Pál József Csaba temesvári megyés püspök lesz a pünkösdi búcsú szónoka

Nyomtatás

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szent_Istenkeresok_b_pal_jozsef_csaba_puspok.jpgA hivatások évének jegyében tartják meg az idei csíksomlyói pünkösdi búcsút június 7-10. között, amelynek mottója: „Íme, az Úr szolgálóleánya”. Ebben az évben a csomortáni születésű Pál József Csaba temesvári megyés püspök lesz a búcsús szentmise szónoka. Pál József Csaba a pünkösdi búcsú idei szónoka.

A Gyulafehérvári Főegyházmegyében a hivatások éve van. Ennek jegyében kerül sor a csíksomlyói pünkösdi búcsúra a hétvégén, amelynek idei mottója: „Íme, az Úr szolgálóleánya” – írja a romkat.ro egyházi oldal, amelyen  a búcsú liturgikus programját is közzétették. Pénteken kezdődik A csíksomlyói pünkösdi zarándoklatot június 7-én, pénteken az este 7 órától kezdődő szentmise nyitja meg.
Ezt követően a kegytemplomban egész éjszakán át tartó virrasztás lesz. Szombaton reggel 7 és 8, valamint este 7 órakor lesznek szentmisék a kegytemplomban. A papságot, a búcsú szimbólumának tekintett labarumot és a pápai kisbazilika-jelvényt kísérőkordon délelőtt fél 11 órakor indul a kegytemplom előtti térről az ünnepi szentmise helyszínére, a Kis- és a Nagysomlyóhegyek közötti nyeregbe a Hármashalom oltárhoz, ahol az ünnepi búcsús szentmise délután fél 1 órakor kezdődik. Pápalátogatás után, pünkösdi búcsú előtt a Hármashalom-oltár
Szónoka Pál József Csaba temesvári megyés püspök lesz. Pünkösd ünnepén, vasárnap a kegytemplomban reggel 7 és 8, délelőtt fél 11 és este 7-kor, június 10-én, hétfőn, pünkösd másodnapján pedig reggel 8-kor, délelőtt 11-kor és este 7 órakor lesznek szentmisék a kegytemplomban.
Pál József Csaba Pál József Csabát Ferenc pápa 2018. május 16-án nevezte ki a temesvári egyházmegye élére. A megyés püspök 1955. december 3-án született Csíkcsomortánban. Középiskolai tanulmányait a gyulafehérvári Római Katolikus Kántor-iskolában, teológiai tanulmányait a Gyulafehérvári Római Katolikus Hittudományi Főiskolán végezte. 1981. június 21-én Jakab Antal megyéspüspök szentelte pappá a gyulafehérvári székesegyházban. Ezt követően négy évig segédlelkészként tevékenykedett a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János plébánián, majd 1985-től a temesvári egyházmegyében folytatta lelki-pásztori szolgálatát. 1987-től a resicabányai Havas Boldogasszony templom plébánosa, később esperessé, majd pedig a hegyvidéki főesperesi kerület főesperesévé nevezték ki. A székes-káptalan tagjaként a Canonicus Carolinus Senior címet viseli. Püspökké tavaly augusztus 6-án szentelték  a temesvári Szent György székesegyházban – olvasható az ersekseg.ro egyházi weblapon.
www.szekelyhon.ro
A pünkösdi nagybúcsú liturgikus programja 2019
b_300_300_16777215_00_images_stories_Szent_Szentek_30167437_1711999242209020_4603203829917819510_o.jpgJúnius 7-én, pénteken az este 7-kor kezdődő szentmisével kezdetét veszi csíksomlyói pünkösdi zarándoklat. A szentmisét követően a kegytemplomban egész éjszakán át tartó virrasztás kezdődik.
Június 8-án, szombaton reggel 7-kor és este 7-kor lesznek szentmisék a kegytemplomban.
A papságot, a búcsú szimbólumának tekintett labarumot és a pápai kisbazilika jelvényt kísérő kordon délelőtt fél 11-kor indul a kegytemplom előtti térről az ünnepi szentmise helyszínére, a Kis- és a Nagysomlyó-hegyek közötti nyeregbe, a Hármashalom-oltárhoz. A szentmise délután fél 1 órakor kezdődik, melynek szónoka Nm. és Ft. Páll József Csaba temesvári megyéspüspök lesz.
A kegytemplomban az este 7-kor kezdődő pünkösdelőesti szentmisét követően reggelig tartó virrasztás kezdődik.
Június 9-én, vasárnap, pünkösd ünnepén a szentmisék a kegytemplomban reggel 7-kor, 8-kor, délelőtt fél 11-kor és este 7-kor lesznek.
Megjelent a Csíksomlyó Üzenete újabb száma, amelyet a kegytárgyüzletben vagy az újságos asztalról megvásárolhatnak.
www.csiksomlyo.ro