A CSÍKSOMLYÓI PÁPALÁTOGATÁSRA UTAZÓK FIGYELMÉBE

b_300_300_16777215_00_images_stories_Jo_Rendezvenyek_ce821336dfd684f9310dc04f317b77ad5b3bd495.jpgFerenc pápa 2019. június 1-én Csíksomlyóra látogat, ahol helyi idő szerint 11:30 órakor szentmisét tart. Ezzel kapcsolatban kérjük, figyelmesen olvassák el alábbi tájékoztatót.

Közlekedés:
A szentmise Csíksomlyón, a Hármashalom oltárnál lesz, ahol a szervezők több szektorban helyezik el az odaérkező híveket. Azok a személyek, akik előzetesen regisztráltak a www.pontifex.ro oldalon, a mellékelt képen látható kilenc sárga szektor valamelyikében lesznek elhelyezve. Akik elmulasztották a regisztrációt, de szeretnének részt venni az eseményen, a képen látható hét piros zóna valamelyikében foglalhatnak majd helyet.
A regisztráltak számára további fontos tudnivaló, hogy az ingyenes belépőjegyeiket május 15–20. között, elektronikus levélben juttatják el részükre a szervezők. Fontos, hogy az érintettek ellenőrizzék a Spam (levélszemét) mappájukat is, mert előfordulhat, hogy oda kerül a levél. Az elektronikus úton kapott jegyeket ki kell nyomtatni, és azokat az ellenőrző pontoknál be kell mutatni. A csoportos jegyeket a csoportot regisztráló személyeknek juttatják el ugyancsak emailben. A jegyeken szerepelni fog, hogy melyik szektorba szól, az eligazodást önkéntesek fogják segíteni. A szervezők mindent megtesznek azért, hogy azok a hívek is követni tudják az eseményeket, akik az oltártól távolabb helyezkednek el, ezért öt kivetítőt is felállítanak a helyszínen. 
Utazás repülővel:
Budapestről a Transylvania Nemzetközi Repülőtérre (Marosvásárhely) hetente kétszer érkezik repülőjárat, a Bukaresti nemzetközi repülőtérre pedig naponta több járat is érkezik. Marosvásárhelyről nagyjából két és fél óra, Bukarestből mintegy négy óra alatt lehet gépkocsival eljutni Csíkszeredába. A WizzAir légitársaság május 31-én különjáratot indít a Budapest-Marosvásárhely útvonalon. Részletes információk a járatokkal az említett repülőterek honlapján találhatóak.
Utazás vonattal:
Budapestről a Hargita, illetve a Corona nemzetközi IC közlekedik Csíkszereda irányába, valamint május 31-én a MÁV különvonatot indít Sopronból. (Részletes menetrend a www.elvira.hu oldalon található.) A vonatokra kötelező a helyjegyváltás, illetve a határellenőrzés is a vonatokon történik. A román vasúttársaság közlése szerint megerősítik a járatokat a pápalátogatás idejére, ami több személykocsival való közlekedést jelent. 
Utazás busszal:
Budapestről Csíkszeredába több cég is indít járatot, érdemes velük előzetesen egyeztetni, hogy milyen áron és útvonalon indítják buszaikat.
Utazás közúton:
Közúton Budapestről a távolság 700-750 kilométer, attól függően, hogy melyik – az északi, Biharkeresztes, illetve a déli, Nagylak határátkelővel – útvonalat veszik igénybe. A pápalátogatásra érkező, nagyszámú zarándokra tekintettel bármelyik útvonalon előfordulhatnak torlódások, amelyek jelentősen megnövelhetik az utazási időt. Kérjük, hogy indulás előtt mindenképpen tájékozódjanak a forgalmi viszonyokról, a határátkelés várható idejéről, korlátozásokról stb., és azok ismeretében válasszák meg az indulás idejét. 
b_300_300_16777215_00_images_stories_Jo_Rendezvenyek_1bae0dff10d1148f4af27659153e2e20c8382315.jpgAutós közlekedés a városban:
Május 31-én és június 1-jén a városba történő behajtás és a városon belüli gépjárműközlekedés korlátozott lesz. 
Pénteken (május 31.) reggel 6:00 órától behajtási tilalom van, ettől az időponttól csak a szállások elfoglalása céljából lehet gépkocsival a városba bejutni. A külső részeket kivéve az egész várost érinti a korlátozás. Aki vendéglátóipari egységnél (hotel, panzió, hostel, stb.) száll meg, kérjük, vigye magával kinyomtatva a szállásfoglalás visszaigazolását. A magánházaknál megszállók esetében a behajtás csak úgy lesz lehetséges, hogy a szállásadó személyesen kíséri az érkezőt a helyszínére. A város szélére terelt, áthaladó forgalmat ez a korlátozás nem érinti. Szombaton (június 1.) a városba egyáltalán nem lehet behajtani, csak a mellékelt térképen megjelölt parkolóhelyekig. 
Pénteken (május 31.) 20:00 órától teljesen tilos lesz a behajtás az úgynevezett zarándokhelyre és az azt kiszolgáló utcákba, a csíksomlyói kegytemplom körüli övezetbe. Azok sem hajthatnak be, akiknek ott van szálláshelyük. A térképen kék színnel vannak jelölve azok a helyek, ahol személygépkocsik, és sárgával, ahol az autóbuszok számára biztosítanak parkolóhelyeket. 
Ezekről kiindulva már csak gyalogosan lehet megközelíteni a szentmise helyszínét. Itt hívjuk fel az érkezők figyelmét arra is, hogy ne felejtsenek el az időjárásnak megfelelő öltözettel készülni, túracipőt és esőkabátot célszerű bekészíteni, illetve fontos, hogy megfelelő mennyiségű ivóvíz is biztosítva legyen. Nagyon fontos, hogy szúró- és vágóeszközöket tilos a szentmise helyszínére bevinni, ezeket a bejáratoknál elhelyezett detektoros kapukkal ellenőrzik és elkobozzák. A szentmise helyszínén több elsősegélysátor és információs pult fog az érkezők rendelkezésére állni, valamint önkéntesek is segítik a tájékozódást.
Azoknak akiknek még nem sikerült szállást foglalniuk, ajánljuk figyelmükbe a www.szallasaink.ro honlapot.
A Csíkszeredai Magyar Főkonzulátus ügyelete a nap 24 órájában elérhető. Munkaidőben a (00) (40) 366 - 087-000 telefonszámon, munkaidőn túl a konzuli tájékoztatási és vészhelyzeti ügyeleti telefonvonalon:
Külföldről a +36-80-36-80-36,
illetve WhatsApp – +36-30-36-36-111 – és Viber – +36-30-36-36-555 – platformokon, elsősorban szöveges üzenetek formájában.