Imádkozzunk, láncos Szent Péter ünnepén

Nyomtatás

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szent_Szentek_364754770_7357492237600828_6983015677922938560_n.jpgImádkozzunk, láncos Szent Péter ünnepén (aug.1.), hogy mi is szabaduljunk meg a láncoktól, a lelki, testi, szellemi szabadságunkat korlátozó béklyóktól, hogy Istengyermeki szabadságunkat megélve,  a Szentháromságot imádva, egymást szeretve élhessük e gyönyörű földön!

Csaba t. 
"Ebben az időben Heródes király elfogatta az egyház néhány tagját, hogy ártson nekik.
János testvérét, Jakabot karddal kivégeztette.
Amikor látta, hogy ezzel megnyerheti a zsidók tetszését, azon volt, hogy Pétert is elfogassa. A kovásztalan kenyér ünnepét ülték.
Elfogatta, börtönbe záratta, és rábízta négy, egyenként négy katonából álló őrségre. Az volt a szándéka, hogy húsvét után a nép elé vezetteti.
Míg Pétert fogva tartották a börtönben, az egyház állandóan imádkozott érte az Istenhez. 6Azon az éjszakán, amikor Heródes elő akarta vezettetni, Péter két katona között aludt, kettős lánccal megbilincselve. A bejáratnál őrök tartották szemmel a börtönt.
Egyszerre csak megjelent az Úr angyala, a helyiséget pedig fény árasztotta el. (Az angyal) oldalba lökte Pétert, s fölébresztette: „Kelj fel gyorsan!” – mondta. Erre a láncok lehulltak a kezéről.
Aztán így folytatta az angyal: „Csatold fel övedet, és vedd fel sarudat!” Amikor megtette, tovább sürgette: „Vedd magadra köntösödet, és kövess!”
Ment és követte, de nem tudta, hogy valóság-e, amit vele az angyal tesz. Azt gondolta, látomása van.
Átmentek az első őrségen, majd a másodikon is, aztán eljutottak a város felé nyíló vaskapuhoz, és ez magától kinyílt előttük. Kint még végigmentek az egyik utcán, aztán az angyal hirtelen eltűnt mellőle.
Amikor Péter föleszmélt, megszólalt: „Most már csakugyan tudom, hogy az Úr elküldte angyalát, és kiszabadított Heródes kezéből, s abból, amire a zsidó nép számított.” 
ApCsel 12, 1-11