindannak a jónak a folytatására, amit Isten Országának építésére tesztek. E sokrétű tevékenység mindig meg kell, hogy feleljen a Regula és a Konstitúciók által leírt életformának, aminek átgondolásához a folyamatos nevelés alkalmait meg kell találni”. 
Néhány aktuális számadat
A házaink száma: 11. 
A testvérek száma: 49 
–Amelyből: ünnepélyes fogadalmat tett: 42 »egyszerű fogadalmat: 7 
»novícius: 3 »jelölt: 2 »terciárius: 1 
–Az ünnepélyes fogadalmat tett testvérek közül: »pap: 27 »diakónus 4 »laikus testvér: 14 »papságra készülő: 4 
Összeállította: Kakucs Béla, fr. Szilveszter ofm