Dokumentumfilm készült Kelemen Didák minorita misszionáriusról

Nyomtatás

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szent_Szentek_minoritamisszionarus.jpegA Kelemen Didák (1683–1744) minorita ferences rendfőnökről és misszionáriusról szóló alkotást március 13-án, szerdán mutatták be Miskolcon.

Czikora Ágnes rendező arról tájékoztatta az MTI-t, hogy ez az első film, amely összefoglalja a misszionárius életpályáját és bemutatja munkásságának, ténykedésének fontos állomásait. Hozzátette: a film létrejöttét a miskolci Éltető Lélek Alapítvány kezdeményezte és finanszírozta, amelynek célja Kelemen Didák boldoggá avatása. A filmet a rendező által vezetett BluePixel Kommunikációs és Produkciós Iroda készítette.
Kelemen Didák az erdélyi Baksafalván (a mai Kézdialmáson) született. 1717-ben lett a magyar minorita ferences rend főnöke, 1720-tól a maga alapította nyírbátori kolostort vezette. Intenzív hittérítői munkát folytatott a Tisza menti területeken; az országgyűléseken és vallásügyi komissziókon is érvényesítette befolyását hittársai érdekében. Számos iskolát és templomot épített, a szegények nagy pártfogója volt.
A Tisza-vidéket járva fejtett ki „áldásos tevékenységet, amit a róla szóló film idéz meg, amely nemcsak bejárja életének fontos helyszíneit, hanem olyan interjúkkal építi, melyekből kiderül, mit hagyott örökül a misszionárius az utókornak” – fogalmazott a rendező.
A film megszólalói között van Gyulai Éva történész muzeológus, aki a korról és a Kelemen Didákhoz kapcsolódó épített örökségről beszél; Szabó-Tóth Kinga szociológus, aki a misszionárius társadalomra gyakorolt hatására, cselekedetei jelentőségére világít rá; Tóth Sándor szobrászművész, aki a hittérítőt több mint fél tucat alkotásban örökítette meg; Ternyák Csaba egri érsek és Kalna Zsolt minorita tartományfőnök, akik egyházi szerepét méltatják; Rancz Teréz, Kelemen Didák oldalági leszármazottja, aki a családi hagyományokat eleveníti fel, valamint Várhelyi Krisztina, az Éltető Lélek Alapítvány elnöke.
A filmben közreműködik Kincses Károly, a Miskolci Nemzeti Színház művésze, aki a minorita misszionáriustól származó szövegekből és imákból válogatott.
Forrás: MTI
Fotó: Egri Főegyházmegye
Magyar Kurír