Az angyali ének és együvé tartozás örömében

b_300_300_16777215_00_images_stories_Jo_Rendezvenyek_get_img.jpgSzínvonalas gálakoncerttel ünnepelte meg húszéves fennállását az újvidéki Kapisztrán Ferences Ifjúsági Kórus a székvárosi ferences templomban. A dr. Harmath Károly OFM javaslatára megalakult, majd 2011-ben Örökség serleggel kitüntetett kórus vasárnap este Beszédes Margit Magyar Életfa díjas zenetanár, kórusalapító karnagy vezényletével 12 szerzeménnyel kedveskedett a közönségnek. Kiemelném a Veni Sancte Spiritus (Jöjj, Szentlélek) c. éneket, továbbá Ahogy Jézus minket szeret c. taizéi dalt,  Kodály Zoltán Stabat Mater, César Franck Panis Angelicus (Angyali Kenyér), valamint az egyház ősi latin, Regina Coeli (Mennyek Királynője) c. Mária-himnuszát, valamint Gocamnak a Dicsérjétek az Urat, Bárdos Lajosnak a Tiszai dallamok c. szerzeményét. Egyes művek remek hangszeres kíséretben csendültek fel. Gálakoncert volt a javából, amelyen a zene, az ének és az összetartás diadalmaskodott!

– A régi, szeretett dalainkból is válogattunk. Ilyen Kindelmann Győző Ne félj, mert megváltottalak, Linda Stassen Áldjad én lelkem az Urat, Varga Attila Csak Jézusnak szolgálok, az Új Forrás együttes Ároni áldása, továbbá más, valamikor előadott gitáros énekek is. A gyerekekből lett fiatalok ezeket most másképp és tökéletesen éneklik – magyarázta Beszédes Margit, majd hozzáfűzte: Noha az új dalok sokkal komolyabbak, műfajilag különböznek, és technikailag nehezebbek, nem kevésbé élvezhetők az előbb említett szerzeményeknél. Azért kerültek a programba, mert a fiatalok igénylik a komolyabb kórusműveket is.
A kórus két évtizedes, gazdag munkásságát versenyek, sok-sok hazai és külföldi fellépés, megannyi jótékonysági koncert, a Muzsika Hídja Nemzetközi Fesztiválon kiérdemelt ezüstserleg, továbbá a Pongó Lajos zenei producer közreműködésével készült, csaknem tíz hanghordozó fémjelzi. Eddig több mint ötven fiatal öltötte fel a kórus ízléses, ferences ihletésű egyenruháját, és élte meg a kórusban a magyarul éneklés, az együvé tartozás szépségét, a közösség erejét. A kórus alapítói és vezetői a 20 éves jubileumra készült emlékfüzettel köszönték meg a tagoknak, hozzátartozóiknak és segítőiknek a támogatást, igyekezetet és kitartást, a közönségnek pedig csodaszép ráadásszámokkal a vastapsot.
Fótos: András felvétele
www.magyarszo.rs