A Szentatya fogadta Orbán Viktort

Nyomtatás

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szent_Fopasztorok_ovpapa.jpgDecember 6-án, hétfőn délelőtt 11 órakor XVI. Benedek kihallgatáson fogadta Orbán Viktort, a Magyar Köztársaság miniszterelnökét, aki ezt követően találkozott Tarcisio Bertone vatikáni bíboros államtitkárral és Dominique Mamberti érsekkel, az államközi kapcsolatok titkárával.

A találkozóról kiadott szentszéki közlemény szerint a szívélyes megbeszélés során a miniszterelnök felvázolta az ország jelenlegi társadalmi, gazdasági és politikai helyzetét. Hangsúlyozták a keresztény hagyomány fontos helyét a nemzet életében, és a katolikus egyház szerepét a nemzet megújulásában. Foglalkoztak továbbá a következő félévben esedékes magyar EU-elnökséggel, kiemelve a Magyarország és a Szentszék közötti nézetazonosságot az európai földrészt érintő fontos témákat illetően. Végül érintettek néhány olyan témát, amely a térségben az egyes országok közötti kapcsolatokra és együttműködésre vonatkozik.
A magyar kormányfő és kísérete hétfőn délelőtt a protokoll előírásoknak megfelelően 11 órakor érkezett meg az Apostoli Palota második emeletére. James Michael Harvey érsek, a Pápai Ház prefektusa, a Szentatya nemesemberei, valamint Somorjai Ádám bencés szerzetes, a Vatikáni Államtitkárság munkatársa és Németh László pápai prelátus, a Pápai Magyar Intézet rektora kísérték Orbán Viktort, feleségét és öt gyermekét, valamint a delegáció tagjait: Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest, Balog Zoltánt, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárát, Szíjjártó Péter miniszterelnöki szóvivőt.
A mintegy félórás szívélyes hangú magánmegbeszélésre a Szentatya könyvtárszobájában került sor angol nyelven. Hétfőn kora délután Szíjjártó Péter, a magyar miniszterelnök szóvivője a Magyar Távirati Irodát arról tájékoztatta, hogy Orbán Viktor és Tarcisio Bertone bíboros államtitkár áttekintették a vatikáni-magyar szerződés pontjait, és megállapodtak egy időtálló, távlatos szerződés előkészítéséről. A közlemény szerint mindkét fél elismerően nyilatkozott a magyar-vatikáni vegyes bizottság eddigi munkájáról. Orbán Viktor elmondta, kormánya kiemelkedő értéknek tekinti a hit- és vallásbeli meggyőződés szabad kifejezését, valamint az ezen alapuló oktatási és nevelési munkát - közölte a kormányfő szóvivője az MTI-vel.
Vatikáni Rádió/Magyar Kurír