Szentmise alatt robbant pokolgép a Fülöp-szigeteken

Nyomtatás

b_300_300_16777215_00_images_stories_Igaz_Tortenelem_pokolgep2.jpgEgy templomban robbantottak a merénylők, legkevesebb 27 halálos áldozata és 77 sebesültje van a terrorakciónak. Két pokolgép robbant fel január 27-én, vasárnap a Fülöp-szigetek déli részén, ahol aktívak az iszlamista szélsőségesek.

Az első robbanószerkezet Sulu tartomány fővárosában, Jolóban, egy katolikus templomban lépett működésbe a mise alatt, a második a mentés megkezdését követően a templom parkolójában robbant fel – mondta el Gerry Besana katonai szóvivő. Besana jelezte, hogy a hatóságok először a használt robbanóanyag típusát elemzik, amiből talán következtethetnek az elkövetőre.
A halottak közül 20 civil és hét katona, a sebesültek közül 61 polgári lakos és 16-an a biztonsági erők tagjai.
Salvador Panelo elnöki szóvivő és Delfin Lorenzana védelmi miniszter elítélte a támadást. Aláhúzták, hogy a hatóságok mindent megtesznek a tettesek kézre kerítéséért. A templomokat és a köztereket biztosították, hogy elkerülhessék az esetleges további merényleteket.
Jolo szigetén rendkívüli állapot van érvényben, mert évek óta követ el ott merényleteket és emberrablásokat az Abu Szajjaf nevű iszlamista terrorszervezet.
Egyelőre senki sem jelentkezett a merénylet elkövetőjeként, amelynek indítékát csak találgatják. Egyes vélemények szerint egy népszavazás eredményére adott válasz lehetett. A helyi választási bizottság pénteken beszámolt róla, hogy a szavazók többsége egy új, autonóm muszlim térség létrehozása mellett tette le voksát az ország déli részén található Mindanaóban. Egyedül Sulu tartományban nem nyerte el a többség támogatását a muszlim autonómia.
A muszlim régió létrehozásáról a legnagyobb felkelőcsoport, a Moro Iszlám Felszabadítási Front és a manilai kormány között 2014-ben kötött békeegyezmény rendelkezett. A lázadók évtizedekig folytattak fegyveres harcot a kormány ellen, a konfliktusban legalább 150 ezren vesztették életüket.
Forrás: MTI
Fotó: Vatican News
Magyar Kurír